Horrorbalesete után édesanyja vette védelmébe az ifjú Schumachert

A hétvégén Hockenheimben rendezték a DTM idényzáró hétvégéjét, ám a bajnoki küzdelemről egy brutálisan nagy baleset vonta el a figyelmet. A szombati első verseny elején egy biztonsági autós újraindítás után négy autó is rommá tört, három versenyzőt, köztük David Schumachert pedig kórházba szállítottak. Utóbbit ma édesanyja, Cora Schumacher vette védelmébe.

Maradványok a hockenheimi baleset után.

Fotó: Imago

Az első futam nagyon nehezen akart békés mederbe terelődni, egymást érték a kisebb-nagyobb balesetek, majd következett a szóban forgó borzalmas nagy csattanás.
A Winward Mercedest vezető David Schumacher (aki Ralf Schumacher fia) és a Team Bernhard Porschéjében ülő Thomas Preining a rázóköre csúszva keresztbe állt, majd hatalmas sebességgel a pálya másik oldalán lévő betonfalba csapódott.
A két pilóta akciója a mögöttük jövők soraiban is nagy hullámokat csapott, jó pár helyezéssel hátrébb Dennis Olsent pöckölték meg, aki iszonyatos tempóval találta el a szalagkorlátot.
Egy pillanatra a lángok is felcsaptak, miután a dán versenyző Porschéjéből kiszakadt a motor, de szerencsére az autó nem gyulladt ki.
A futam után három versenyzőt, Schumachert, Olsent és Rolf Ineichent (ő pár kanyarral korábban szenvedett balesetet) is kórházba kellett szállítani, illetve egy sportbíró is könnyebben megsérült.
A verseny összefoglalója (a baleset nagyjából a 2. perctől):
A versenyt követően Preining – aki ezzel a balesettel lemondhatott a bajnoki reményekről – egyértelműen Schumachert tette felelőssé a történtekért, amivel viszont kivívta egy édesanya nemtetszését.
„David Schumacher jól van, és ez a legfontosabb. Azt viszont el kell mondanom, szerintem egyáltalán nem helyes, hogy Thomas Preining rendszeresen negatív dolgokat mond róla, anélkül, hogy egy kis önkritikát is tanúsítana. Az ő autója is túlkormányzott volt, és egyáltalán nem uralta a gépet” – mondta Cora Schumacher.
Ralf Schumacher exfelesége nem teljesen a kanapéról foglalt állást, a 45 éves egykori modell és TV-s műsorvezető korábban maga is indult kisebb GT-versenyeken, bár nyilván nem olyan szinten, mint akár fia, akár Preining, aki a Porsche gyári pilótája.
David Schumacher végül kisebb tüdőkörüli zúzódásokkal és térdtájéki horzsolásokkal úszta meg az esetet.
Bár a kórházba került versenyzők közül egyik sem sérült súlyosan, a vasárnapi zárófutamról hét autó is hiányzott. A bajnokságot végül a BMW-vel versenyző Sheldon van der Linde nyerte.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés