Luke Littler 11-2-re győzött James Wade ellen a UK Open döntőjében

A PDC friss világbajnoka elképesztően bekezdett a UK Open fináléjában: nyolc perc után már 5-0-ra vezetett a világranglista 11. helyén álló James Wade ellen. Sőt, benne volt a pakliban, hogy Littler nullára nyeri a döntőt, ugyanis a kilencedik leg után Wade még mindig nem nyert egyet sem. Az utolsó négy legen aztán megosztoztak, így 11-2 lett a végeredmény.

Őrületes 164-es kiszállóval sokkolt a vébén a magyar dartsos

Videó forrása: Eurosport

A 16 évesen világbajnoki döntőbe jutó, majd egy évvel később, idén januárban, még mindig csupán 17 évesen világbajnoki címet szerző Luke Littler január 21-én betöltötte a 18. életévét, így már nagykorúként lépett pályára a UK Openen, ahol a torna háromszoros bajnoka, James Wade volt az ellenfele. A 41 éves játékos 2008-ban, 2011-ben és 2021-ben nyerte meg ezt a versenyt, összességében negyedik alkalommal jutott a fináléba.
Wade három roppant szoros csatát nyert meg a döntőig vezető úton: Cameron Menzies és a világelső Luke Humphries ellen 10-9-re, Robert Owennel szemben pedig 10-8-ra győzött. Littlernek is voltak nehéz összecsapásai: a világranglista második helyezettje rögtön az első meccséről 10-9-cel tudott csak továbbmenni, a kétszeres világbajnok Peter Wright nagyon megszorongatta. A lengyel Krzysztof Ratajski is megnehezítette Littler dolgát 10-8-cal, ezeken kívül viszont nem volt több szoros csatája az uralkodó világbajnoknak.
Littler a harmadik pontszerző versenyét nyerte, amivel 110.000 fontot kasszírozott. Az ötödik tv-s eseményén emelhetett trófeát a magasba, és ezt alig tíz hónap alatt érte el.
"Nagyon meg akartam nyerni ezt a versenyt. Harmadszor vettem részt a UK Openen, és amikor először itt jártam, még csak 16 éves voltam, tavaly pedig már a negyeddöntőbe jutottam. Nagyon örülök, hogy máris megszereztem a trófeát.
Nem volt más célom, csak hogy megnyerjem a versenyt, és most ezt is kipipálhatom.
Nehéz hetek jönnek, hiszen folytatódik a Premier League, ahol mindenképp szeretnék az első négy között végezni, hogy ott legyek az O2-ben. Aztán ott a Pro Tour, a Players Championship, és aztán megint jönnek a Premier League versenyei" - mondta Littler a döntő után.
A PL-ből négy állomást már megrendeztek, Littler kétszer is döntőbe jutott, és az egyiket meg is nyerte, aminek következtében a ranglista második helyén áll Humphries mögött. Egyébként Littler a címvédő. A négyfős döntőt a londoni O2 Arenában május 29-én rendezik.
Wade is megszólalt a finálé után, elismerte, hogy egyszerűen kevés volt ezen az estén Littlerrel szemben:
"Jó ideje nem játszottam már döntőt. Az elődöntőben jól dobtam a nyilakat, de a döntőben esélyem sem volt.
Luke lenullázott, mit lehet tenni ez ellen?
Nagyon nehezemre esik beismerni, de sokkal-sokkal jobb volt nálam. A döntőbe jutás viszont azt mutatja, hogy jó irányba tartok. Luke pedig jelenleg a legjobb, vagy a második legjobb dartsjátékos a világon."
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés