A dartsban mindent elért, mégsem volt boldog – Michael van Gerwen a nehéz éveiről beszélt

Eurosport | Google

2014, 2017 és 2019 világbajnoka, Michael van Gerwen az elmúlt években a dartsban és a magánéletében is komoly nehézségekkel szembesült: véget ért a házassága, édesapjánál rákot diagnosztizáltak, miközben a tábla előtt is egyre távolabb került korábbi önmagától. A háromszoros világbajnok azonban nem adta fel, és továbbra is hisz abban, hogy negyedszer is a sportág csúcsára érhet.

Nézz bele Varga Barnabásék edzésébe a Manchester City elleni BL-meccsük előtt!

Videó forrása: SNTV

Michael van Gerwen a Sportnieuws.nl-nek adott részletes interjújában elárulta, hogy éveken keresztül alig állt meg, hogy elgondolkodjon a sikerein. Most azonban igyekszik magánéleti és szakmai szempontból is visszatalálni a helyes útra.
A hollandiai Boxtelben született játékos több mint egy évtizede a darts egyik legismertebb alakja. Három világbajnoki címet és mintegy 160 PDC-tornát nyert meg.
A számos siker ellenére mégsem tekint vissza felhőtlen örömmel erre az időszakra. A holland elismerte, hogy sokáig elsősorban a következő versenyre összpontosított ahelyett, hogy igazán megélte volna a sikereit.

Már azt sem tudja, mikor volt utoljára boldog

Néhány héttel ezelőtt közeli barátja, Vincent van der Voort beszélgetése késztette gondolkodásra Van Gerwent. Van der Voort azt kérdezte tőle, mikor volt utoljára igazán boldog. A kérdésre nehezebb volt válaszolnia, mint gondolta.
„Nem tudtam válaszolni. Tényleg fogalmam sem volt róla, egyszerűen azért, mert már hosszú ideje nem éreztem jól magam. Ez azért megdöbbentett. Amikor az ember megreked egy rossz időszakban, elkezd megkérdőjelezni dolgokat. Az emberek valószínűleg furcsállják, ha ilyesmit mondok. Hiszen sok pénze van, sikeres, és ki tudja, mi minden mása, nem igaz? De nem erről van szó.”
picture

2014. január 1-én szerezte meg első világbajnoki címét, Peter Wright-ot győzte le a döntőben.

Fotó: AFP

Van Gerwen most már úgy látja, másképp kellett volna viszonyulnia a pályafutásához. Egy idő után a legnagyobb sikerei is hétköznapivá váltak számára.
Nem élveztem eléggé a sikereimet. Számomra ez volt a világ legtermészetesebb dolga.
"Körülbelül 160 PDC-tornát nyertem meg. Az egész inkább futószalagon végzett munkának érződött. Mintha csak annyi lett volna a dolgom, hogy gyorsan zsebre vágjam a pénzdíjat, aztán már induljak is a következő versenyre.”

A válás gyökeresen megváltoztatta az életét

Az utóbbi években tapasztalt sportbeli nehézségek mellett Van Gerwen a magánéletében is komoly kihívásokkal szembesült. 2025 májusában derült ki, hogy feleségével, Daphnéval különváltak útjaik, ezzel pedig véget ért 17 éves kapcsolatuk.
Fájdalmas, amikor egy kapcsolat ilyen módon ér véget
– mondta Van Gerwen.
„Mostanra már azt tudom mondani, hogy így jobb, nekem is, emberként. Természetesen a válás óriási hatással volt rám. Hirtelen sok mindenhez kellett alkalmazkodnom. Ez nem volt mindig könnyű számomra. Az életem teljesen megváltozott.”
A holland játékos szerint a közte és korábbi párja között meglévő különbségek az évek során egyre nagyobbá váltak.
„Azt hiszem, mindketten mindig tudtuk, hogy nem fogunk együtt megöregedni. Ezt bátran ki merem jelenteni.”
picture

Michael van Gerwen volt feleségével és a második világbajnoki trófeájával 2017-ben.

Fotó: AFP

Van Gerwen elmagyarázta, hogy idővel egyre inkább külön utakon jártak.
„Egyre inkább külön életet kezdtünk élni. Korábban Daphne gyakran elkísért a versenyekre, később viszont természetesen többnyire otthon maradt a gyerekekkel. Eltávolodtunk egymástól.”
A válás ellenére Van Gerwen hangsúlyozta, hogy fontos számára a jó kapcsolat fenntartása korábbi párjával. Gyermekeik, Zoë és Mike jólléte mindenekelőtt áll.
„Ő marad a gyermekeim édesanyja” – folytatta Van Gerwen.
„Természetesen nem mindig mennek zökkenőmentesen a dolgok, de kiváló a kapcsolatunk. Soha nem fogtok tőlem negatív dolgokat hallani róla. Bármit mondok, a gyermekeink egész életükben elolvashatják az interneten. Ez nem tenne jót nekik. Zoë és Mike érdekei mindig az elsők.”

Édesapja betegsége is megviselte

A válás nem az egyetlen csapás volt Van Gerwen életében: édesapjánál 2025-ben rákot diagnosztizáltak, a játékos azonban arról számolt be, hogy azóta kedvező fordulat következett be az állapotában:
„Szerencsére most már jobban van. Reméljük, ez így is marad.”
Az események arra is hatással voltak, hogyan töltötte a szabadidejét Van Gerwen. Az apaság, a dartsos pályafutás és a magánéleti problémák összeegyeztetése gyakran arra késztette, hogy különféle elfoglaltságokkal próbálja elterelni a figyelmét.
„Az ember gyakran egyedül van otthon is. Ilyenkor más dolgokba kezd, átrendeződnek a prioritások. Ha sok aggodalom nyomja a válladat, időnként szeretnél valami kellemeset csinálni."
Egy jó este valahol, egy szórakoztató buli a barátokkal – ilyenkor nem gondolok a problémákra. Az elmúlt másfél évben azonban ez sem segített rajtam.

A visszaesés még a világjárvány idején kezdődött

Bár a magánélete az elmúlt másfél évben változott meg drámaian, Van Gerwen nem szeretné kizárólag ezeknek az eseményeknek tulajdonítani a sportbeli visszaesését.
A háromszoros világbajnok szerint az eredményei már 2020 körül romlani kezdtek, amikor a koronavírus-járvány miatt a dartsvilág jelentős része is leállt.
Valójában az az időszak fordulópontot jelentett a pályafutásomban. Attól kezdve lefelé vezetett az út.
”Akkoriban hosszú ideig egyáltalán nem érdekelt a dolog. Ha az ember nem él eléggé a sportért, negatív spirálba kerül. Most ennek fizetem meg az árát.”
Van Gerwen elfogadja, hogy neki kell vállalnia a felelősséget a visszaeséséért.
„Ha kizárólag a formámat nézzük, jelenleg nem tartozom a világ legjobb játékosai közé.
– ismerte el.
„Egy élvonalbeli játékosnak folyamatosan magas szinten kell teljesítenie, én pedig most nem ezt teszem. Mindenki érti, miért csúszom vissza a ranglistán. Ugyanakkor úgy érzem, sok olyan játékos előtt kellene állnom, akik jelenleg megelőznek. Rajtam múlik, hogy bebizonyítsam: továbbra is ott a helyem az élmezőnyben.”
Van Gerwen legutóbb 2019-ben nyert világbajnoki címet, azóta nem sikerült elhódítania a darts legnagyobb trófeáját. A holland elismeri, hogy ismét időt és energiát kell fektetnie önmagába, ha meg akarja közelíteni korábbi szintjét. Ehhez azonban nem elég órákat töltenie a dartstábla előtt: a sporton kívüli életére is jobban oda kell figyelnie.

Új életmód, új célok

Van Gerwen már változtatott is az életmódján: az elmúlt hónapokban több tíz kilogrammtól szabadult meg, és elmondása szerint sokkal jobban érzi magát.
„Soha többé nem akarok visszatérni a korábbi súlyomhoz. Egész életemben küzdöttem ezzel. Ezt már nem akarom. Sokkal fittebbnek érzem magam, és emberként is jobban vagyok.”
picture

Több tíz kiló mínusz.

Fotó: AFP

A fogyás része annak a nagyobb változásnak, amelyet Van Gerwen szeretne véghez vinni. Most igyekszik nagyobb figyelmet fordítani a saját jóllétére, amit elmondása szerint hosszú időn keresztül elhanyagolt.
„Egyre inkább kezdenek a helyükre kerülni a dolgok. Szeretném, hogy hamarosan ismét elmondhassam magamról, hogy igazán boldog ember vagyok. Ehhez sokkal több időt kell befektetnem önmagamba, sportolóként és emberként egyaránt.”

A hőn áhított negyedik világbajnoki cím

A holland 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben lett világbajnok, negyedik vb-címére azonban már több mint hét éve vár. Az elmúlt évek csalódást keltő eredményei ellenére Van Gerwen egyáltalán nem akar lejjebb adni az ambícióiból. A korábbi világelső továbbra is szeretné megszerezni a régóta várt negyedik világbajnoki címét.
Természetesen legalább még egyszer világbajnok akarok lenni.
"Ugyanakkor, ha megnézem, mit értem már el, korábban csak álmodozhattam volna minderről.”
Három világbajnoki címe és számos más tornagyőzelme bőven adhatna okot a büszkeségre, Van Gerwen azonban nem éri be eddigi eredményeivel.
„De nem akarok megelégedni ennyivel. Ha újra élvezni kezdem az életet, és önmagam legjobb változatává válok, még rengeteg nagyszerű dolgot érhetek el. Ebben teljesen biztos vagyok.”
Van Gerwen tisztában van azzal, hogy a csúcsra való visszatérés nem történik meg egyik napról a másikra. Türelemre lesz szüksége, mind a teljesítményét, mind a magánéletében bekövetkező változásokat illetően.
„Most egyszerűen borzasztóan próbára tesz az élet. Vajon mennyire tudok türelmes lenni? Majd meglátjuk. A legfontosabb az, hogy később elmondhassam: hosszú időn keresztül ismét boldog voltam.”
A visszavonulás egyáltalán nem foglalkoztatja Van Gerwent. A holland meg van győződve arról, hogy továbbra is képes nagy tornákat nyerni.
„Biztosan tudom, hogy még jó ideig nem szabadulnak meg tőlem. Túl jó játékos vagyok ahhoz, hogy többé semmit se nyerjek.”
Van Gerwen tisztában van vele, hogy az idei tornán nem ő számít az egyik legnagyobb esélyesnek. Ennek ellenére nem hajlandó előre leírni magát. Egy esetleges Luke Littler elleni összecsapás sem félemlíti meg, pedig az angol az elmúlt években a mezőny egyik meghatározó játékosává vált.
picture

Van Gerwen nem fél Luke Littlertől.

Fotó: AFP

„A világbajnokság minden dartsjátékos számára a legfontosabb torna. Pontosan tudom, hogy jelenleg nem én vagyok a favorit. De ha kitűzök magam elé egy célt, és összeáll a játékom, akkor annak, aki le akar győzni, nagyon jól kell játszania. Ez Luke Littlerre is igaz, még akkor is, ha ő a legjobb formáját hozza. Ez engem nem zavar."
A dartsban nagyon apró különbségek döntenek. Néha pillanatok alatt megváltozhat a helyzet. Nekem azonban rengeteget kell dolgoznom: keményen kell edzenem, és vissza kell szereznem az önbizalmamat. Aztán meglátjuk, mi történik.”
Van Gerwen számára fontos, hogy ismét örömét leli a sportágban. A holland továbbra is szeretné gyarapítani a már most is impozáns trófeagyűjteményét, és úgy tekint a negyedik világbajnoki címre, mint egy olyan célra, amit mindenképp szeretne elérni.
Úgy gondolom, ezt is meg kell valósítanom. Ha már nem lennék képes rá, csalódott lennék. Hinnem kell magamban.
Bár az eredmények eddig elmaradtak a várakozásaitól, Van Gerwen korántsem gondolja úgy, hogy legjobb évei már mögötte lennének. A következő hónapokban kiderül, hogy a technikai változtatások és a sportág iránti lelkesedésének visszatérése elegendő lesz-e ahhoz, hogy ismét közelebb kerüljön a világ legjobbjaihoz.
Forrás: DartsNews
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés