Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Világbajnoki bronzérmes Tóth Krisztián!

Eurosport
Eurosport

Frissítve 10/06/2021 - 19:36 GMT+2

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián bronzérmet nyert csütörtökön a budapesti Papp László Sportarénában rendezett olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Videón az első magyar érem a hazai rendezésű vb-ről

A világbajnoki ezüstérmes közönségkedvenc - aki negyedik helyezettként várhatóan kiemelt lesz a tokiói játékokon - a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a mongol Altanbagana Gantulgával találkozott.

Az Ázsia-bajnoki ezüstérmes ellenfélnek kellemes emlékei lehettek a magyar fővárosról, ugyanis októberben második lett a budapesti Grand Slamen.
Előzőleg Tóth edzője, Pánczél Gábor - aki egyben a férfi válogatott szövetségi kapitánya - az MTI-nek elmondta, tanítványa nem fáradt el az eddigi négy meccsén.
Van még bőven a tankban, a szünetben Krisztián pihent egy kicsit, aztán remélhetőleg megoldja ezt a mongolt. Versenyen még nem ment vele, edzőtáborban már igen, magas, balos dzsúdós az ellenfél, de bízom benne, hogy nem jelent majd gondot.
A bronzmeccs egy-egy intéssel indult, majd a 25 éves ellenfél egy szabálytalannak tűnő mozdulattal visszafeszítette a két évvel idősebb magyar könyökét, de nem kapott büntetést. Az MTK dzsúdósának aktivitását jelezte, hogy Gantulgát ismét intették, így jutottak el az aranypontig tartó hosszabbításig. Ebből bő egy perc telt el, amikor az áprilisban Eb-bronzérmes hazai versenyző vazaarit érően csavarta le riválisát, csakhogy a szőnyegen kívül kezdte meg az akciót, így a bíró nem értékelte azt. A találkozó egy perccel később ért véget, amikor a mérkőzésvezető harmadszor is figyelmeztette az egyre fáradtabb mongolt, ami már a leléptetését jelentette.
picture

Tóth Krisztián és a dél-koreai Han Dzsu Jeop küzdelme a férfiak 90 kg-os súlycsoportjában az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2021. június 10-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: Other Agency

A 27 éves Tóth Krisztián ezzel hatodik vb-jén is helyezéssel zárt, egyúttal a magyar cselgáncssport 16. világbajnoki bronzérmét szerezte meg, és medálja mellé 6400 dollárt kap.
"Az előzetesen megbeszélt taktikán változtattam a meccs során, mert úgy éreztem, hogy nem fog működni" - árulta el még lihegve, az éremceremónia előtt az MTI-nek. "Bíztam benne, hogy elfárad a mongol, és ez be is jött. Amíg bírta erővel, kellemetlen ellenfél volt, a megfeszített könyököm szerencsére rendben van. Több meccsemen is az állóképesség döntött ma, úgy érzem, a kondim nem javult tovább az utóbbi időben, mert már ki van maxolva, hála a remek edzőimnek. Mostantól már az olimpiára koncentrálok" - tette hozzá.
Pánczél Gábor a bronzcsatát követően ugyancsak a taktikai módosításokról beszélt:
"Nem ismertük a mongolt olyan szempontból, hogy meccsen mire képes, én azt javasoltam Krisztiánnak, hogy a kezét a hátára téve helyezzen súlyt az ellenfélre, hogy elfáradjon a tüdeje, de ő folyton mögé lépett, és más eszközökhöz folyamodott. De a végeredményt nézve teljesen rendben vagyunk" - mondta nevetve.
Krisztián tulajdonképpen most 19-re lapot húzott a taktikai változtatással, és közben addig gyilkolászta, amíg a másik már nem bírta tovább. A hosszabbításban indított akciója szerintem bentről indulva folyamatos volt, ezzel együtt a bírók mai teljesítményét döntetlenre értékelem, mert hoztak számunka kedvező és kevésbé kedvező döntéseket is.
férfi 90 kg, világbajnok: Nikoloz Sherazadishvili (Spanyolország)
2. Davlat Bobonov (Üzbegisztán)
3. TÓTH KRISZTIÁN és Marcus Nyman (Svédország)
Pénteken a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós és Vég Zsombor képviseli a hazai színeket a vb-n.
MTI

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés