Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pupp Réka is váratlanul búcsúzott az Eb nyitónapján

Eurosport Magyarország

Publikálva 29/04/2022 - 11:32 GMT+2

Az 52 kilogrammos Pupp Réka egy vereséggel búcsúzott a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.

Pupp Réka

Fotó: MTI

Az Atomerőmű SE versenyzője - aki tavaly bronzérmet nyert a lisszaboni Eb-n - erőnyerőként a 16 között kezdte meg szereplését az Armeec Csarnokban, ahol Mascha Ballhaus várt rá. A német dzsúdós tavaly harmadik lett a párizsi Grand Slamen, idén pedig ugyancsak GS-viadalon hetedikként zárt Tel-Avivban.
Első találkozójukon a 25 éves Pupp - aki a hónap elején Antalyában a magyar dzsúdósport hetedik Grand Slam-aranyérmese lett - aktívan kezdett, és két percig stabilan kézben tartotta a meccset. Ekkor azonban a tavalyi, budapesti U23-as Eb-n második Ballhaus egy belső horogdobással földre vitte a paksi sportolót, és vazaarit kapott. A hátralévő időben Pupp folyamatosan ment előre, egyszer sikerült is kitolnia ellenfelét a szőnyegről, a németet megintették, de az értékelhető akció már nem jött össze.
Pupp így - akárcsak korábban az 57 kilós Kovács Kitti - helyezetlenül zárta az Eb-t.
Ezzel a magyarok számára véget ért a pénteki versenynap, szombaton 63 kilóban Özbas Szofi és Karakas Hedvig, 70-ben Gercsák Szabina, 81-ben pedig Ungvári Attila és Rajkai Róbert lép tatamira Bulgáriában.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés