Vas Blanka negyedik helyen zárt az egyik legkeményebb cyclocross-versenyen
Vas Blanka remekül ment, és a negyedik helyen zárt Belgiumban az egyik legkeményebbnek tartott cyclocross-versenyen, a Koppenbergcrosson.
Vas Blanka negyedik lett a szezon egyik legnehezebb cx-versenyén
Videó forrása: Eurosport
Mindenszentek napján a hagyományoknak megfelelően megrendezték a Koppenbergcross nevű cyclocross-versenyt.
Az útvonal magában foglalja a rendkívül meredek Koppenberget, amely az országúti klasszikusok közé tartozó Flandriai körverseny egyik legendás emelkedője is.
A füves-földes pályán meglehetősen csúszós körülmények várták a versenyzőket a kerékpárosokat. A négykörös távot a holland világbajnok, Fem van Empel teljesítette a leggyorsabban, ezzel a nők közül elsőként győzött sorozatban háromszor ezen a versenyen.
Vas Blanka, aki 2021-ben harmadik lett a Koppenbergcrosson, idénybeli harmadik cyclocross-versenyén zárt az első ötben azzal, hogy Van Empel mögött két perccel a negyedik helyen ért be.
Az SD Worx-Protime 23 éves versenyzője a múlt héten kedden egy villanyfényes hollandiai versenyen ért célba ugyancsak negyedikként, múlt vasárnap pedig az overijsei Superprestige-en lett ötödik.
Öccse, Barnabás az U23-as mezőnyben lett az ötödik.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)