Újabb magyar érem a birkózó-világbajnokságon - Vitek Dárius ezüstöt szerzett Zágrábban
A kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában Vitek Dárius ezüstérmet nyert a zágrábi birkózó-világbajnokság pénteki napján.
Három őrült nap, két elképesztő csapat, egy kupa - Legendás kapitányokkal jön a 2025-ös Laver-kupa!
Videó forrása: Eurosport
A 25 éves magyar sportoló csütörtökön az első két meccsén három- és ötpontos hátrányból fordított a kirgiz Nurmanbet Rajmalij Ulu, illetve a dél-koreai Li Szengcsan ellen, a következő kettőn pedig taktikus küzdelemben múlta felül az ukrán Mikola Kucsmijt és a fehérorosz Pavel Hlincsukot, így a legnagyobbak között Deák Bárdos Mihály húsz évvel ezelőtti remeklése után volt ismét magyar döntős.
A kétszeres Eb-bronzérmes Viteknek pályafutása első fináléjában már túl nagy falatnak bizonyult az iráni címvédő, Amin Mirzazadeh, aki 7-2-re győzött.
A felek nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe, mindkét fél próbálta ráerőltetni akaratát a másikra, hogy az első intést elkerülje. Erre viszont egyáltalán nem került sor, mert Mirzazadeh kitolási kísérleténél Viteknek sikerült ellépnie és egy billentéssel a földre küldenie a riválisát. A lenti birkózásban megpróbált még fejlefogásból pörgetni, de az ázsiai klasszis kiszabadult és visszafogott, így szépített (2-1). Innentől Mirzazadeh fizikálisan erősebbnek tűnt, kétszer egymás után kitolta a küzdőtérről Viteket, így 3-2-es előnnyel vonulhatott a félperces pihenőre.
Vitek a folytatásban sem talált fogást az ellenfelén, inkább védekezésre szorult. Az aktívabb és kezdeményezőbb Mirzazadeh egy mögé kerüléssel, majd pörgetéssel végleg eldöntötte az összecsapást (2-7). Ötpontos előnyben az iráni birkózó már nem erőltette az akciókat, a magyarnak pedig nem volt kellő ereje és energiája, hogy ledolgozza ötpontos hátrányát, így az utolsó percben már csak egymásnak feszülve álltak a szőnyeg közepén és várták a meccs végét.
Jól kezdtem, de rosszul folytattam.
"Az volt a terv, hogy nekiesek és én küldetem le először. Szerencsés szituáció volt, amikor sikerült bebillenteni és mögé ugrani. Megmondom őszintén, túl hamar elfáradtam, nem így terveztem. Az Eb óta fáj a derekam, a pörgetésnél nagyon megszorult, onnan hogy felálltunk, már nem is nagyon tudtam bármit is indítani" - értékelt Vitek, aki úgy vélte, amíg nem fáradt el, addig nem volt erősebb a riválisa. "Neki sikerült tartani ugyanazt a szintet, nekem pedig ment lefele".
Vitek az egész világbajnokságot tekintve elégedett a teljesítményével még ha most fáj is neki a döntős vereség.
A 77 kilós Fritsch Róbert harmadik helyét követően ez volt a magyar küldöttség második dobogós helyezése a horvát fővárosban.
A négy kötöttfogású súlycsoportból kettőt iráni, egyet-egyet pedig georgiai és örmény birkózó nyert a zágrábi világbajnokság pénteki napján.
A legkisebbeknél a mindössze 18 éves georgiai Vahtang Lolua diadalmaskodott, míg a 77 kilósok döntőjében a párizsi ötkarikás játékokon bronzérmes örmény Malhasz Amojan technikai tussal verte az olimpiai bajnok japán Kuszaka Naót, aki az elődöntőben a végül bronzérmes Fritsch Róbertet múlta felül.
A 82 kilósoknál olyan versenyző lett aranyérmes az iráni Golamreza Dzsavad Farokiszendzsani személyében, aki a menetelése során magyar birkózót is legyőzött. A nyolcaddöntőben azt Szilvássy Eriket verte, aki 16. lett. A nehézsúlyúaknál a címvédő iráni Amin Mirzazadeh a felnőtt világversenyen először döntős Vitek Dárius ellen nyert.
Szombaton az utolsó három kötöttfogású súlycsoportban is megkezdik küzdelmeket, köztük a 87 kilósok között címvédőként induló Losonczi Dávid is. Rajta kívül a 97 kilogrammos Szőke Alex a vigaszágon lesz érdekelt.
Eredmények:
kötöttfogású 55 kg, világbajnok:
- Vahtang Lolua (Georgia)
- 2. Pajam Farzad Ahmadi Balutaki (Irán)
- 3. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán) és Si Huo-csing (Kína)
a döntőben:
- Lolua-Ahmadi Balutaki 9-7
kötöttfogású 77 kg, világbajnok:
- Malhasz Amojan (Örményország)
- 2. Kuszaka Nao (Japán)
- 3. FRITSCH RÓBERT és Ahmet Yilmaz (Törökország)
a döntőben:
- Amojan-Kuszaka 10-1-nél technikai tus
kötöttfogású 82 kg, világbajnok:
- Golamreza Dzsavad Farokiszendzsani (Irán)
- 2. Gela Bolkvadze (Georgia)
- 3. Josida Taizo (Japán) és Karlo Kodric (Horvátország)
- ...16. Szilvássy Erik
a döntőben:
- Farokiszendzsani-Bolkvadze 4-0
kötöttfogású 130 kg, világbajnok:
- Amin Mirzazadeh (Irán)
- 2. VITEK DÁRIUS
- 3. Pavel Hlincsuk (semleges színekben, fehérorosz) és Elias Kuosmanen (Finnország)
a döntőben:
- Mirzazadeh-Vitek 7-2
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés