Nagy Bernadett nem bírt az U23-as világbajnokkal, kiesett az olimpián

Nagy Bernadett vereséggel kezdett a 76 kilogrammos női birkózók olimpiai versenyén. A kétszeres Eb-bronzérmes magyar a nyolcaddöntőben az indiai Reetika Reetika ellen birkózott, aki korábban U23-as világbajnokságot is nyert.

Nagy Bernadett nem bírt indiai ellenfelével, a vigaszágban bízhat - fotó: Punit Paranjpe

Fotó: AFP

A 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő Nagy Bernadett szombaton kikapott indiai ellenfelétől a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi olimpia birkózóversenyén.
A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes magyar sportoló az U23-as világbajnok indiai Reetika Reetika ellen vívta karrierje első ötkarikás mérkőzését.
Az UTE 23 éves birkózója 2022-ben berobbant a felnőttek közé, amikor a budapesti Eb-n harmadik lett, utána azonban karrierjét majdnem derékba törte egy térdsérülés, amely után több műtéten és rendkívül hosszú rehabilitációs folyamaton esett át.
Nagy másfél évig lábadozott, majd a budapesti kontinensviadal után két évvel, az idei Eb-n léphetett újra szőnyegre rangos nemzetközi versenyen. A kihagyás ugyanakkor alig látszott meg rajta, az Eb-n ugyanis ismét harmadik lett, áprilisban pedig az európai kvalifikációs viadalon a kvótát is megszerezte.
Párizsi bemutatkozásán aztán nem tudta tavaszi formáját hozni. A mérkőzés első perce eseménytelenül telt, majd Nagy lábratámadást indított, melyet riválisa védett. Reetika ebben az időszakban feltűnően passzív volt, ezért másfél perc után figyelmeztették. Innentől pedig 30 másodperce volt akciót csinálni, majd megkontrázta a magyar ellenfele támadását, akit lerántott és billentett (0-4). Nagy Bernadett a folytatásban igyekezett állásból megfelelő fogást találni és néhány másodperccel a pihenő előtt egy szép támadással szépített (2-4).
A pihenő után abban lehetett bízni, hogy a magyar lendülete megmarad, ám az indiaival nem tudott mit kezdeni. Reetika a kapaszkodásokból rendre jól jött ki és egy levitellel 6-2-re növelte előnyét, majd az ötödik percben kétszer is átforgatta Nagyot, a hatodik elején pedig egy mögékerüléssel (2-12) lezárta a találkozót.
"Nem erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy ezt a mérkőzést nyernem kell, de nem sikerült" - mondta az MTI-nek Martin Gábor tanítványa, akinek ez az első világversenye a felnőttek között, mivel vb-n nem indult eddig. "Nem tudom, mi volt a gond, nem éreztem erősebbnek, egyszerűen én nem voltam elég akaratos, elég lendületes. Talán a rutin hiányzott."

Frissítés - 14:16:

Nagy Bernadett kiesett a párizsi olimpia birkózóversenyén.
A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes magyar sportoló az U23-as világbajnok indiai Reetika Reetika ellen lépett szőnyegre a nyolcaddöntőben és 12-2-re, technikai tussal kapott ki. Ezek után már csak abban bízhatott hogy legyőzője bejut a fináléba és így a vigaszágra segíti őt, ám Reetika már a negyeddöntőből sem jutott tovább, miután az első kiemelt kirgiz Ajperi Medet Kizi felülmúlta őt.
A magyar csapatból Muszukajev Iszmail van még versenyben. A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjának világbajnoki címvédője szombaton este az iráni Rahman Musza Amuzadhalilivel csap össze az elődöntőben.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés