Muszukajev simán nyert a tokiói ezüstérmes ellen, elődöntős az olimpián
A magyar színekben versenyző Muszukajev Iszmail 10-3-ra legyőzte a világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai érmes Haji Aliyevet a párizsi olimpia negyeddöntőjében.
A birkózó Muszukajev az azeri Aliyevet is könnyedén verte
Videó forrása: Eurosport
A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail második mérkőzésén is sima győzelmet aratott, így bejutott az esti elődöntőbe szombaton a párizsi olimpia birkózóversenyén.
Az FTC világbajnoki címvédője a kirgiz Ernazar Akmatalijev elleni technikai tusos siker után az azeriek tokiói ezüstérmesével, a háromszoros világbajnok Haji Aliyevvel találkozott, aki minden bizonnyal az egyik kedvenc ellenfele, ugyanis eddig mindig legyőzte, többek között a 2022-es vb helyosztóján és legutóbb a júniusi, budapesti rangsorversenyen is.
A tavalyi vb-címe előtt két világbajnoki bronzérmet is szerzett Muszukajev és riválisa egyaránt óvatosan kezdte a meccset, melynek elején nem volt nagy az iram, rövid kapaszkodások után távolról méregették egymást a birkózók. A mérkőzésvezető csak azért szakította meg időről időre a küzdelmet, hogy nagyobb aktivitásra bírja a sportolókat, ám Muszukajevék nem akartak kockázatos indításokba belemenni.
Az első menetben a magyart látták passzívabbnak, így neki indították el a 30 másodperces aktivitási időt, ami úgy pergett le, hogy nem történt érdemi esemény közben a szőnyegen, ennek eredményeként 1-0-ra az azeri szabadfogású vezetett a szünetben.
Muszukajev az első meccsén is a második menetben indult be és a taktikája ezúttal is ugyanaz volt. Alig fél perc után Aliyev is megkapta a maga büntetését passzivitás miatt, de hiába került kényszerhelyzetbe, nem tudott értékelhető akciót csinálni (1-1), sőt, az aktivitási idő lejártakor Muszukajev egészen gyönyörűen ugrott be páros lábra, majd kiemelte és hátára vágta ellenfelét (5-1) és rögtön tusveszélyes helyzetbe szorította.
Az indulatok szerencsére nem szabadultak el, ugyanakkor a bírók két pontra megintették a sportszerűtlen azerit (7-1). Muszukajev pedig innen már nagyon kedvező helyzetbe került, így az sem okozott számára gondot, hogy Aliyev a büntetésből elrendelt parterhelyzetből gyorsan felpattant, majd nem sokkal később még egyszer mögé tudott kerülni (7-3).
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/10/4024527-81628193-2560-1440.jpg)
A birkózó Muszukajev az azeri Aliyevet is könnyedén verte
Videó forrása: Eurosport
Muszukajev az utolsó percben magabiztosan hárította riválisa indításait, kontrából kétszer is eredményes volt, így végül 10-3-as diadalt aratott.
"Aliyev piszkosan birkózott, ami nem tetszett, de igazából ez nem számított. Jó formában vagyok és most jönnek majd a legfontosabb mérkőzések" - értékelt röviden Muszukajev az MTI-nek.
Az elődöntőben Muszukajev Iszmail a 2022-ben világbajnok iráni Rahman Musza Amuzadhalilivel csap össze, akit a tavalyi vb elődöntőjében az utolsó másodpercekben bemutatott billentéssel győzött le 6-5-re. A magyar-iráni csata a 18.15-kor kezdődő esti program második összecsapása lesz.
MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)