Lelkesen vetette bele magát a munkába Olle Dahlin és csapata, s a 13. IBU kongresszuson új, fontos változásokat jelentettek be. Ilyen a 60 fős tömegrajtos, illetőleg a rövidített egyéni indításos.
A 60 fős tömegrajtos nem helyettesíti a megszokott számot, ahol a világkupa 30 legjobbja indulhat. Az új szabály értelmében a férfiak 6x2,5 kilométert futnak, a nők pedig 6x2 kilométert. Ebben a 60 fős felállásban viszont a lövészetek lebonyolítása komplikáltabb, hiszen 30 darab lőállás van minden pályán. A tervek szerint, ezért a mezőny második fele két kör megtétele után kezdené meg a lövészetet, így semmiképpen nem torlódnának össze a lőtéren. Ilyen típusú versenyt először az IBU-kupa 2018/2019-es idényének záró állomásán, az olaszországi Martellben rendeznek majd.
https://i.eurosport.com/2018/11/07/2456543.jpg
Olympic Games
Elvéttek az orosz váltó hazai olimpián szerzett ezüstérmét
13/10/2021 13:27
A rövidített egyéni indításost akkor alkalmaznák, amikor erős szél van, vagy nagyobb havazás. Eszerint a férfiak 15 kilométert futnának és minden hibáért 45 másodperc büntetést kapnának. A nők pedig 12,5 kilométert futnának, és szintén 45 másodperces jóváírást kapnának hiba esetén. Ami még említésre méltó, hogy a vegyes párosok akár meg is cserélhetik a rajtnál a nemeket, azaz, ha valakinek úgy kényelmesebb, akkor kezdhet a férfiversenyző a női helyett.
Némi változás lesz még a technikában is. Az IBU kötelezővé tette a kredittel rendelkező pályáinak, hogy a régi szabvány szerinti céltáblákat cseréljék le, és elektronikus táblákat szereljenek fel a helyükre. Hogy a fent említettek mit jelentenek a gyakorlatban, azt csak hosszú hónapok, vagy akár évek után fogjuk megtudni.
(Vörös Csaba)
Biatlon
Nem jelent meg a doppingvizsgálatokon, másfél évre eltiltották a világklasszis sílövőt
17/09/2021 17:15
Biatlon
Pár nap alatt berobbant a biatlonosok klíma-kihívása
06/05/2021 20:43