A négyszeres olimpiai bajnok Quentin Fillon Maillet úgy érzi, csúcsformában van: „Ez eddig messze nem katasztrófa”

Quentin Fillon Maillet olimpiája eddig eléggé felemásra sikerült. Szerzett egy aranyérmet a vegyes váltóban, majd a nyolcadik helyen zárt az egyéni indításosban. A sífutó teljesítményével nem volt gond, annál inkább a lövő formájával. Pénteken jön a sprint, amely elé bizakodóan tekint a francia klasszis.

Tragédia után arany – Johan Botn nyerte a 20 kilométeres versenyt az olimpián

Videó forrása: Eurosport

Quentin Fillon Maillet saját bevallása szerint csúcsformában van. Szóval, ha egy tiszta lövészettel tudná indítani a pénteki sprintet, egyértelműen dobogós reményei lehetnének. Persze ott van az a ha.
Az eddigi teljesítménye alapján az a bizonyos pohár akár félig tele is lehetne a számára, de mivel az olimpián vagyunk, ahol nem tudta hozni, amit elvárt magától, így az a pohár azért inkább félig üres.
"Mindannyian tudjuk, hogy az olimpián csak a dobogó számít" – mondta Fillon Maillet az egyéni indításos számban elért nyolcadik helye után, mely szám rajtjához címvédőként állhatott oda.
Frusztráló, ugyanakkor bíztató is lehet a számára, hogy a futó teljesítményével nem volt gond, senki sem volt gyorsabb nála.
picture

Biathlon - Egyéni indításos Férfiak - Milano-Cortina 2026 - Olympic Highlights

Videó forrása: Eurosport

Johannes Dale még úgy, ahogy tartani tudta vele a lépést, hisz csak öt másodperccel volt lassabb nála, mindenki más azonban jelentősen elmaradt tőle. A győztes Johan-Olav Botn például 52 másodperccel.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Pechére az egyéni indításos számban a rossz lövő teljesítmény nagyon büntet. Fillon Maillet négyet hibázott, többet, mint az első öt versenyző együttvéve. A sok rontás borítékolta a számára, hogy a dobogóra nem lehet esélye.
Mindez azonban reménykeltő is lehet, hisz pontosan tudja, miben kellene előrelépnie.
"Nyilvánvalóan csalódott vagyok a teljesítményemmel. De persze azért van egy csomó dolog, amit jól csináltam, úgyhogy van remény. Viszem magammal a pozitívumokat, alig várom a hátralévő versenyeket."
Ez eddig messze nem katasztrófa!
"Peking, ahol öt érmet nyertem eléggé kivételes volt. De itt is van még négy lehetőségem. Versenyről versenyre haladok, de nincs még veszve semmi."
picture

Hősök születtek Antholzban, Julia Simon újabb aranybetűs fejezetet írt

Videó forrása: Eurosport

"Van már annyi tapasztalatom, ismerem már magam annyira, hogy tudjam, februárban általában topformában vagyok. Most is ezt érzem. Szóval tökéletes az időzítés, hisz itt az olimpia."
"Persze tudom, a neheze a lövészet lesz. De bizakodó vagyok."
via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés