Eurosport
Át kellene adni Tarjei Bø helyét a norvégok feltörekvő titánjának?
Publikálva 14/12/2022 - 20:15 GMT+1
A vártnál jóval gyengébben kezdte Tarjei Bø a biatlon-világkupa új idényét, amely felvetette azt a kérdést, nem kellene-e jobban rotálni szezonközben a norvég férfi csapat tagjait. A fiatal sílövőtehetségek ugyanis továbbra is futószalagon érkeznek náluk, ezúttal az IBU-kupában remeklő Endre Strømsheim személyében.
Tarjei Bø
Fotó: Getty Images
Már a 2022/23-as világkupaszezon előtt tudni lehetett, hogy gyakorlatilag az egész norvég férfi biatlonválogatott kirobbanó formában van.
Az első két fordulót követően nem is lehet oka a panaszra a norvég vezetőségnek, hiszen Johannes Thingnes Bø egyelőre agyondominálja az egész mezőnyt, Sturla Holm Laegreid pedig a "Best of the rest" tökéletes megtestesítőjeként foglalja el mögötte a második helyet az összetett tabellán.
A csapatban ugyanakkor nem mindenki lehet elégedett az eddig nyújtott teljesítményével.
Vetle Sjaastad Christiansen egyértelműen elmarad az elmúlt télen mutatott eredményeitől, de még nála is csalódottabb lehet Tarjei Bø, akinek csupán egy kilencedik helyezés a legjobbja az eddigi öt egyéni versenyről, összesítésben pedig mindössze a hatodik legjobb norvég a maga 22. helyével.
Hochfilzenben csupán 39. lett a sprintben, melyet követően már be sem került a bombaerős norvég váltóba. A korábbi kiváló biatlonos Ola Lunde szerint a norvég csapatvezetésnek még eggyel tovább kellene lépnie, vagy inkább magának Bø-nek.
– véli a jelenleg televíziós szakértő honfitárs.
Tarjei Bø ugyanakkor ott lesz a héten a karácsony előtti utolsó fordulón a franciországi Annecy-ben, és bár tisztában van vele, hogy nem indította jól az idényt, úgy gondolja, megérdemli a helyet a világkupa-csapatban.
„Sok jó versenyzőnk van, és tény, hogy Vetle és én is eddig kicsit alulteljesítettünk, főleg a lőtéren. Ugyanakkor itthon mindenki tudja, milyen magas szintet képviselünk. Jégből vagyunk, és visszavágunk.”– reagált határozottan az ért kritikákra.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/02/3501175.jpg)
Tarjei Bø és Benedikt Doll
Fotó: Getty Images
A norvég biatlonsport szinte kimeríthetetlen tárházzal rendelkezik, ami egyszerre áldás és átok. Erre kiváló példa a jelenlegi helyzet, ugyanis míg az idősebb Bø-fivér keresi a formáját, addig az IBU Kupában tarol egy másik versenyzőjük, a 25 éves Endre Strømsheim, aki a négyből három versenyt is bezsebelt a második számú sorozatban.
Strømsheim nem az első norvég sílövő, aki az IBU Kupában szerzett remek eredményei ellenére sem kap (egyből) lehetőséget a világkupában. Az érintett nem is rejtette véka alá frusztráltságát: „Ez nagyon lehangoló. Abszolút nem értek egyet a csapat kiválasztási szempontjaival. Azoknak a versenyzőknek, akiknek magasabb szintű tapasztalatra lenne szükségük, lehetőséget kellene adni. Szükségem lenne erre, és az IBU Kupa-eredményeim is megvannak hozzá, szóval tényleg nem igazán értem az érvelésüket.”
A válogatott sportigazgatója, Per Arne Botnan elsősorban Bø tapasztalatára és korábbi eredményeire hivatkozva tartott ki rutinos versenyzőjük mellett, ami jól mutatja, hogy a feltörekvő norvég biatlonosoknak pusztán a honfitársak neveivel is meg kell küzdeniük, mely ráadásul a saját teljesítményüktől független tényező.
Bár Botnan azt is elmondta, hogy inkább a szezon későbbi részében gondolkodhatnak el változtatásokon a csapat összeállítását illetően, Lunde rávilágít arra, hogy januárban valószínűleg még biztosabb helyzetben lehetnek a nagynevű norvég versenyzők, hiszen akkor már nem sok lesz hátra az oberhofi világbajnokságig, ahol a rutinnak még nagyobb szerepe lehet, mint a világkupa-versenyeken.
„Ha a vk-rajttól kezdve ugyanaz a csapat teljesíti az egész telet, az eggyel lejjebb szinten versenyzőknek nincs esélye a fejlődésre. Márpedig ha dominálsz az IBU Kupában, megérdemled az esélyt.”
Persze lehet csak idő kérdése, mikor mutatkozhat be Endre Strømsheim a legjobbak között, de talán valóban jobban át kellene gondolnia a norvég vezetésnek egy rugalmasabb válogatási rendszer kiépítését szezonközben is, hogy a fiatal versenyzőik minél előbb belecsöppenjenek a világkupa vérkeringésébe, pláne ha erre az alsóbb kategóriákban elért eredményeik abszolút feljogosítják őket.
Ezáltal pedig talán még élesebb lenne a versengés házon belül, mely akár még olyan klasszisokat is magasabb szintre sarkallhat, mint a korábbi összetett világkupa-győztes Tarjei Bø.
Forrás:NRK
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés