Sprint a győzelembe

Az úgy kezdődött, hogy az összetettben vezető Anasztázia Kuzmina szanaszét lőtte a táblákat, és hat büntetőkört futott. Ezzel máris megbontotta azt a megszokott egységet, ami az utóbbi időben jellemző volt a női biatlon-világkupára. Elöl maradt a mezőny három legeredményesebb versenyzője, a világkupa-címvédő Laura Dahlmeier, a háromszoros olimpiai bajnok Darja Domracseva, és a kétszeres világkupa-győztes Kaisa Mäkäräinen. Csak reménykedhetünk benne, hogy az alig egy hónap múlva kezdődő olimpiai játékokon is ilyen kiélezett küzdelmet fogunk látni.

Törvényszerű, hogy a favoritok mögött akadnak meglepetések. Rosanna Crawford az egyéniben dobogós lett, emiatt bekerült a tömegrajtos szűk harmincas keretébe. A kanadai kiválóság egyszer csak az utolsó sorozat után az élen találta magát, húsz másodperces előnnyel, miután a nagyágyúk bevágtattak a büntetőkörbe. De hiába az utcahossznyi előny, Mäkäräinen és Dahlmeier irtózatos iramban lódult meg Crawford után. Egy darabig előzgették egymást, majd Dahlmeier diktálta a tempót, ami arra elég volt, hogy a kanadait maguk mögé szorítsák. Mäkäräinen viszont pár száz méterrel a vége előtt, úgy döntött, hogy előre megy, és nem kockáztat. Ruhpoldingnál hosszabb célegyenest sehol sem találni, ezért mindenki érezte, hogy a futam ekkor még nem dőlt el. De Mäkäräinen semmit sem bízott a véletlenre; könyörtelen sprintbe kezdett, amivel tartotta a lépést Dahlmeier, de ereje már nem maradt a javításra.

„Az utolsó kör kőkemény volt– kommentálta a történteket Mäkäräinen. –Végig a határon teljesítettem, nem maradt bennem semennyi tartalék. A legjobbat akartam elérni, ami csakis a győzelem lehetett. Más napokon talán Laura végez előrébb, de most nekem sikerült. Az, hogy újra magamra ölthetem a sárga trikót, fantasztikus érzés, ha csupán egy versenyig lesz rajtam, akkor is megérte a sok munka.”

(Vörös Csaba)