A Nemzetközi Biatlon Szövetség külső vizsgálatot rendelt el a 2018-ban lemondott korábbi elnök idején történt visszaélések tisztázására. Az eredményeket egy 220 oldalas beszámolóban közölték, a részletek pedig helyenként egészen megdöbbentőek. A norvég exelnök Anders Besseberg és a német exfőtitkár Nicole Resch vezetésével folyamatosan az oroszok érdekeit képviselték a legmagasabb szinteken is. A kényes részletek szerint Besseberg fizetsége többek közt kofferben érkezett kenőpénz, ingyen vadászutak és a hotelszobába rendelt luxusprostituáltak voltak.


Az IBU korábbi elnökségének azután kellett lemondania, hogy a WADA által indított nyomozás elérte a biatlon szövetséget is. A szövetség ausztriai központjában és az elnök norvégiai otthonában is házkutatást tartottak, az éppen zajló bűnügyi nyomozás középpontjába pedig Besseberg és Resch került. Az új vezetés első dolga volt, hogy egy külső vizsgálatot rendelt meg, aminek az eredményeit január végén hozták nyilvánosságra. Az aktuális nyomozások miatt sok helyen ki van húzva a szöveg, de a 220 oldalon így is találni döbbenetes részleteket.
„Rendszerszintű korrupcióra utaló bizonyítékokat találtak, Besseberg elnök pedig egyáltalán nem fordított figyelmet arra, hogy a sport tisztaságát megőrizzék. A vezetőségben ő és a támogatói foglaltak helyet, akik semmilyen lépést nem tettek, hogy a szövetség átlátható működésű legyen, a fékek és ellensúlyok kiiktatásra kerültek. A dopping elleni zéró tolerancia csak szóban létezett.”
Biatlon
Rendesen kiosztotta a Fourcade-okat az ukrán seregben harcoló világbajnok biatlonos
04/04/2022 11:38

„Egy kezemen meg tudom számolni hány tiszta orosz biatlonost edzettem”


Besseberg az önálló biatlon szövetség első elnökeként, 1993-tól vezeti a szervezetet, vesszőfutása akkor kezdődött, amikor Grigory Rodchenkov, a híres orosz doppingdoktor kitálalt a RUSADA ügyeiről 2015-ben. A most elkészült jelentés szerint az IBU elnökében fel sem merült, hogy az Orosz Biatlon Szövetség érintett lehet az ügyben. Szerinte Rodchenkov hazudott és Richard McLaren, aki a botrány kivizsgálását vezette, csak egy idióta. Neki elég volt az a tény, hogy orosz sílövők nem buktak meg semmilyen ellenőrzésen.
Később a doppingügyek eltitkolásával kapcsolatban merült fel a főtitkár felelőssége is. Nicole Resch esetében olyan bizonyítékot nem találtak, ami azt támasztaná alá, hogy szándékosan segített volna a pozitív tesztek eltussolására, de az biztos, hogy többször nem mondott igazat. A 2014-es szocsi olimpia előtt Evgeny Ustyugov értékei súlyos eltéréseket mutattak, de végül további mintavételre nem került sor, így az orosz váltó aranyat nyert. Később a biológiai útlevél (ABP) bevezetésével Ustyugov megbukott és 2 éves eltiltást kapott. Korábban az orvosi bizottság hatáskörét próbálta csökkenteni, amikor a WADA jelezte, hogy néhány atipikus ABP adat miatt korábban levett mintákat újra kéne vizsgálni. A mulasztások miatt egy időre még az is kétséges volt, hogy a szövetség megfelel-e a WADA antidopping előírásainak.
Reschnek nem ez volt az egyetlen kényes ügye. 2015-ben az antholzi világkupa futamon egy injekciós tűt találtak a pályán, a mintát Resch továbbította DNS vizsgálatra, ahol csak annyit sikerült megállapítani, hogy az rEPO-t tartalmazó fecskendőt egy férfi használta. Két évvel később a főtitkár azt állította, hogy a rendőrséget is értesítették, a mintát pedig 10 évre visszamenőleg minden versenyző DNS-ével összehasonlították, de a bizonyítékok szerint semmi ilyen nem történt.
Kémregénybe illő vallomást tett az oroszokat lebuktató doppingfőnök | Eurosport
Bár orosz képviselők már a kivégzését követelik, a legújabb orosz doppingbotrány kirobbantója, Grigory Rodchenkov mégis a kamerák elé állt, és interjút adott - először azóta, hogy 2015-ben az Egyesült Államokba menekült. A CBS 60 minutes című műsorának adott nyilatkozatában Rodchenkovra talán a rokonai sem ismertek volna rá.

Az oroszok védelme már a józan ész határain is túlment


„A vizsgálóbizottság szerint a korrupt és etikátlan döntéshozatal már azelőtt nyilvánvaló volt, hogy az oroszokkal kapcsolatos doppingügyek kiderültek volna, de Bessebeg reakciói minden képzeletet felülmúltak.”
Az orosz sportvezetők nem bíztak semmit a véletlenre, ha arról volt szó, hogy versenyek rendezési joga hozzájuk kerüljön. Besseberg kenőpénzként, mintegy 300.000 dollárt fogadott el. Köztudott volt vadászszenvedélye, ezért sokszor lepték meg ingyenes utakkal is. Az elejtett állatok trófeáit az IBU munkatársaival és az IBU járműveivel szállíttatta norvégiai otthonába. Az exelnökről még egy dolgot tudott mindenki; azt, hogy kedveli a fiatal lányok társaságát. Az oroszországi vadászatok alkalmával a helyiek mindig gondoltak erre is, így sok időt tölthetett „tolmácsokkal” kettesben. Saját bevallása szerint is volt rá példa, hogy luxusprostituáltakkal mulatta az időt, de Besseberg tagadta, hogy tudná ki fizette őket.
Az orosz „együttműködés” annyira hatásos volt, hogy még egy gyilkossági vád sem rengette meg Alexander Tikhonov alelnök pozícióját. A korábbi sikeres szovjet sílövő 2000 óta Ausztriában élt, miután hazájában megvádolták, hogy egy korábbi üzleti partnerének megölésére bérelt fel bérgyilkosokat. A lebukás után végül 2002-ben 3 év letöltendő börtönbüntetést kapott, de egy amnesztiának köszönhetően abból semmit nem kellett letöltenie. Tikhonovot a per alatt választották meg alelnöknek.

Az IBU elnöke már a jövőre koncentrál


A Nemzetközi Biatlon Szövetség jelenleg elnöke, a német Olle Dahlin így nyilatkozott a vizsgálati eredmények nyilvánosságra kerülése után:
„Szeretnénk végre lezárni a mögöttünk lévő sötét időszakot és csak a fényes jövőre koncentrálni. Mialatt a vizsgálat zajlott már azon dolgoztunk, hogy a korábbi rossz gyakorlatokkal leszámoljunk és egy átlátható, ellenőrizhető szervezetet építsünk fel. Minden mutatóban óriási javulást tudunk felmutatni, de muszáj folyamatosan fejlődnünk. A felelősségteljes munkával nem csak az IBU-nak tartozunk, hanem az összes nemzeti szövetségnek. Reméljük, hogy a jelenlegi és jövőbeni intézkedéseinkkel vissza tudjuk nyerni a szurkolók és versenyzők biatlonba vetett hitét.”
részben insidethegames.biz
Biatlon
Akár újabb klasszikus rivalizálásba futhat bele Johannes Bø
24/03/2022 17:41
Biatlon
Norvég házi csata a Holmenkollenen – új győztes a férfiak utolsó versenyén
20/03/2022 15:35