Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pár hete kiröhögték őket, most mindenki a hátukat nézi – csodás német rajt a biatlon-világkupában

Nánási Antal

Frissítve 06/12/2023 - 16:30 GMT+1

Többéves tartozást kezdett el látványosan behajtani a biatlon-világkupa mezőnyén Németország, amelynek versenyzői pazar formában, remek teljesítményt nyújtva kezdték az új szezont. A németek ráadásul a főszereplők kiválasztásával sem lőttek mellé, hiszen a női összetettet vezető Franziska Preussnak, valamint a férfiak sárga trikóját viselő Philipp Nawrathnak is megvan a maga sztorija.

Johannes Kuehn, Benedikt Doll, Philipp Nawrath és David Zobel

Fotó: AFP

Egy hónapja még a norvégok élcelődtek rajtuk, most a hátukat nézik a világkupa futamain.

Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a biatlonban eddig uralkodó erőviszonyokat, akkor kis túlzással egy-egy futam után elég arra rákérdezni, hogy kik végeztek az aktuális győztes norvég sportoló mögött?
Persze, a túlzó állításokban is mindig lakozik azért némi igazságtartalom, mindezt pedig az előző szezonban Johannes Thingnes Bø gyakorlatilag tematizálta. A norvég szupersztár ugyanis finoman szólva is letarolta a mezőnyt, gyakorlatilag csak ott és akkor nem nyert, ahol és amikor azt ő nem akarta. Házon belül akadtak ellenfelei, de ők is csak ideig-óráig tudtak változó mértékű ellenállást kifejteni vele szemben.
picture

A 2022/2023-as szezon leginkább megszokott képe: A győzelmét ünneplő Johannes Bø

Fotó: AFP

Mindebből kiindulva arra gondolhattunk, hogy a most már évek óta látott tendencia folytatódik majd a 2023/2024-es szezonban is. Ekkor azonban közbeszólt a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU), és hosszú évek előkészülete után kivezette a fluor tartalmú waxkészítményeket a világkupából, ez a döntés pedig, jelen állás szerint, szépen megkeverte a lapokat.
A mögöttünk hagyott világkupa-idénynyitón ugyanis Östersundban a fiatalabb Bø testvér erejéből egyéni futamon egy 20 km-en elért bronzéremre futotta csupán. Mindennek a tetejébe a sprintben 18., az üldözőversenyen pedig a 15. helyen végzett, zavarodottságát pedig kiválóan jellemezte, hogy utóbbi futamon egész egyszerűen hamarabb próbált meg elrajtolni ahhoz képest, mint amikor a sprintben összeszedett hátránya alapján indulnia kellett volna.
Németország a biatlon világkupa-sorozat legnagyobb befektetője, a sportág elképesztő népszerűségnek örvend arrafelé. A sorozatot támogató nevesebb szponzorok többsége német cég, az országnak, egyedüli házigazdaként, két futam is jut a szezonban (Ruhpolding és Oberhof), Karácsony és Újév között pedig Gelsenkirchenben rendezik a sportág hagyományos évbúcsúztató eseményét, az Eurosport által is közvetített World Team Challenge-et.
Ehhez képest az utóbbi években, főleg férfi-fronton, a németek gyakorlatilag teljesen súlytalanok voltak a világkupában. Az idei első fordulók után azonban, rövidtávon legalábbis mindenképpen, úgy tűnik nekik sikerült a leginkább alkalmazkodni az új wax-szabályokhoz, legalábbis az eredmények erről tanúskodnak.
picture

Franziska Preuss (balra) ugyan alulmaradt az östersundi sprintben Lou Jeanmonnot-val szemben, a sárga trikót azonban így is meg tudta tartani

Fotó: AFP

A hölgyeknél Franziska Preuss, a férfiaknál pedig Philipp Nawrath-ról szólt leginkább az Östersundi szezonkezdet, Svédországban elért eredményeiknek köszönhetően ugyanis mindketten vezetik az összetett világkupát. Különösen utóbbi érintett története érdekes, a 30 esztendős Ruhpoldingi rendőr ugyanis úgy nyerte meg a sprintet Östersundban, hogy előtte 86 teljesített világkupa futama közül egyetlen alkalommal sem állhatott a dobogón.
Ehhez képest óriási váltás egy futamgyőzelem és a sárga trikó kombinációja, amire a vasárnapi üldözőversenyen elért második helyével még rá is tudott licitálni. A verseny után saját teljesítményén értetlenkedve, őszintén és elérzékenyülve értékelt:
“Egészen hihetetlen, ami most velem történik. Jónéhány futamot teljesítettem már pályafutásom során, de az, ami most történik velem, semmi eddig átélthez nem hasonlítható. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki eddig is mellettem volt az utamon.”
picture

Philipp Nawrath

Fotó: Getty Images

Hogy a hirtelen jött német előretörés mekkora gyomrost visz be a norvégoknak, annak érzékeltetésére citáljuk ide a nagy Ole Einar Bjørndalen szűk egy hónapja megfogalmazott gondolatait.
November közepén rendezték meg Sjusjønben a hagyományos norvég biatlon idénynyitónak számító háziversenyt, amelyre, az erős mezőnynek köszönhetően, évről-évre szép számmal érkeznek Norvégián kívülről is sílövök. Idén népes, hétfős csapattal képviseltette magát Németország is, azonban ők is csak asszisztálni tudtak a hazaiak parádéjához.
A norvégok ugyanis sprintben az első hat-, a tömegrajtos versenyszámban pedig az első 12 (!) helyet hozták el, jókora adag önbizalommal ellátva a versenyzőket, valamint az őket figyelő és értékelő szakértők hadát. Utóbbi csoportba tartozott maga Bjørndalen is, aki az esemény után, mondandóját legfőképpen a németekre kihegyezve, a következőképpen értékelt:
“Nevetséges volt az egész, nézni is szörnyű volt. Ott álltam közvetlenül a pálya mellett, és láttam, hogy a németek nagyon jól mennek az emelkedőn felfelé, lejtmenetben viszont leszakadtak a többiektől.
A német versenyzők jó biatlonosok, de sebességben egyszerűen nem tudják felvenni a versenyt a norvégokkal.”
picture

Bjørndalen itt még versenyzőként a 2018-as World Team Challenge-en

Fotó: AFP

Szűk egy hónapja tehát a biatlon valaha élt egyik legnagyobb alakja, és vele együtt a teljes norvég sportági közvélemény, gyakorlatilag szemberöhögte nemcsak a németeket, hanem minden más nemzet ellenük próbálkozó képviselőjét. Ehhez képest óriási pofon az északiaknak, hogy, bár a váltót meg tudták nyerni Östersundban, egyéni futalmgyőzelemre nem volt esélyük, a legnagyobb sztárjuk pedig látványosan szenved.
A Svédországban látottak alapján pedig erősen kérdéses, hogy mire lesznek, mire lehetnek képesek a folytatásban. Minderre az első válaszokat már az előttünk álló hétvége során megkaphatjuk, december 8-10. között ugyanis Hocfilzenbe érkezik a mezőny, ahol sprint- és üldözőversenyt rendeznek, zárásként pedig a váltók is megmérkőznek egymással.
Szokás szerint valamennyi futamot élőben közvetítjük az Eurosporton.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés