Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ki lesz az újabb biatlon-meglepetés?

Eurosport
Eurosport

Frissítve 18/02/2018 - 10:14 GMT+1

Egymást érték eddig a váratlan eredmények a pyeongchang-i téli olimpia férfi biatlonversenyein, úgyhogy az ember joggal számít arra, hogy a vasárnapi tömegrajtoson is lesz okunk tátani a szánkat.

Johannes Boe sur le 20km des JO de Pyeongchang

Fotó: Getty Images

Kezdődött minden Arnd Peiffer teljesen váratlan sprint-győzelmével, illetve azzal, hogy mögötte Michal Krcmar lett a második, Dominik Winidsch pedig a harmadik. Aztán folytatódott az üldözőversennyel, ahol ugyan Martin Fourcade megszerezte a papírforma aranyat, ám mögötte a svéd Sebastian Samuelssoné lett az ezüst, Benedikt Dollé pedig a bronz. És mondhatnánk, hogy a 20 kilométeres egyéni indításosban kialakult Johannes Boe, Jakov Fak, Dominik Landertinger dobogó nem is annyira meglepő, ha nem tudnánk, hogy a norvég milyen körülmények között nyerte meg az aranyat (Fourcade az utolsó két lövését rontotta el, és ezzel bukott el egy tutinak látszó olimpiai bajnoki címet).
Szóval ki lesz a következő? Simon Desthieux talán, aki az egyéni indításosban sokáig azonos tempót futott Fourcade-dal? Jesper Nelin, aki csütörtökön az utolsó lövészetig versenyben volt az aranyért? Netán egy másik osztrák? A gyorstüzelő Simon Eder, vagy a mindig veszélyes Julian Eberhard? És a németek? Láthatóan jó formában vannak. Lehet, hogy végre Simon Schemppnek is összeáll a kép? Vagy talán a cseh Ondrej Moravec, aki egy-egy versenyen mindig veszélyes lehet?
Az a szép a sportban, és különösen a biatlonban, hogy aki bármit biztosra mer állítani, az tuti hazudik!
picture

Norway's Johannes Thingnes Boe competes in the men's 20km individual biathlon event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games on February 15, 2018, in Pyeongchang.

Fotó: Getty Images

Amikor nekivágtunk az olimpiának, a napnál is világosabbnak tűnt, hogy Johannes Boe és Fourcade párharcát látjuk majd. A francia az összes egyéni világkupa versenyen a top3-ban zárt, és norvég riválisa is csak a szezon elején botlott kettőt. Ehhez képest ott állunk, hogy az eddig lement három számból Boe kettőn, Fourcade pedig egyen teljesen esélytelen volt a lövő teljesítménye alapján, így hiába ők magasan a leggyorsabbak, szó sincs kettejük dominanciájáról.
A vasárnapi tömegrajtos ezért is ígérkezik rendkívül izgalmasnak. A rajtsorrend az olimpiai szereplés illetve kisebb mértékben a világkupa teljesítmény figyelembe vételével alakult ki, és így a két nagy rivális az első sorból, egymás mellől indulhat. Itt nincs kecmec, együtt futnak majd, és egymás mellett állnak a lőtéren. Aki előbb pislog, lemarad.
A táv 15 kilométer, amely során négy sorozatot kell teljesíteni, az első kettőt fekve, a második kettőt állva. Minden egyes lövő hibáért egy 150 méteres büntetőkör jár. Az előrejelzés tűrhető időt jósol, este nyolckor (helyi idő szerint) mínusz négy fok, és 4 km/h-s nyugati szél várható az Alpensia Biathlon Centerben.
Négy éve Szocsiban ezt a számot Emil Hegle Svendsen nyerte, Fourcade és Moravec előtt. Az utolsó olimpiáján induló norvég ezúttal is ott lesz a mezőnyben, ám az eddig nyújtott teljesítménye alapján csak hatalmas malaccal kerülhetne az esélyesek közé.
A franciák szerint pedig, ha Martin Fourcade egy versenyen hibázik, a következőt szinte biztosan megnyeri, hiszen hiába a 70 világkupa győzelem, még mindig nehezen viseli a vereséget. Ez alapján tehát ő a favorit a tömegrajtoson is… De erről kérdezzék meg az egyéni indításos utolsó két céltábláját…
A férfi tömegrajtos versenyt magyar idő szerint vasárnap déltől rendezik, és az Eurosport 1 élőben közvetíti.
picture

Martin Fourcade.

Fotó: Getty Images

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés