Pantani fülbevalója olimpiai aranyig repítette őt, kerékpárosként folytatná a francia biatlonos

Úgy érzem, hogy erre a kérdésre folyamatosan rossz választ adok, mert őrültségnek hangozhat, de valamiért szimbólumokat látok magam előtt, és ez az, ami továbbra is hajt. A tömegrajtos versenyen a két legjobb barátom is ott volt, ami miatt azért vagyok boldog, mert álmodozásra késztethettem őket. Amikor fiatalabb voltam, a nagy sportolók példájából kiindulva álmodoztam, én pedig most vissza akarok adni ebből valamit másoknak. Az olimpia alatt nagyon intenzív pillanatokat és érzéseket éltem át. Nem árultam el önmagam: úgy értem el eredményeket, hogy végig igazán önmagam tudtam maradni. Ez még több értelmet és értéket ad a teljesítményemnek. Az nem érdekes számomra, ha nincsenek érzelmek.

Decemberben, Le Grand-Bornand-ban, de csak két napig. Őszinte leszek, azt megelőzően legutóbb 2021-ben, a pokljukai világbajnokságon. Az már elég rég volt... az elmúlt pár szezonban sok energiát fektettem bele az egészbe anélkül, hogy igazán én lettem volna, csak azért, hogy másoknak tetsszen, hogy másoknak megfeleljek. Teljesen elvesztettem önmagam. Az elmúlt négy év során számtalanszor éreztem úgy, hogy már nem találom a helyemet a biatlonban.

Igen, főleg Martin Fourcade-é és Ole Einar Bjørndalené, akit amúgy a pályafutása alapján anti-Jacquelinnek is lehetne nevezni. Odajött hozzám, és azt mondta: "Gratulálok és tisztellek". Ez sokat jelent nekem. Sok korábbi biatlonista szánt időt arra, hogy megértse és elfogadja a stílusomat. Azt látom, hogy az emberek egyre inkább élvezik ezt a stílust és egy kicsit jobban megértenek engem. Martinnel nem ugyanaz az elképzelésünk arról, hogyan kell biatlonozni: próbáltam olyan lenni, mint ő, de ez nem feltétlenül illett hozzám. Ezt ő is elfogadta.

Az még messze van, de mindenképpen csábító látni, hogy mennyire energikus vagyok Grand-Bornand-ban minden alkalommal. Hihetetlen ünneplés lehetne majd, de négy év hosszú idő. Ahhoz, hogy tovább tudjak menni és jól teljesítsek, 100%-ig jelen kell lennem mentálisan. Időre van még szükségem, hogy kitaláljam, mit akarok csinálni. Ha folytatom, azt biztosan csak teljes szívvel tudom megtenni.

Igen. Ezer elképesztő dolog létezik az életben, sok felfedezni való dolog vár rám, és már nyolc vagy kilenc éve ugyanazt csinálom. Monotonná válhat, hogy nem választhatod meg a saját programodat, mint a kerékpársportban. Újra éreznem kell a belső tüzet, de hogy ez meglesz-e, azt majd csak később tudom meg. Hosszú távon meg kell békélnem a versenyzési stílusommal – ha csak a 30. helyért mennék, akkor lényegében egy mocsárból kellene visszakapaszkodnom, esetleg még a világkupa-keretből is kiesnék... Ha a sport túlságosan korlátozó tényezővé vagy stresszforrássá válik, jobb abbahagyni.

Igen, azon gondolkozom, hogy tartok egy kis szünetet a biatlonban, aztán visszatérek. Sokan tudják, mennyire szeretek kerékpározni. Egyelőre nem feltétlenül a legmagasabb szintről beszélek, hanem a regionálisról, és már meg is újítottam a licencemet áprilisra és májusra. Alig várom, hogy versenyezhessek, hogy folyamatosan támadjak. Figyeljetek majd, mert én leszek a legboldogabb ember! Azzal kezdem, hogy két-három versenyen indulok majd, elvárás és nyomás nélkül, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.