Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A bolond lány, aki mára kétségkívül a világ egyik legjobb biatlonosa lett

Eurosport
Eurosport

Publikálva 23/03/2021 - 19:00 GMT+1

Eckhoff a pályán és azon kívül is a legnépszerűbb biatlonosok egyike, de idén a legsikeresebbek közé is odaért.

Fotó: Eurosport

Tavaly az utolsó versenyen maradt csak le az összetett győzelemről, de idén semmi kétséget nem hagyott, hogy kié lesz a kristálygömb. Tiril Eckhoff 13 versenyt nyert, ami minden idők második legjobb teljesítménye, ráadásul az összes idei sprintet ő fejezte be elsőként. A rekorddöntögetések közben pedig megmaradt ugyanaz a bolondos lány, aki szabadidejében legszívesebben pulcsikat köt.

Tiril Eckhoff biatlonos családba született, így kicsit sem volt meglepő, hogy ő is ezt a sportot választja. Bátyja Stian is profiként versenyzett, egyetlen győzelmét hazai pályán Oslóban szerezte. Visszavonulása óta edzősködik, jelenleg is a norvég válogatott mellett dolgozik. 
Tiril 2011-ben debütált a Világkupában, de utólag bevallotta, hogy sokszor teljesen elizgulta a futamokat, ami elsősorban a lövészetén látszott meg. Szocsiban, 2014-ben végre elérte az áttörést és a vegyesváltóval szerzett arany mellé egyéniben is  sikerült egy bronzot nyernie. Norvégiában sokan azt várták tőle, hogy végre az összetettben is odaérjen az elejére, de Eckhoff szinte minden évben betegségekkel küszködött. A mélypont a 2017-es világbajnokság volt, ahol nem volt norvég a legjobb 10-ben semelyik versenyszámban. 
Az egészség mellett a lövészetén kellett javítania, ha a legjobbak közé akart kerülni, hiszen a sífutó-teljesítménye mindig is a legjobbak közé számított. A sikert a norvégok által leigazolt olasz edzőnek köszönheti. Patrick Oberegger érkezése után 75 százalékról 84-re javult az átlaga, de Eckhoff szerint mentálisan is sokat köszönhet az edzőjének:
"Mindig számíthatok rá, végig hitt bennem. Három éven keresztül keményen dolgoztunk a lövészetemen, közben pedig mentálisan is sokkal erősebb lettem."
"Tiril egy igazi harcos, aki soha nem adja fel. Ez a legnagyobb bajnokok jellemzője, a sok korábbi kudarca nélkül ma nem lenne a legjobb" - nyilatkozta Oberegger.
"Alszom, eszek, de sajnos nincs kivel szeretkeznem" - így ünnepli tripláját Eckhoff | EurosportTiril Eckhoff utoljára 2016-ban nyert egyéni világbajnoki címet, de idén eddig úgy tűnik, mindent bepótol. A 2020-as antholzi világbajnokságon mutatott teljes szétesése után mentálisan megerősödve érkezett Pokljukába, ahol eddig verhetetlen. Vasárnap Eckhoff történelmet írt, hiszen ő lett az első női sílövő, aki az első három számot megnyerte, mióta a vegyesváltó 2011-ben bekerült a versenyprogramba, de mindössze öten vannak, akik a sprintben és az üldözéses számban is győzni tudtak.
A 2020/21-es szezonban a korábbi 13 győzelmét sikerült megdupláznia, de közben megmaradt annak, aki mindig is volt és ami miatt sokak nagy kedvence a pályán nyújtott teljesítményétől függetlenül. Igazi extrovertált személyisége van, az arcáról sosem fagy le a mosoly.  Előfordult, hogy hasra esett a dobogón, de ő nevetett az egészen a leghangosabban. 
A nehéz versenyszezon és a kudarcok után a családja segítségével tud mentálisan feltöltődni, nagypapájával vérre menő teniszmeccseket játszik. 
Szezon közben is megvan a maga módszere a kikapcsolódásra, kedvenc hobbija a kötés. Instagramján sokszor pózol sajátkészítésű pulóverekben, elnézve az eredményt, ezt is nagyon komolyan veszi. 
Pozitív személyisége és profizmusa miatt természetesen csapattársai között is nagyon népszerű, Ingrid Tandrevold így nyilatkozott legjobb barátnőjéről:
"Felnézek rá, minden helyzetben jókedvű tud maradni. Mindig nagyon lelkes, még ha a legunalmasabb edzéseket kell lenyomni, akkor is. Az, hogy harmincéves korára ilyen eredményeket tudott elérni, egészen bámulatos."
részben viaski-nordique.net
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés