Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Visszatér a baseball: minden, amit az új évadról tudni kell

Sergő Z. András

Publikálva 01/04/2021 - 20:44 GMT+2

Összefoglaltuk, mit érdemes tudni a most kezdődő új szezonról.

MLB

Fotó: Getty Images

Tavaly október 27-én a Los Angeles Dodgers dobójátékosa, Julio Urías strikeouttal kiütötte a Rays játékosát, Willy Adamest, és ezzel 3-1 nyerték a World Series 6 mérkőzését. A Dodgers 1988 után ezzel ismét bajnok tudott lenni. Ekkor indult meg a visszaszámlálás a 2021-es évad nyitónapja felé.

MLB és koronavírus

Ahogy minden más sportágban is, a berobbanó járvány itt is komoly problémákat okozott. Tavaly nagyjából a Sprint Training közepén állt le az élet, amit így a liga félbeszakított, a nyitónapot pedig természetesen elhalasztották. Ez végül nem is jöhetett el hamarabb, mint július vége, a csapatok pedig egy csökkentett, 60 meccses alapszakaszt játszottak le. Kárpótlásul kibővített rájátszás következett, a szokásos 10 helyett 16 csapattal.
Közel egy év telt el a tavalyi leállás óta, a járvány azonban még mindig jelen van. Az amerikai oltási programban gyakran a baseball parkok is helyszínül szolgálnak. Noha már a legtöbb stadionban a Spring Training alatt is jelen lehettek nézők, a járvány még mindig ugyanúgy ott lesz ebben a szezonban is.

Alapszakasz, All-Star, rájátszás

A tavalyi évet megelőzően minden MLB szezon csapatonként 162 meccses alapszakasszal kezdődött. Tavaly a vírus miatti leállás után július végén indult el egy 60 mérkőzésből álló szezon. Idén ismét a teljes menetrend a terv, ami október 3-ig tart. 186 nap alatt tehát szinte minden nap játszik minden csapat, néha még naponta kettőt is, ezek az úgynevezett doubleheaderek. További szigorítás volt tavaly, hogy a kevesebb utazás érdekében a csapatok a meccsek nagy többségét a saját régióban (Nyugat, Közép, Kelet) játszották. Most ez a korlátozás is megszűnik.
picture

MLB All-Star Game

Fotó: Getty Images

A minden évben szokásos All-Star gála is elmaradt tavaly, ezért a 2020-ra tervezett helyszínen, az atlantai Truist Parkban rendezik meg július 13-án. Ráadásul idén először a gála hetében tartják a draftot, ami eddig mindig a szezont megelőző időszakban zajlott.
Az idei rájátszás részletei egyelőre nincsenek tisztázva.
A klasszikus lebonyolítás szerint a 6 csoportra osztott (American League (AL) és National League (NL) / nyugat, közép és kelet) 30 csapatból 10 jut be a rájátszásba. A 6 csoportgyőztesen kívül ligánként a két legjobb csoportmásodik a rájátszás első körében (Wild Card Series – 1 mérkőzés) egymással játszanak, a két győztes pedig továbbjut a Division Seriesbe (3 nyert meccs), amit magyarul negyeddöntőnek hívunk. Ezt követi a két elődöntő (League Championship Series) és a nagydöntő (World Series, mindkettő 4 nyert meccs) – az amerikai Major sportok győztesei szeretik magukat világbajnoknak hívni). A tavalyi csökkentett alapszakasz miatt a rájátszást kibővítették 16 csapatosra és két nyert meccsig tartó Wild Card Series-re (így már valóban sorozat is volt). Hogy végül melyik verzió mellett döntenek, egyelőre kérdés. De ismerve az MLB hagyományokhoz való ragaszkodását, nagyobb az esélye annak, hogy visszatérnek a klasszikus rájátszáshoz.

Az érdekesebb szabadügynökök és átigazolások

A baseballban rendkívül szövevényes átigazolási időszakok szoktak zajlani, mivel az eleve nagy játékoskereteket még mélységében megforgatják a csapatok különböző farmklubjai (vagyis fiókcsapatai), amik a kisebb ligákban játszanak. Mindezek ellenére a nagyok között is voltak érdekes szerződések, amelyekről érdemes beszélni. A legjobb szabadügynök vételek közül fontos, hogy a címvédő Los Angeles Dodgers például leigazolta az NL tavaly legjobb dobójának választott Trevor Bauert, a Toronto Blue Jays a Houstonnal World Series győztes külső védőt, George Springert, a Phillies így szerezte meg az elkapó J.T. Realmutót, a Yankees megtartotta fő erősségét, DJ LeMahieu-t, az Atlanta Braves pedig Marcell Ozunát.
De voltak nagy vételek is: a San Diego Padres dobókkal erősített (Yu Darvish, Blake Snell és Joe Musgrove), de hozzájuk tartozik talán a tél legnagyobb híre, hogy a csapat 14 éves (!) szerződést kötött shortstopjával,
, aki, ha jól tölti ki ezt a szerződést, könnyen klublegendává válhat. De komolyan a zsebébe nyúlt a New York Mets is Francisco Lindorért és Carlos Carrascóért, illetve az Arizona Cardinals Nolan Arenadóért.

Főbb szabályváltozások

Különösen érdekes mostanában a designated hitter (DH) szabály alakulása, ami valószínűleg szintén visszakapja a régi formáját. A DH egy olyan speciális poszt a baseballban, akik támadásban a dobójátékosok helyett ütnek. A dobások ugyanis olyan speciális tulajdonságokat követelnek, amik mellett az ilyen posztokon lévők gyakran gyenge ütők, ezért legtöbbször utoljára ütnek. Az AL csapatoknál azonban egy jó ideje kialakult a dobók ilyen módon való lecserélésének lehetősége, az NL-ben viszont megmaradt a régi szabály: a dobók is ütnek, jellemzően továbbra is utolsóként. A tavalyi évben ezt a speciális cserét megengedték az NL csapatoknál is. A pártolók és az ellenzők azonban olyannyira egymásnak feszülnek a kérdésben, hogy erről még a nyitónap előtti napon sem volt döntés. Mivel ez a szabály tavalyra vonatkozott, várhatóan visszaáll a régi, felemás rend.
picture

Ronald Acuna Jr.

Fotó: Getty Images

Megmarad azonban a doubleheaderekre vonatkozó szabály. A csapatok gyakran egymás után játszanak le egymással két mérkőzést, a tavaly bevezetett szabály szerint pedig a második összecsapás már csak 7 inningig tart a szokásos 9 helyett. Másik játékgyorsító szabály, hogy extra inning (tehát hosszabbítás) esetén, minden csapat egy futója a második bázisról indulhat, növelve ezzel a pontszerzés esélyét. Való igaz, a ligának szüksége van a többnyire 3,5-4 órás meccsek játékidejének csökkentésére. A 26 fős kereten túl lehetőség van 5 fős taxi squadre. Vagyis egy olyan kiegészítő keret utaztatására az idegenbeli meccseken, akiket sérülés vagy covid esetekben lehet bevetni.

Melyik csapatok lehetnek befutók?

Az idei évben is a Los Angeles Dodgers tűnik a legerősebb csapatnak. Tavaly Mookie Betts, idén Trevor Bauer érkezése tűnik a legnagyobb számnak. Ráadásul a csapat már tavaly is nagyon együtt volt, a rájátszás mindegyik fordulójában ők számítottak esélyesnek, és ezzel élni is tudtak. Az anyagi háttér továbbra is nagyon jó, és noha fejlődnek csapatok mellettük, az a legkisebb odds az ő győzelmükre van.
Már tavaly is sokat vártunk, de annyit mégsem kaptunk a New York Yankeestől. A csapatnak nagyon nehezen indult az alapszakasz, kis híján a felduzzasztott rájátszásba sem kerültek be, idővel aztán összerázódott a csapat. A védelemnek mindenesetre jót tesz Giancarlo Stanton felépülése, ahogy a két újonnan igazolt dobó, Corey Kluber és Jameson Taillon is előnyükre válhat.
A két nagy komoly kihívója lehet a tavaly is már látványosan fejlődő San Diego Padres, akiknek legnagyobb nehezítő tényezője, hogy a Dodgersszel együtt az NL nyugati csoportjában játszanak, így várhatóan legkésőbb a Division Seriesben találkoznak. A csapat fejlődéséről fentebb már beszámoltunk, és sokan a Los Angeles-iek utáni következő WS győztest látják Manny Machadóékban.
Talán ettől a háromtól kissé lemaradnak a többiek, de nem szabad megfeledkezni az Atlanta Bravesről, ahol nagyon sok múlik a Max Fried-Mike Soroka-Ian Anderson trión. Ugyanúgy javult a New York Mets kerete is, így komoly meccsekre lehet számítani a Flushing Meadowsban is, ami a Mets parkjának színhelye.
Forrás: mlb.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés