Talán utoljára látunk baseball-tornát olimpián

Az olimpiai sportágak régi-új visszatérő vendége a baseball és a softball. A sportág, amit világszerte ismernek, de kevés helyen játsszák magas szinten. Azon kevés csapatjátékok egyike (az olimpiai sportágak között talán az egyetlen), ahol Európa van lemaradásban a világ többi részéhez képest, különösen az USA, a Karib-térség és a távol-keleti országok szintjéhez képest. Ennek nyilván történelmi okai vannak, de erről később.

Vizsgáljuk meg előbb a sportág olimpiai jelenlétét. Noha a debütálást hagyományosan az 1992-es barcelonai játékokhoz kötjük, több fejezet előzi meg. Valóban ekkor osztottak érmet először, de bemutató sportágként már 1912-ben, Stockholmban jelen volt. Sokáig ez szó szerint bemutatást jelentett, hiszen az 1964-es tokiói játékokig öt alkalommal volt műsoron, de mindig csak egyetlen mérkőzés erejéig. A legérdekesebbet 1936-ban, Berlinben 90,000 néző előtt játszották, ahol az Egyesült Államok olimpiai csapatával a „világbajnokok” nevű formáció állt szemben – szintén az USA-ból. 1984-ben Los Angeles-ben, majd 4 év múlva Szöulban még mindig érem nélkül, de már 8 csapatos torna keretében volt látható.

Barcelona után Atlantában a nők által űzött softball is műsorra került, és mindkét sportág 2008-ig ott is maradt. A 2012-es londoni olimpián már nem szerepelt a programban semmilyen formában, és a mostani játékokon is csak egyszeri alkalommal látható. Elnézve a sportág és a NOB közel sem felhőtlen viszonyát, az is kérdéses, látható-e még valaha… A baseball esetében ugyanis nem történt meg az az áttörés, ami a profi NBA-játékosok beengedésével a kosárlabdában igen. A Dream Team megérkezése és az USA azóta tartó dominanciája ismerős, az aktuális MLB-sztárok azonban nem jelentek meg az olimpiákon, noha szabály szerint megtehették volna. Az ok egyszerű: amíg az NBA-szezon ősztől tavaszig tart, addig itt márciustól októberig ütik a labdát. Egész nyár csúcsidőszak.

Éppen ebből fakadóan nem az Egyesült Államok a legnagyobb és legsikeresebb ország a sportág olimpiai történelmében. 1992-2008 között Kuba mind az öt döntőben jelen volt, amelyekből hármat meg is nyert. Nem véletlen, hogy a sportág a kezdetektől ennyire népszerű a térségben. az 1860-as években már magas szintre űzött amerikai változat a környező országokba is átszivárgott. Ráadásul a szigetvilág lakóinak nemzeti büszkeségét is táplálta egy olyan sportág, amit nem a hódító spanyolok érkezése határozott meg. A mai legnagyobb játékosok között is gyakori a kubai, akár a villámkezű dobó Aroldis Chapman vagy a Gurriel testvérek, akik közül Yuli két olimpián is megfordult 2004-ben és 2008-ban. De az amerikai profi liga legnagyobb arcai is mind innen valók: Fernando Tatís Jr. dominikai, Ronald Acuna Jr. pedig venezuelai.

Látványosan hiányzik azonban a térképről Európa. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az öreg kontinensnek nem volt saját kvótája Tokióba, hanem az Euro-afrikai selejtezőből kerülhetett ki egyetlen ország – ami sajátos módon Izrael lett, elérve ezzel történelme első szereplését.

Van még persze egy csúcshely: ez Japán. Nem is véletlen, hogy a baseball egyszeri alkalommal visszakerült a játékok programjába. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a londoni játékok után ugyanis hozott egy olyan szabályt, hogy a szervező ország betehet néhány sportágat, amit kizárólag akkor rendeznek meg: a baseball és a softball mellett ezúttal a karatét, a sportmászást, a szörföt és a gördeszkát.

Japánban van ugyanis a világ második legerősebb bajnoksága, Kuba mögött pedig a legeredményesebb olimpiai szereplése. Egy ezüst és két bronzérem mellett valami azonban hiányzik: az olimpiai bajnoki cím. Ha valahol, hazai pályán lenne a legszebb, persze nézők nélkül. Japán helyét a jelenlegi top baseballban mi sem mutatja jobban, mint a július közepi All Star-gála legnagyobb csillaga: az egyszerre ütő és dobó erényeket is csillogtató Shohei Ohtani. Olyan ez, mintha a fociban összegyúrnánk a kapus Gianluigi Donnarummát és a csatár Romelu Lukakut.

Nem lesz kint tehát az európai mezőnyből sem Hollandia, sem Olaszország, akik eddig a legtöbbször képviselték a kontinenst. Olaszország ráadásul hazai pályán rendezhette az euró-afrikai selejtező tornát 2019 őszén. Izrael és a nagy esélyes Hollandia mellett azonban az egyre jobban fejlődő Csehország és Spanyolország is megelőzte őket.

Izrael és a házigazda Japán mellett két válogatott a 2019. novemberi WBSC Premier12 tornáról (nevezzük világbajnokságnak) szerzett indulási jogot. A szintén Tokióban megtartott versenyt a házigazdák nyerték, de a dobogón helyet foglaló Dél-Korea és Mexikó jutott még ki az idei játékokra. Dél-Korea egyébként címvédő, ők nyerték az eddigi utolsó, 2008-as olimpiát. Az utolsó két csapat idén júniusban csatlakozott: az Egyesült Államok a június eleji, Floridában megrendezett amerikai földrészi selejtezőtornát nyerte meg. Az utolsó, június végi selejtezőtornára pedig vigaszágon lehet kijutni, amit végül a Dominikai Köztársaság nyert. 1992 után tehát ismét kijutottak egy olimpiára.

Éppen ezért Japán és az Egyesült Államok alakítom favorit, kisebb meglepetésre esetleg Dél-Korea is döntőbe juthat. A Dominikai Köztársaság és Mexikó esélyét az növelné, ha kiemelkedő MLB-sztárjaik vállalták volna az olimpiai részvételt. Így viszont a legtöbb együttesben a tehetséges, egyelőre farmcsapatokban a nagy áttörés előtt álló fiatalok és már a zeniten túl lévő major ligás játékosok alkotják a csapatok gerincét.

A japánok legnagyobb neve kétségtelenül az ex-Yankees dobó, Masahiro Tanaka, aki 13 évvel ezelőtt Pekingben is ott volt, a dobósor másik végén pedig a 21 éves, a japán ligában idén All Starkerettag Kaima Taria lehet érdekes. Ahogy az ütők között a home run király Munetaka Murakami játékára lesz érdemes figyelni. Az Egyesült Államok csapata azonban inkább öregfiúk fronton erősített. Számos, korábban World Series, All Star résztvevő állt be a sorba. nagy részük 2008-ban MLB csapatok gerincét alkotó játékosok voltak, most már könnyebb otthagyni hetekre a liga mókuskerekét. Ilyen például a dobóDavid Robertson vagy az infielder (tehát bázison védekező) Todd Frazier. Vannak persze fiatalok is: sokan az MLB előszobájában, a klubok AA és AAA-ligában játszó csapataiban vesznek részt a draft után és az áttörés előtt. Ilyen például a tehetséges elkapó játékos, a minden bizonnyal magyar felmenőkkel rendelkező Mark Kolozsvary.

Mivel a sportág idehaza részleteiben eléggé ismeretlen, érdemes röviden összefoglalni a lényeget. A meccs alapja az inningnek nevezett játékrész, amiből 9 van egy mérkőzésen, döntetlen esetén egy vagy több extra inninggel. Egy játékrész ketté osztható, egyszer az egyik csapat támad, a másik védekezik, utána cserélnek. Pontot úgy lehet szerezni, hogy a támadó játékos ütői (egy mérkőzésre kilencet neveznek) egymás után elütik a labdát a pálya területére, és amíg az vissza nem ér a home plate-nek nevezett ütőbázisra vagy a pálya belső felének (infield) valamely bázisára, addig futhat az ütő játékos vagy bárki, aki egy korábbi ütéssel eljutott valamelyik bázisra. Ha a futó játékos a labda bázisra érkezése közben éppen fut, kiesik, minden körbe érkező játékos után azonban egy pontot kap a támadó csapat. Ha az ütőjátékos kiüti a labdát a lelátóra, akkor van home run. Ilyenkor ő és minden, valamelyik bázison lévő ütőjátékos szabadon besétálhat, a csapat pontot kap érte. Kiejteni ütőjátékost más módon is lehet még (például 3 űtőhibával, vagy ha valamely védőjátékos a levegőben elkapja a kiütött labdát), de a lényeg: 3 kiejtett ütő után cserélnek.

Mindeközben a 9 védekező játékosból 7 elfoglalja a játékteret, hogy a labda minél gyorsabban visszajusson valamelyik bázisra. Négyen az infielden, hárman a körülötte lévő füves részen, az outfielden állnak. Kulcsszerepe van a védekezésben a maradék két játékosnak: a dobónak (pitcher) és az elkapónak (catcher). Minden labda ugyanis a dobótól indul, az ütőnek pedig addig van lehetősége elütni, amíg az elkapó el nem kapja. Kettejük összehangolt munkáján múlik, hogy mennyire van esélye az ütőknek nagyot, akár home runt ütni. Az elmúlt időkben nagyon felértékelődött a dobók szerepe: nem ritkán 90-100 mérföld/óra sebességgel eldobott labdáikat ráadásul elképesztően meg is csavarják. Így még nagyobb siker egy home run.

Az idei tornán – az eddigiekkel szemben – nem 8, hanem 6 csapat vesz részt, ami kicsit megnehezíti a lebonyolítást. Két csapatos csoportban játszanak a csapatok csoportmeccseket, majd megkezdődik a vigaszággal is tarkított rájátszás. Az első meccset Japán és a Dominikai Köztársaság játssza az olimpiai játékok 5. teljes napján, a döntő pedig az utolsó előtti napon lesz, kellően szét van húzva tehát a program.

Noha csak 6 csapat van, az egyenes kiesés egy csonka nyolcaddöntővel kezdődik: a két csoportmásodik és a két csoportharmadik játszik egymás ellen (nem keresztbe!), a győztesek pedig a negyeddöntőbe kerülnek. Egy másik negyeddöntőt egymás ellen vív a két csoportelső. A csoportmásodikok nyolcaddöntőjének vesztese vigaszágra kerül, ahol a nem csoportelsők negyeddöntőjének vesztesével találkozik. a csoportharmadikok találkozójának vesztese kiesik, ők végeznek a 6. helyen. Ennek a vigaszági meccsnek a győztese a vigaszág következő fordulójában a két csoportelső találkozójának vesztesével játszik. így tud kialakulni a felső- és alsóházi elődöntő, és talán ez az egyetlen lebonyolítási forma, ahol egy elvesztett elődöntő után van még egy esélyed a döntőbe jutni. Akár csoportharmadikként is.

Egy ilyen összefoglaló cikk azonban nem végződhet a softball megemlítése nélkül, amelyben 1996-2008 között rendeztek női tornát. Ebben a sportágban nem voltak bemutató meccsek és tornák korábban, és az amerikaiak által szervezett atlantai olimpián debütált.

Ez a sportág a baseball fedett pályás verziójaként indult az 1880–as években Chicagoban, ami aztán ugyanúgy szabadtéren folytatódott. Jelentős különbség, hogy nagyobb labdával és kisebb pályán játsszák, a dobójátékos alulról dobja a labdát, amíg a baseballban felülről, valamint hogy az outfielden eggyel többen védekeznek. Közelebb van a dobódomb az elkapóhoz, és bár a labda – nevével ellentétben – egyáltalán nem puhább, kevesebb a védőfelszerelés is. Inkább úgy lehetne összefoglalni, kisebb fizikai igénybevétellel játszható, talán ezért is játsszák női csapatok az egyik, férfiak a másik sportágat az olimpián.

A softball tornán is hat csapat vesz részt, köztük a legesélyesebb és legnagyobb múlttal rendelkező amerikai és ausztrál válogatott. Ez eddigi négy tornából hármat nyert az USA, egyedül az utolsó, pekingit nyerte Japán. Rajtuk kívül Olaszország, Kanada és Mexikó száll versenybe.Összességében tehát hasonlóak az erőviszonyok, talán a karibi- és dél-amerikai erősebb jelenlét hiányzik. A lebonyolítás itt jóval egyszerűbb: minden csapat játszik mindenkivel, majd az első két helyezett játszik egy döntőt, a 3-4. helyen végzettek pedig egy bronzmeccset. Az egészet még a baseball torna előtt megtartják, a nyitóünnepség előtt két nappal kezdődik, és július 27-én már meg is lesz a győztes.