Bostock 1950-ben született Birminghamben, Alabamában. Édesapja Lyman Bostock Sr., az akkor színesbőrűeknek és latin-amerikaiaknak létrehozott Nergro Leagues-ben játszott. Nem is rosszul, volt olyan szezonja, ahol .442-es átlaggal ütött. Nyilván, mint minden játékosnak, neki is az MLB-ben való szereplés volt az álma, ám végül sohasem kapta meg a lehetőséget a bizonyításra.
Még 1954-ben Bostock szülei elváltak, így ő édesanyjával előbb az Indiana államban található Garybe, majd Los Angelesbe költözött. Apjával, a szülők válása után teljesen elhidegültek egymástól.
1970-ben választotta ki először a St. Louis Cardinals az MLB amatőr-draftján, - annak ellenére, hogy ekkor már két éve egyáltalán nem játszott - ekkor még azonban úgy döntött, tanulmányaira szeretne koncentrálni, és az egyetemen baseballozni. 1972-ben azonban újra jött a lehetőség, ezúttal a Minnesota Twins választotta ki őt a 26. körben, és 15 kredittel diplomája megszerzése előtt úgy döntött, hogy profinak áll.
Baseball / Softball
Rekordösszegért kelt el a legendás sportoló kesztyűje egy szombati árverésen
13/11/2022 - 20:02
Bostock a Minor League Baseballon átverekedve magát 1975-ben debütált az MLB-ben, a Twins színeiben. Első 98 mérkőzésén .282-es átlaggal ütött, és Center Field poszton kifejezetten jó védőjátékosnak számított. Első teljes szezonja még jobban sikerült, .323-ra emelkedett az ütőátlaga, mely a 4. legjobb volt az American League-ben. 1977-ben már .388-as ütő volt, így nyáron, mikor free agent lett, lecsapott rá a Los Angeles Angels - igaz akkor még Calfornia Angelsnek hívták a franchise-t.


A hetvenes évek végén a "free agency" még mindig új dolognak számított a ligában, így egyike volt azon játékosoknak, akik elsőként nagy pénzt kaptak szerződésük lejártával az MLB történetében. Míg Minnesotában, az utolsó évében 20 ezer dollárt keresett, addig az Angels 6 évre 2,3 millió dollárt adott neki.

Lyman Bostock /Fox Sports

Fotó: From Official Website

Az első hónapja rettenetesen sikerült, mindössze .150 volt az átlaga, és ez annyira bántotta Bostockot, hogy jelezte a csapat felé, hogy nem kéri az áprilisi fizetését. A csapat ehhez nem járult hozzá, így Lyman teljes fizetését felajánlotta a rászorulóknak.
"Bejött az irodámba és azt mondta nem kéri a fizetését, mivel nem végezte el a munkáját" - idézte fel a történetet Buzzy Bavasi az Angles akkori menedzsere. "Mondtam neki, hogy ezt nem tehetem meg, mire kérdőn nézett rám. Erre azt válaszoltam neki, ha jövő hónapban .610-es átlagot hoz, biztos lehet benne, hogy egy centtel sem fizetek majd neki többet, mint ami a szerződésben foglalva van!"
Számai jelentősen javulni kezdtek ezután, egészen a szeptember 23-án történő tragikus eseményig. Bostock nem sokkal a Chicago Withe Sox elleni meccs után - ahol bár az Angels 5-4-re kikapott, ő 2/4-gyel, egy sétával és egy runnal végzett - Garybe autózott, hogy meglátogassa nagybátyját, Thomas Turnert. Az ünnepi vacsora után Bostock úgy döntött, hogy felkeresi Joan Hawkinst, akit tinédzserkorában mentorált. Hawkins húga, Barbara Smith is a lakásban volt, aki válófélben volt férjétől, Leonard Smithtől. A rövid látogatás után Turner felajánlotta Joannak és Barbarának, hogy elviszi őket a városba. Turner mellé Hawkins ült az autóba, Bostock és Smith a hátsó ülésen foglalt helyet.
Amiről senki nem tudott, hogy Leonard Smith - aki meg volt róla bizonyosodva, hogy a neje hűtlen hozzá - kintről figyelt az autójában, és mikor látta, hogy felesége a baseball-sztár mellé ült, úgy gondolta, viszonyuk van, ezért követni kezdte Turneréket.
10:40-kor, amikor egy piros lámpához értek, Smith Bostockék autója mellé gurult, kiszállt, és tüzet nyitott. Bár a célpont a felesége volt, ő minimális sérüléseket szenvedett, Bostockot azonban fejbe találta, aki a kórházba szállítást követően belehalt sérülésébe. A Fox Sports információi szerint a tragédia előtt 20 perccel ismerte meg Barbarát .

Smith ugyan a gyilkosságot bevallotta, a bíróságon azzal védekezett, hogy felesége hűtlensége az őrületbe kergette, ezért beszámíthatatlan volt, mikor a gyilkosságot elkövette. A bíróság így ártatlannak ítélte őt, összesen 21 hónapnyi pszichiátriás kezelés után szabadon engedték. 1980-ban visszaköltözött Garybe, többé nem követett el törvénybe ütköző cselekedetet. 2010-ben természetes körülmények között hunyt el 64 évesen.
Bostock életéről a Fox Sports 8 részes podcast-sorozatot készített, melynek első két része itt található.
Baseball / Softball
Az Astors nyerte a World Seriest
06/11/2022 - 08:49
Baseball / Softball
Húsz éve nem látott fordítást produkált a Philadelphia a döntő első meccsén
29/10/2022 - 09:24