Szerdai döntésével az MLB saját maga részévé tette hét, korábban szegregált, feketék által játszott bajnokságát, összefoglaló néven a Negro Ligákat. Ezzel nem csak egy szimbolikus tettet hajtottak végre, hanem mintegy 3400 korabeli játékos minden adatát és statisztikáját is beszámítják a hivatalos nyilvántartásba. És az amerikai Major ligáknál a statisztika mindennél szentebb.

A dolog elsősorban szimbolikus, amit az MLB vezetése a Negro Ligák alapításának századik évfordulójára időzített. Az 1920-1948 közötti szakaszban ugyanis hét különböző liga is működött a ma is ismert és működő American League és National League mellett. A fekete és latin-amerikai játékosok csak ezekben a csapatokban és bajnokságokban játszhattak, hiába voltak a hivatalos MLB csapatokkal egyenértékű vagy akár jobb játékosaik, a Liga eddigi történetében nem szerepeltek. Sem teljesítményüket nem vizsgálták – vagy ha igen, azt nem a hivatalos bajnokság részeként -, sem a hírességek csarnokában nem lehettek jelen, és ezekben a ligákban játszott meccseik sem számítottak bele a statisztikákba az MLB hivatalos nyilvántartásában. A Negro Ligák jelentősége azzal szűnt meg, amikor a fekete játékosok elkezdtek megjelenni az MLB csapatokban, és ezzel „idejét múlta” az effajta szegregáció.
Rob Manfred, az MLB biztosa december 16-ai bejelentésével a szervezet – ha eltüntetni nem is tudta a '20-40-es évek tetteit – valamiképpen rehabilitálta az elődök cselekedetét.
Baseball / Softball
Minden ellenük szólt, de az Atlanta Braves behúzta az idei baseball World Seriest
07/11/2021 20:58
„Mi mindannyian, akik szeretjük ezt a sportágat, régóta tudjuk, hogy a Negro Ligák a sportolókat ért nyilvánvaló igazságtalanságok ellenére sokakat adtak a játék legjobb játékosai közül; hozzájárultak a játék fejlődéséhez, legnagyobb sikereihez. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Negro Ligák játékosait is nyilvántarthatjuk ott, ahová tartoznak: a Major Ligák a hivatalos nyilvántartásában.”
– nyilatkozta a szervezet honlapján Manfred.
A statisztikák beemelése azonban nem annyira egyszerű. Az ESPN szakírója például arról ír, hogy mivel a hivatalos versenysorozat mellett ezek a ligák amolyan mostohagyerekként voltak kezelve, ezek nyilvántartása sem annyira egzakt. Például, hogy pontosan mely mérkőzések voltak hivatalos bajnoki meccsek és melyek csak bemutató találkozók, még gondot fog okozni.
És hogy mi fog ezzel történi holnaptól? Valójában semmi. De ha már csak néhány hatás megfigyelhető, nyert ügyünk van. Ha ezzel szélesebb közvélemény ismeri meg Cool Papa Bell vagy Josh Gibson nevét és mai mércével is mérhető játéktudását, már sokkal beljebb vagyunk. A döntés elsősorban nyilván gesztusértéke miatt fontos. Az amerikai közvélemény kisebbségekről szóló diskurzusa George Floyd júliusi meggyilkolása óta újra intenzívebb lett, és az egész sportvilágra – benne pedig különösen az amerikai major ligákra – komoly hatással van. Az ilyen gesztusok, mint például korábban a Washington Redskins névváltoztatása mindenképpen előrébb visznek a közös nevező megtalálásában.
via MLB
Baseball / Softball
Rájátszás a Yankees vagy a Red Sox nélkül?
29/09/2021 06:59
Tokyo 2020
A hazaiak legyőzték az amerikaiakat baseballban, Japáné az aranyérem
07/08/2021 13:43