Egy gyanús mozdulat majdnem megverte a verhetetlen norvégot – Warholm rámehet a világcsúcsra

Egy évvel azután, hogy Eugene-ben lecsúszott a világbajnoki dobogóról (7. hely), Karsten Warholm pokoli jó formában érkezett meg Budapestre. Ezzel viszont nincs egyedül, a legnagyobb ellenfelei, akikkel Tokióban osztozott a dobogón, Rai Benjamin és Alison dos Santos is itt vannak a magyar fővárosban, és igyekeznek ezúttal borsot törni Warholm orra alá a 400 méteres gátfutás döntőjében.

Elképesztő hiba miatt kerülhet veszélybe a folytatás Karsten Warholm számára

Videó forrása: Eurosport

Karsten Warholm Tokióban világcsúcsot repesztett 400 méter gáton, az olimpiai dobogósok, Rai Benjamin és Alison dos Santos viszont lesben állnak, hogy Budapesten visszavághassanak.
2022, Eugene. Karsten Warholm egy történelmi futással, 45,94-es, világcsúcsot jelentő idővel lett olimpiai bajnok egy évvel korábban, és nagyon úgy tűnt, egy jó ideig verhetetlen lesz. A sors azonban nem így gondolta, néhány hónappal a 2022-es világbajnokság előtt egy sérülés keresztülhúzta a terveit, a vb döntőjében pedig „csak” egy hetedik helyet tudott megszerezni, 48,42-es idővel. Tavaly Dos Santos lett a világbajnok (46.29), az ezüstöt Benjamin szerezte meg, míg a bronzérmes a szintén amerikai Trevor Bassitt lett.
„Szeretnék elégtételt venni azért az időszakért, és magasabb szinten teljesíteni. Úgy érzem, erősebb vagyok, mint valaha, így nagyon motivál, hogy harcoljak a világbajnoki címért. Ebben pedig az oslói eredményem is megerősített, mivel most ott tartok, ahol szeretnék" – nyilatkozta pár hete az MTI-nek Warholm.
picture

A tartalom támogatója az MBH Bank.

Fotó: Eurosport

Most, egy évvel később egészen máshogy állt a zászló. Warholm egészen kivételes formában érkezett meg Budapestre, győzelmek egész sorát szerezte meg a vb-t megelőző hónapokban, ráadásul begyűjtött két 47 másodperc alatti időt is csak június óta. Monacóban, július végén egy 46,51-es időt is összehozott – ez minden idők 4. legjobb idejének számít.
„Az idei első versenyét 46,50-es idővel futotta. Ha ilyen idővel tért vissza, és utána egy hónapig gyakorlatilag ugyanezen a szinten tudott maradni, az azt jelenti, hogy a 46,50 az alapszintje, ez szinte borítékolható, hogy meglesz neki a vb-n" – mondta Stéphane Caristan, egykori gátfutó, az Eurosport szakértője.
picture

Karsten Warholm

Fotó: Getty Images

Tavaly óta láthatóan egészen más dimenzióban létezik Warholm, az edzésmódszerein is változtattak, egy felfelé ívelő pályán van, amivel gyorsan ismét a sportág csúcsán találhatja magát. Warholm egyébként már kétszeres világbajnok, kipróbálta magát 400 méteres síkfutásban is, sőt, fedett pályán már kétszeres Európa-bajnok is.
„Az önbizalom olyasmi, amit ki kell építeni, nyilvánvaló, hogy nem adott soha. Vagy ha mégis az, akkor nem valódi. Az biztos, hogy nagyon jól felkészülünk az edzéseken, és azt hiszem, ez a titka az önbizalmamnak. Az edzőm nagyon vigyáz rám, és mindig kézben tartjuk az irányítást. Aztán persze amikor az ember elmegy egy világbajnokságra, sosem tudhatja, mit húz ki a kalapból” – nyilatkozta még a vb előtt egy sajtóeseményen a norvég gátfutó.
És valóban, sosem lehet tudni, hogy mit sikerül kihúzni a kalapból. Warholm a legjobb idővel, 47,09-cel jutott be a döntőbe, azonban a felvételek tanúsága szerint az egyik gátat szabálytalanul vette – kikerülte a lábával. Az eset után aztán kiderült, hogy bár óvás is érkezett, és a zsűri vizsgálgatta is az esetet, végül nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy diszkvalifikálják a norvégot a döntőből.
picture

Elképesztő hiba miatt kerülhet veszélybe a folytatás Karsten Warholm számára

Videó forrása: Eurosport

Szóval csak egy kritikusabb szemen, vagy egy ügyesebben kikockázható felvételen is múlhatott akár, hogy Warholm részt vehet-e a szerda esti döntőben, ahol kőkemény ellenfelekkel kell megküzdenie. Rai Benjamin élete első világbajnoki címére hajt, és a Warholm, illetve a Dos Santos mögött kullogás valószínűleg már bosszantja annyira, hogy most nagyot robbantson.
Az amerikai atléta sem tétlenkedett idén, versenyről versenyre javult, az amerikai bajnokságon például egy 46,62-es idővel nyugtatta meg a hazai szurkolóit. Dos Santos egy sérülésből tért vissza, ő egyetlen 47,66-os monacói idővel érkezett meg Budapestre.
„Warholm a bajnokságok embere, de mindig akad ellenfele" – elemzett Stéphane Caristan. „Rai Benjamin egyáltalán nincs messze Warholmtól, a világbajnok Dos Santos pedig bár csak egy versenyen indult, szerintem pontosan tudta, hogy min kellett dolgoznia ebben az egy hónapban. Nagyon úgy néz ki, hogy őrületes 400 méteres gátfutásunk lesz a vb-n.”
picture

Karsten Warholm

Fotó: Getty Images

Benne van tehát, hogy a dobogó erősen emlékeztetni fog minket a Tokióban látottakra, még akkor is, ha van pár versenyző, aki kihasználhatja, hogy nem tekintik esélyesnek. Döntőbe jutott a tavalyi bronzérmes Bassitt, a jamaicai Roshawn Clarke, a német Joshua Abuaku, az észt Rasmus Mägi, és a Brit Virgin-szigeteki Kyron McMaster. Warholmot viszont cseppet sem zavarja a kihívás, sőt.
„Tudom, hogy ott lesznek mellettem az utolsó métereken is, ami jó dolog, mivel húzzuk egymást, és ebből születnek a legjobb eredmények" – mondta még a vb előtt a nagy riválisairól.
Viszont az a helyzet, hogy ha nem is lesz akkora csata, mint várjuk, ott van még egy tényező: egyedül Warholm tudott eddig a történelemben 46 másodperc alá menni, és mikor próbálná meg ezt újra, ha nem most?
„A világbajnokság már önmagában is elég egy esetleges rekorddöntéshez. Ha ott vagy a vb-n, és Warholmnak hívnak, akkor vadászgépként száguldozol át a pályán. Ha minden klappol, a közönség pedig fel van tüzelve, akkor simán benne lehet, hogy megint egy 46 másodperc alatti eredményt látunk majd.”
Ezzel egyetért Warholm is, aki nem titkolta, hogy a világcsúcs megdöntését is célba vette idén.
„Ha sikerül idén megfutni a világcsúcsot, akkor az Budapesten lesz. Viszont ez az egyik legmagasabb szintű rekord ebben a sportágban, nem lesz egyszerű” – mondta.
picture

Karsten Warholm

Fotó: Getty Images

„Senki sem hitte, hogy egy ilyen világcsúcsra képes lehet az ember, én megmutattam, hogy ez lehetséges, és most megpróbálom újra, ez motivál" – fogalmazott a 27 éves norvég.
A 400 méteres gátfutás döntője szerda este 21:50 órakor kezdődik a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban, a versenyt élőben közvetítjük az Eurosporton és az eurosport.hu-n.
Forrás: Eurosport, MTI
Elindult az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornája! Kövessetek minket a legfrissebb sporthírekért és a legmenőbb cikkekért, sőt, készülünk interaktív játékokkal, szavazásokkal is! Csatlakozzatok a csatornánkhoz ezen a linken keresztül.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés