A bejelentett világcsúcsból egyet sem sikerült teljesíteni az 53. ostravai Golden Spike versenyen.
A leghamarabb a 20.000 méter, emellett az 1 órás futás világcsúcsa hiúsult meg: Florence Kiplagat feladni kényszerült a futást. Ezután a férfi 1000 méteren sem született új világcsúcs, azonban annál több országos igen. Kazi Tamás, 800  méteres csúcstartónk is örülhetett, hiszen Zemen János 1978-as csúcsát adta át a múltnak: 2:17.38 az új idő. A harmadik és egyben utolsó lehetőség a női 2000 méter volt de Genzebe Dibaba itt is csak versenycsúcsot tudott futni, így a beharangozott három világcsúcsból egy sem vált valóra.
Ennek ellenére ismét parádés versenyt láthattunk: pörgős, izgalmas és színvonalas versenyek követték egymást szinte üresjárat nélkül. Nem mindenhol a várt eredményekkel, de nem lehetett panasz. Férfi rúdugrásban esélyeshez méltóan nyert Lavillenie, bár az 593 cm-es versenycsúcsot (amely idei legjobbja is lett volna) már nem tudta átugrani. 233 cm-t teljesített, majd 240-re próbálkozott a szombaton még New Yorkban 242 cm-t ugró Bondarenko, de ez az eredmény is 1 cm-es új versenycsúcs. Allyson Felix 200 méteren tudott nyerni az utolsó métereken, 800-on új ugandai csúccsal lett első Winnie Nanyondo. A férfiaknál 400 méteren is és 100 méteren is tekintélyt parancsoló idővel nyertek: 9.86 s Justin Gatlin eredménye, amely egyben a világ idei legjobbja is, LaShawn Merritt pedig Kirani James csúcsát módosította 44.16-ra.
Atlétika
Semenya még mindig túl gyors – letartóztatták gyorshajtásért
EGY NAP

Justin Gatlin

Fotó: Eurosport

Ügyességi számok tekintetében is születtek komoly eredmények. Hazai közönség előtt Jan Zelezny, a világcsúcstartó és a verseny igazgatójának tanítványa, Vitezslav Vesely 87.39 m-rel nyert az egyéni csúcsot dobó Sirmais előtt. Női oldalon a világcsúcstartó és nyilván nagyon várt Spotakova nem indult, távollétében Martina Ratej nyerte a versenyt.
Aki csemegézne részletesebben az eredmények között, katt erre a linkre:
http://www.zlatatretra.cz/results.asp?season=2014
A következő megmérettetés pedig a legtöbb atlétának a hétvégén lesz: a csapat Európa-bajnokságok következnek, ahol a magyar csapat is megpróbál az 1. Ligában minél jobban szerepelni. A csapat összeállítása itt található:
http://www.masz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4298:csapat-eb-megvan-az-osszeallitas&catid=25&Itemid=55
Atlétika
Csirkelábnak csúfolták, idén meglehet a tizedik olimpiai érme
12/05/2021 12:46
Olympic Games
A többször is elmeszelt sprinter aranyéremért megy Tokióba
11/05/2021 14:28