Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Érkezik a távolugrás, amiben nem lehet belépni, de Carl Lewis szerint ez viccnek is rossz

Eurosport Magyarország

Publikálva 20/02/2024 - 17:59 GMT+1

Az idén kezdik meg a tesztelését a távolugrás belépésmentes változatának.

Florentina Costina Iusco

Fotó: AFP

Jon Ridgeon, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) vezérigazgatója egy podcastban beszélt a távolugrás megújításának lehetőségéről, szerinte a változtatást a kifejezetten sok érvénytelen kísérlet indokolná.
"A tavalyi, budapesti világbajnokságon az ugrások harmada a belépések miatt nem volt jó. Ez így nem működik, időpocsékolás" - hangoztatta véleményét Ridgeon. - "Ezért most például azt fogjuk tesztelni, hogy elugró deszka helyett elugró zónát hozunk létre, és a távolságot az elugrás pontos helyétől mérjük le. Ezáltal minden kísérlet számítana, ami növelné a versenyek feszültségét, izgalmát."
A vezérigazgató közölte továbbá, azt is szeretnék, hogy az eredményre ne kelljen 20-30 másodpercet várni, hanem lehetőleg azonnal megjelenjen a kijelzőn.
Ridgeon szavai szerint idén élvonalbeli atlétákkal tesztelnék a módosítást, de ha kedvező is lesz a fogadtatása, illetve jónak is tűnik majd az újítás, csak a 2026-os évtől jöhet szóba a bevezetése.
A WA terve nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Carl Lewis, a távolugrás négyszeres olimpiai bajnoka például viccnek nevezte az elképzeléseket.
"Általában április elsejéig kell várni az ilyen tréfákra" - írta ki X oldalára a legandás amerikai atléta. - "Azt hiszem, mindez csak bizonyítja, amit már sokszor mondtam, hogy a távolugrás a legnehezebb atlétikai versenyszám. Ezzel a tervvel viszont éppen a nehézségét vennék ki belőle" - vélekedett, majd úgy fogalmazott: szerinte ez olyan, mintha kosárlabdában nagyobb gyűrűre váltanának, csak azért, mert sok dobás kimarad.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés