Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Riválisai legszívesebben felfalnák őt élve, de ő is pont ugyanezt tenné velük

Kálmán Laci

Publikálva 08/12/2021 - 14:27 GMT+1

Marcell Jacobs bombameglepetésre lett a tokiói olimpia egyik legnagyobb sztárja azzal, hogy megnyerte a 100 métert, és három honfitársával együtt megszerezte a 4x100 aranyérmét is. Az olasz sprinter azonban úgy véli, a legjobb Marcell Jacobst még nem láttuk, úgyhogy azon lesz, hogy a következő években elérje a saját maga maximumát.

Lamont Marcell Jacobs (r.) hat mit der italienischen Männer-Staffel über die 4x100 m Gold geholt

Fotó: Getty Images

Az olimpiai bajnok beszélt a jövő évi célokról, a fejlődés lehetőségeiről, a riválisokról, sőt még Angelina Jolie-ról is.


Marcell Jacobs lassan elkezd készülődni a következő idényre, hisz februárban kezdődik a fedett pályás szezon, márciusban világbajnokság jön Belgrádban, hogy aztán ráfordulhasson a szabadtérre, melynek világbajnokságát majd Eugene-ben rendezik.
Célja, hogy jövőre is bizonyítson, hogy megmutassa, hogy az olimpiai aranyak nem a véletlen művei. Az érmek miatt egyébként jó sok támadás érte elsősorban az angolszász sajtó részéről.
„Valójában ez így nem igaz, a külföldi sajtó dicsért engem” – mesélte Jacobs.„Egy újság van, amelyik folyamatosan támad, csámcsognak rajtam, de engem nem hat meg, egész egyszerűen nem érdekel.”
Ha visszatekint a tavalyi szezonjára, semmit sem csinálna másképp.
„Szívesen versenyeztem egész évben. Ha nem tettem, annak oka volt, de februártól kezdve szinte folyamatosan pályán voltam. Nagyon hosszú volt a szezon, és volt benne egy kis sérülés. Még Tokióban sem voltam 100 százalékos.”
„De meghódítottam az alapot, megvan a Mount Everest, most jöhet majd a Mount Jacobs.
picture

Marcell Jacobs

Fotó: Getty Images

„Aztán visszatértem Olaszországban, ahol hirtelen azt éreztem, hogy leesett az energiaszintem. Meg próbáltam edzeni menni, de mentálisan teljesen üresnek éreztem magam. Persze nyilván, ha második lettem volna Tokióban, a szezonból hátralévő összes versenyt lenyomtam volna.”
„Így viszont miközben a többiek befejezték a szezont, én el tudtam kezdeni készülni a következőre. Aztán mikor újrakezdtem, ott folytattam, ahol abbahagytam, a forma megmaradt.”
Torunban 6.47-tel lett fedett Európa-bajnok, amihez képest Tokióban rengeteget lépett előre. A következő szezonban rá váró versengéstől pedig nem, hogy nem fél, alig várja már, hogy megütközzön a riválisaival.
„Tudom, hogy élve akarnak majd felfalni, de én is ugyanezt akarom majd tenni velük.
Tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy megverje őket, néhány dologban még mindenképpen javulnia kell.
„A rajtomon még mindenképpen javítani kell, az elmúlt hónapokban már sikerült is eredményt elérni. Az edzőmmel kipróbálunk néhány új dolgot. A jobblábam kevésbé erős, mint a bal, de a rajtpozíciót mindig úgy vettem fel, hogy a bal volt elöl, így a rajt pillanatában először mindig a jobbat terheltem. Most megpróbáljuk fordítva. Az eddigi eredmények biztatóak.”
picture

Christian Coleman

Fotó: Getty Images

A riválisok közül külön kiemelte Christian Colemant, de hangsúlyozta, nem lesz könnyű visszatérnie.
„Mivel nem produkált pozitív tesztet, valószínűleg úgy érzi, igazságtalanok voltak vele. Biztos rengeteg harag van most benne, de ha ezt jól át tudja transzformálni, a legmagasabb szinten térhet vissza. Bár ilyen hosszú kihagyás után ez nem lesz könnyű.”
Nemrég alkalma volt beszélni Usain Bolttal, akit egy kihívásra is meginvitált. De mesélt arról is, hogy módja volt találkozni más hírességekkel is.
„Usain a példaképem, miatta kezdtem el atletizálni, nagyon erős motivációt jelentett a számomra. Nem reagált még a kihívásra, amit neki szántam. De tuti megverném, mert szedett fel egy kicsit.
„Találkoztam Lewis Hamiltonnal is, akit szintén nagyra tartok, de még majdnem, hogy ő volt az, aki megtisztelve érezte magát az olimpiai aranyérmek miatt. Azóta szinte barátok lettünk.”
LeBron James pedig a harmadik legenda a számomra. Ő is mindent maga épített fel, nagyon nehéz körülmények közül érkezett. Sharon Stone-nal is találkoztam Dubajban, de mivel nem láttam egy filmjét sem, be kell valljam, alig ismertem fel. Angelina Jolie-t sokkal könnyebben felismertem volna.
picture

Usain Bolt

Fotó: Getty Images

Megkérdezték tőle, így aztán reagált arra is, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség még csak nem is jelölte az Év Atlétája díjra.
„Nem emlékeztem arra, hogy ez a díj létezik. Egy kicsit bántott a dolog, de igazából nem a díjak számítanak, hanem az, hogy van két olimpiai aranyam otthon.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés