Sifan Hassan: „Iszonyúan félek tőlük, de maratonokat fogok futni, amíg meg nem halok”
Publikálva 13/08/2024 - 15:07 GMT+2
Sifan Hassan egy szenzációs befutót követően olimpiai bajnok lett maratonfutásban, Párizsban. Néhány nappal korábban szerzett egy-egy bronzérmet 5000 és 10000 méteren is, abban a két számban, amelyekben három éve Tokióban aranyérmet nyert. Ő az első nő a történelemben, aki három különböző egyéni futószámban is olimpiai bajnok lett.
Őrületes hajrá női maratonon, Sifan Hassan okos futással olimpiai bajnok
Videó forrása: Eurosport
És mivel Tokióból van egy bronzérme 1500 méterről is, Sifan Hassan az első futó, aki négy különböző távon olimpiai érmesnek mondhatja magát.
Történelmi győzelmet szerzett tehát Párizsban, amivel végérvényesen bekerült a sportág legnagyobbjai közé.
„Ha az álmaid nem rémítenek meg, akkor azok nem elég nagyok.”
Ezt a Muhammad Alitól származó idézetet osztotta meg Hassan egy nappal a női maraton előtt. A félelmeit sosem rejtegette, de a kíváncsiság, a bátorság, a kihívások leküzdése iránti vágy még a félelmeinél is erősebben dolgoznak benne.
Ez így volt nála már 15 évesen is, amikor útnak indult egyedül Etiópiából. Menekültként érkezett Hollandiába, ahol megpróbált új otthonra lelni.
De így volt ez nála akkor is, amikor nekivágott élete első maratonjának Londonban. Nem volt egy egyszerű futás, sőt, kifejezetten hektikus verseny volt a számára, hisz többször megállt, megsérült és nyújtania is kellett, de csak megnyerte a versenyt.
Olyan programot vállalt Párizsban, amelyről ő maga is tudta, hogy egy őrült vállalás, de sosem tagadta, hogy a személyiségében van egy adag jó értelemben vett őrültség. És persze kíváncsiság, elsősorban ezzel indokolta a döntését.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/11/4025357.jpg)
Sifan Hassan
Fotó: AFP
„Tudjátok, én egy nagyon kíváncsi ember vagyok” – mondta egy interjúban nem sokkal az olimpia előtt. „Az életben minden csak az aranyéremről szól? Hajt a kíváncsiság előre, hogy sok versenyszámban kipróbáljam magam. Úgy gondolom, hogy ez a vállalás lehetetlen, de meg akarom nézni, hogy tényleg az-e. Úgyhogy meg kell próbálnom.”
„Tokióban eredményes volt a küldetés, mindhárom számot sikerrel teljesítettem. Nagyon sokat megtudtam magamról."
Sokan mondták, hogy a maraton végén hiányozni fog majd neki az az energia, amit az 5 és a 10000 méter során otthagyott a pályán. A küldetését végül sikerrel zárta, megszerezte a győzelmet, igaz, a verseny utáni interjúban beszélt arról, hogy a maraton közben átfutott az agyán, hogy elég lett volna talán csak azt az egy számot vállalnia.
„Nem volt könnyű. Iszonyú meleg volt, de rendben voltam. Igaz, soha nem harcoltam még annyira a célba érésért, mint most.”
„A verseny minden pillanatában bántam, hogy elindultam 5 és 10000 méteren. Azt mondtam magamban, hogy ha azokat nem futottam volna, most nagyszerűen érezném magam. Minden lépésnél feltettem magamnak a kérdést, hogy miért csináltam. Mi a baj velem?”
Azt is elmondta, hogy épp ezért iszonyatosan kellett koncentrálnia verseny közben.
„El tudják képzelni, milyen az, hogy két órán keresztül minden egyes lépésre fókuszálsz? Még életemben nem fókuszáltam annyira, mint ma."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/11/4025337.jpg)
Sifan Hassan
Fotó: Getty Images
Azt, hogy mennyire irdatlanul kemény kihívás volt ez a tripla, jól mutatja, hogy legutóbb Emil Zatopek vállalta be több mint 70 évvel ezelőtt, Helsinkiben. Ő akkor megnyerte mindhármat ugyanazon az olimpián, Hassan pedig a tokiói 5-10000-duplára tette rá a párizsi olimpiai aranyat.
Ha csak a száraz adatokat nézzük, Zatopek triplája az igazán extra, ha azonban figyelembe vesszük, mennyire elment a világ a specializálódás irányába, akkor Hassan triplája sem marad el a nagy előd bravúrjától. Főleg, hogy a holland minden idők egyik legkeményebb maratoni pályáján tudott győzni.
„Eléggé meggyötört állapotban vagyok” – mondta Hassan az Independent munkatársának néhány órával a győzelme után.
„Csalódott voltam a 10 ezer után, hálás vagyok, hogy összejött a bronz. Az edzőim azt mondták, nyomjam meg az utolsó 400-at, frissebb voltam és készen álltam, de visszafogtam magam a maraton miatt.”
„A többi versenyt is komolyan vettem, de istenigazából a maratonra összpontosítottam. Szombaton este 10-kor lefeküdtem, de sokáig nem tudtam elaludni. Végül hajnal 2-től 5-ig aludtam.”
„A verseny közben kényelmetlenül éreztem magam, mert az járt a fejemben, hogy a többiek frissek. Bántam az 5 és a 10 ezer métert. De a dolog nem arról szól, hogy ki fut gyorsan, hanem hogy ki nyeri az aranyérmet. Nem akartam csalódást okozni magamnak, úgyhogy beleadtam mindent. Ez egy valóra vált álom a számomra.”
Természetesen kérdezték tőle, hogy hogyan volt képes erre a triplára. Azt mondta, szerinte borzasztóan fontos a mentális állóképesség fejlesztése, valamint a pulzus szabályozása verseny közben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/11/4025470.jpg)
Sifan Hassan
Fotó: Getty Images
„Úgy gondolom, nem nagyon vagyok más, mint a többiek, annyi, hogy talán kíváncsibb vagyok. Gyorsan regenerálódom edzés közben, a pulzusom őrült módon képes visszaállni. Fiatalabb koromban a pályaedzések közben haldokoltam a pályán. De aztán felugrottam, és már készen is álltam a következő futásra.”
„Fontos a jó regenerációs képesség, de a dolog többi része jelenti a kihívást. Szeretem az extra kihívást, szeretek kipróbálni új dolgokat."
Négy héttel az olimpia előtt ötödik lett egy hollandiai versenyen 1500-on, ami figyelmeztető jel volt a számára. Nem voltak rendben a pulzusértékei.
„Arra is készen álltam, hogy dobjam az olimpiát. Aztán a következő napokban úgy aludtam, mint egy baba.”
Ez segített, bár ettől függetlenül az az első versenyszám előtt rettentően ideges volt, igaz, ez nem szokatlan nála.
„A verseny előtt sírni akartam, akkora nyomást éreztem magamon” – mondta az 5000 döntője után.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/13/4026380.jpg)
Sifan Hassan
Fotó: AFP
„Még mindig iszonyúan félek a maratonoktól” – fogalmazott Hassan, annak ellenére, hogy négy indulásból három győzelem a mérlege. „Mindegyik más. Kényelmetlenül érzed magad két órán keresztül, és közben az agyad folyamatosan meg akar védeni téged.”
Hirdetés
Hirdetés