Sifan Hassan történelmet írt, olimpiai bajnok lett maratoni futásban

A holland színekben versenyző Sifan Hassan győzött a nők maratoni versenyében vasárnap, a párizsi ötkarikás játékok utolsó atlétikai eseményén.

Őrületes hajrá női maratonon, Sifan Hassan okos futással olimpiai bajnok

Videó forrása: Eurosport

A 88 fős mezőny útja ezúttal is a francia főváros történelmi nevezetességeit érintette, köztük a Versailles-i Kastélyt vagy az Eiffel-tornyot, a befutó az Invalidusok előtti téren volt. A viadal favoritja előzetesen a világcsúcstartó etióp Tigst Assefa, valamint a kenyai Peres Jepchirchir és Hellen Obiri voltak, Jepchirchir címvédőként állt rajthoz, míg Obiri két ötkarikás ezüsttel büszkélkedhetett.
A diadal azokban nem az övék, hanem az 5000 és 10 ezer méter címvédőjeként Párizsba érkezett Sifan Hassané lett. A 31 éves holland atléta ezen a két távon is dobogóra állhatott a Stade de France-ban, mindkétszer bronzérmes lett, s júliusi bejelentése alapján harmadik távja ezúttal nem az 1500 volt, hanem a maraton. Ebben nagy harcot vívott Assefával, akit csak az utolsó egyenesben tudott lerázni, s végül 2:22:55 órás olimpiai rekorddal nyert. A második helyen Assefa, a harmadikon Obiri ért célba.
Hassan így azt az egyedülálló eredménysort tudhatja magáénak, hogy egyazon olimpián érmet nyert 5000 méteren, 10 000 méteren és maratoni távon is - utóbbi kettőt ráadásul másfél napos eltéréssel futotta.
Szombaton a férfiaknál az etióp Tamirat Tola szintén olimpiai csúccsal győzött maratonfutásban.
Eredmény, női maraton:
1. Sifan Hassan (Hollandia) 2:22:55 óra
2. Tigst Assefa (Etiópia) 2:22:58
3. Hellen Obiri (Kenya) 2:23:10
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés