Kozák Luca nagyon közel volt, de nem jutottak tovább a reményfutamos magyarok 100 gáton

Párizs 2024 - Kozák Luca és Kerekes Gréta sem jutott tovább a csütörtöki reményfutamból 100 méter gáton a párizsi olimpián.

Kozák Luca befutója a 100 gát reményfutamában - Fotó: Jewel SAMAD / AFP

Fotó: AFP

Kozák és Kerekes sem jutott tovább a reményfutamból
A két magyar közül elsőként Kerekes futott a Stade de France-ban, a három közül az első futamban ötödik lett 13.20 másodperccel, majd Kozák a harmadik részversenyben 12.96-tal, idei legjobbjával harmadikként ért célba.
A vigaszágon a három versenyből az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe, a debreceni sprinter az első futamban a hetes pályán kapott helyet. Az idei legjobb idők alapján nem számított esélyesnek, mivel 12.97-es eredményénél vetélytársai már jobbat értek el.
Kerekes, aki tavaly bronzérmet nyert az Európa Játékokon, remekül rajtolt, de féltávnál már látszott, hogy a továbbjutó helyekbe nem tud beleszólni, végül 13.20 mp-cel ötödik lett.
A vegyes zónában elmondta, délután elviszik röntgenre, hogy megvizsgálják szerdán megsérült kezét, de ez nem akadályozta a futásban.
"Abszolút az volt bennem, hogy legyen meg az eleje, legyen meg az a Kerekes Gréta, hogy azt mondják, ez igen. Úgy éreztem, hogy nagyon harcos, jó futás volt. Hogy hol ment el az idő, azt nem tudom. Voltak benne apró hibák, de tökéletes futás nincs. Annak örülök, hogy a tegnapi horrorfutam után ez összejött. Küzdöttem, nem estem szét mentálisan" - nyilatkozott Kerekes Gréta.
Hozzátette, összességében nehéz és fárasztó szezonja volt, mert csak egy hónappal ezelőtt tudta meg, hogy indulhat az olimpián, így addig "hajszolnia" kellett a kvótát.
- hangsúlyozta.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca szerdai gyengébb futása (13.11 mp) után azt mondta, bizonyítani akarja, hogy helye van a legjobb 24 között. A debreceni atléta kisebb sérülése miatt a júniusi Eb óta nem versenyzett és még nem futott idén 13 mp alatt - az országos csúcsot 12.69-cel tartja.
A szerdai futamban a kettes pályáról rajtolt, jól futotta meg a táv első felét és szoros versenyben a harmadik helyre dobta be magát, idei legjobbjával, 12.96-tal.
"Összességében nem volt egy rossz futás, főleg a tegnap után, mert rendesen össze kellett magamat szedni és fejben helyre tenni, hogy képes vagyok egy jobb teljesítményre. Örülök, hogy versenyben voltam végig. Azt éreztem, hogy ami az erősségem szokott lenni, hogy a végén még van egy fokozat, az most nem volt meg. Nyilván nagyon sok mennyiségi edzés kimaradt. Azt próbáltuk, hogy a gyorsaságom jöjjön vissza és már nem volt arra idő, hogy az állóképességet fejlesszük" - mondta Kozák Luca. Kiemelte, nem ezért jött Párizsba, de most tud ennek az eredménynek örülni.
- fogalmazott.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés