Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Jamaicai mesterhármas címvédéssel és olimpiai csúccsal női 100 méteren

Kálmán Laci

Frissítve 31/07/2021 - 15:56 GMT+2

Szanaszét dominálták a mezőnyt a jamaicai sprinterlányok, háziversenyt csináltak az olimpiai döntőből.

Elaine Thompson-Herah ünnepli a címvédést

Fotó: Getty Images

Elaine Thompson-Herah új olimpiai csúccsal nyerte a női 100 méteres síkfutás aranyérmét Tokióban. A három jamaicai megmutatta, hogy klasszisokkal a világ előtt járnak.

Annak ellenére ígérkezett elképesztően izgalmasnak és magas színvonalúnak a női 100 döntője, hogy a szezon egyik leggyorsabb sprinternője, Sha’Carri Richardson rajthoz sem állhatott Tokióban. Az amerikait ugyanis a szerintünk újragondolást igénylő szabályok értelmében marihuána fogyasztása miatt egy hónapra eltiltottak az amerikai válogatót követően.
Ez egyébként azt is valószínűsítette, hogy az amerikai csapat kifejezetten visszafogott eredményekre számíthat majd ebben a számban. Ennek megfelelően Teahna Daniels volt az egyetlen amerikai a döntőben, és ő sem tartozott az éremesélyesek közé.
A Tokióig eljutó nagyobb neveknek, két kivétellel sikerült beverekedniük magukat a fináléba. Az egyik búcsúzó a nigériai Blessing Okagbare volt, akit pozitív doppingteszt miatt kizártak az elődöntő előtt. A másik pedig a britek 200-as világbajnoka, a dohai 100-as ezüstérmes Dina Asher-Smith, aki elődöntőjében csak harmadikként ért célba és idővel sem jutott tovább.
Ott volt viszont a fináléban mindhárom jamaicai. Az idén 10.63-ig jutó, a harmadik 100-as olimpiai aranyára hajtó Shelly-Ann Fraser-Pryce, a címvédő Elaine Thompson-Herah és a korábbi 400-as Shericka Jackson is. Ráadásul mindhárman kiváló időket repesztettek az elődöntőben.
Hozzájuk hasonlóan az elefántcsontparti Marie-Josee Ta Lou is remekül futott a selejtezőkben. Volt azért egy brit is, Daryll Neita, valamint meglepetésre két svájci, Ajla del Ponte és Mujinga Kambundji. No, és a föntebb már említett amerikai Daniels.
Fraser-Pryce szokása szerint pokolian jól rajtolt, de nem jött el úgy, ahogy szokott, nem szerzett akkora előnyt a többiekkel szemben, amekkorát talán várhattunk tőle.
Ettől még talán megnyerhette volna, de úgy tűnt, bénítóan hatott rá, hogy a mellette futó Thompson egyre csak gyorsult. Úgy, ahogy nem gyorsult még soha életében. Egészen elképesztő végsebességet ért el a címvédő, miközben Fraser-Pryce minden mozdulattal csak egyre görcsösebbé vált.
Olyannyira, hogy a harmadik jamaicai, a 400-ról 100-ra váltó, a döntőben egyéni csúcsot futó Jackson is kis híján elkapta őt. Ez végül nem történt meg, viszont a jamaicai triplát az égvilágon semmi sem veszélyeztette. Soha nem látott fölénnyel teljesen leuralták a mezőnyt és a versenyszámot.
picture

Jamaicai mesterhármas női 100 méteren

Ta Lou jött be negyediknek, őt követte a két svájci, majd pedig legjobb amerikaiként a hetedikként záró Daniels haladt át a célvonalon.
Thompson 10.61-es ideje olimpiai csúcs, aminél csak Florence Griffith-Joyner futott valaha gyorsabban. Ez azt jelenti, hogy Thompson lett a leggyorsabb élő nő a világon. Fraser Pryce pedig két arany és egy bronz után nyert egy ezüstöt is 100 méteren. Négy olimpián is dobogóra állhatott ugyanabban a számban, ami azért nem akármi.
Elaine Thompson-Herah (JAM) 10.61
Shelly-Ann Fraser-Pryce (JAM) 10.74
Shericka Jackson (JAM) 10.76
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés