Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Milyen titkokat vitt magával a sírba a sportvilág egyik legkorruptabb vezetője?

Németh Dániel

Publikálva 08/12/2021 - 16:28 GMT+1

Papa Massata Diack többször utalt már arra, nagyon is tisztában van azzal, milyen sötét ügyekben volt része az apjának, és hogyan működtek a világ legnagyobb sportszövetségei. Amennyiben ezeket nyilvánosságra hozná, az alapjaiban megrázhatná a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget is.

Lamine Diack - fotó: Thomas Samson

Fotó: AFP

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori elnöke. Sok egykori sportvezető attól tart, halálával előkerülhetnek a mostanáig szőnyeg alá söpört korrupciós ügyek is.


Lamine Diack egykoron a világ egyik legnagyobb hatalmú sportvezetőjének számított. Aktív sportolói éveit követően üzletemberként és politikusként vált ismertté (volt Dakar főpolgármestere és Szenegál sportminisztere is), 1976-tól kezdődően pedig meghatározó szerepet töltött be az IAAF működésében. 1999 és 2015 között, 16 éven át irányította a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, de befolyása kiterjedt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra is.
Az azonban csak az érem egyik oldala, Diack tevékenységét ugyanis átszőtte a korrupció, mocskos ügyeit pedig 2011 után szép sorban el is kezdték felfejteni. Tavaly a francia bíróság négyéves börtönbüntetésre ítélte, amiért 2,7 millió fontnak megfelelő összegben fogadott el kenőpénzt, hogy 23 orosz sportoló doppingügyét elsikálja. De nyakig benne volt abban is, 2016-ban Rio de Janeiro rendezhette az olimpiát: 1,77 milliót kapott azért, hogy egy irányba terelje az afrikai voksokat.
A felderített ügyek mellett számtalan olyan is akad, ami még nem került nyilvánosságra, és talán soha nem is fog. Diack fia, a korrupciós ügyben szintén elítélt Papa Massata erre konkrét utalást is tett. „Azon a napon, amikor Lamine Diack kinyitja a száját, a NOB és a FIFA darabokra fog esni. Lamine Diack sok titkot tud arról, hogyan kötöttek üzleteket sok olimpia esetében. Mindent tud. Erős ember volt. Hosszú ideig meghatározó tagja volt a NOB-nak.”
Massata Diack hitelességét a saját korrupciós ügyei miatt sokat kétségbe vonják; az orosz doppingbotrányban betöltött szerepe miatt öt év börtönre és egymillió eurós pénzbírságra ítélték, a sporttól pedig 10 évre eltiltották. Az sem mellékes adalék, hogy az Interpol körözési listáján is szerepel, és jelenleg a szenegáli hatóságok védelme alatt áll – ártatlanságát azóta is bizonygatja, és azt állítja: a francia bíróság igazságtalan eljárásban ítélte el.
picture

Lamine Diack

Fotó: Getty Images

Azt viszont – épp az érintettsége okán – nehezen lehetne tagadni, hogy Massata Diack már azt megelőzően közel volt a tűzhöz, mielőtt 1999-ben az IAAF marketingtanácsadója lett volna. Az előző hetekben a Twitter-oldalán tett néhány megjegyzést, ami alapján kiderülhet, pontosan milyen ügyekről lehet tudomása. Egy, a Guardian által megszólaltatott, de neve elhallgatását kérő olimpiai tanácsadó azt mondta, Lamine Diack fiának lehetnek információi a sötét ügyekről.
„Lamine Diack halálával világszerte sok fontos ember figyeli visszatartott lélegzettel, mi lesz Papa következő lépése. Mert ha ez esetleg felszabadítja őt, úgy gondolja, hogy az apját nem lehet semmilyen módon megbüntetni, ő pedig biztonságban van Szenegálban, és nyugodtan beszélhet, akkor Papa esetleges cselekedetei miatt sokan lehetnek idegesek azok közül, akik a 90-es évektől kezdve benne voltak a pályázatokban.”
A szakértő az utolsó igazán jelentős sportdiktátorként jellemezte Lamine Diackot, aki - Sepp Blatterhez, Juan Antonio Samaranchhoz, João Havelange-hoz és Primo Nebiolóhoz hasonlóan – szinte bármit megtehetett a saját szövetségén belül. Diackkal kevesen mertek szembeszállni, az utolsó IAAF konferenciáján például megajándékozta a barátait a szponzoruk méregdrága óráival, még az sem jelentett akadályt, az az azévi keretüket már felhasználták.
Azt persze nem állíthatjuk, hogy véget ért volna a sportdiktátorok kora. Tavaly a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget irányító Aján Tamást vádolták meg korrupcióval, egészen pontosan azzal, hogy ultimátumot állított az albán szövetség elé: vagy átutalnak 100 ezer dollárt a doppingügyeik büntetéseként, vagy nem indulhatnak az olimpián. Egy jelentés súlyos rendszerszintű problémákat állapított meg az IWF működésében: korrupcióval, eltussolt ügyekkel és megvesztegetésekkel.
picture

Papa Massata Diack

Fotó: Getty Images

Hasonlóan pocsék helyzetben van az amatőr bokszot irányító Aiba is, amely kétségbeesetten küzd azért, hogy visszaszerezze korábbi státuszát, vagy legalábbis annak egy részét. A szervezet korrupciós botrányai miatt a 2020-as tokiói olimpia szervezési jogát elvette az Aibától a NOB, mivel utóbbi úgy ítélte meg, hogy jogi, anyagi és reputációs károkat okozhat az olimpiai mozgalomra nézve.
A nemzetközi szövetségek ideális játszóterei a korrupciónak, mivel autonóm működésükből kifolyólag nincs egy olyan szervezet, amely őrködne a működésük felett. Megoldást jelenthetne, ha szigorúbb szabályban rögzítenék, milyen átláthatósági feltételeknek kell megfelelniük, korlátoznák a vezetői tisztségek megbízatási idejét, emellett független etikai bizottságok figyelnék a folyamatokat.
Sokáig így ment az IAAF-nél is, vélhetően Diack számos sötét titkot vitt magával a sírba. A kérdés már csak az, a fia mennyit tudhatott ezekről a piszkos ügyletekről, és mennyit áll szándékában elárulni ezekből.
Forrás: Guardian

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés