Balhé a Magyar Atlétikai Szövetségben, az elnök ellen fordultak az elnökségi tagok, Gyulai Miklós puccsszerű tevékenységről beszélt

Feszült hangulatú közgyűlés elé néz pénteken a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), mivel az elnökség több tagja azt kérte a tagszervezetektől, hogy ne szavazzák meg a különböző beszámolókat, amit Gyulai Miklós elnök puccsszerű fellépésnek nevezett.

Sebastian Coe és Gyulai Miklós 2022-ben, a budapesti világbajnokság előtt - Steph Chambers

Fotó: AFP

A MASZ élére tavaly szeptemberben ötödik alkalommal megválasztott Gyulai Miklós a szerdai sajtóbeszélgetésen közölte, már a második elnökségi ülésen váratlan helyzettel szembesült.
Elmondása szerint négy elnökségi tag a vezetés ellehetetlenítését igyekezett elérni alaptalan vádaskodásokkal, rágalmakkal, többek között a szervezet működésének átláthatatlanságára hivatkozva, amelyet az elnök egyértelműen cáfolt. Hangsúlyozta, ezeknek az elnökségi tagoknak a puccsszerű tevékenysége nem szolgálja az atlétika érdekeit, amely számára családi ügy.
"Az elmúlt négy olimpiai ciklusból háromban érmet szereztünk, olyan fedett szezonon vagyunk túl, amelyben sporttörténelmi Eb-arany (Molnár Attila) és vb-bronz (férfi 4x400-as váltó) született, és elértük, hogy már nem egyszakágas a magyar atlétika" - sorolta az eredményeket Gyulai Miklós, hozzátéve, a cél az elit- és a talent-program folytatása, és elkezdődött a Nemzeti Atlétikai Program kidolgozása.
"Egyértelműen folytatni szeretnénk a munkát, amiből új Molnár Attilák lesznek, erre a recept megvan" - fogalmazott Gyulai Miklós.
Kriszt Balázs elnökségi tag, a friss csapatbajnok MATE-GEAC ügyvezető elnöke nevesítette is, kikről van szó. Szerinte Németh Zsolt (Dobó SE) és Zsivoczky-Farkas Györgyi (Honvéd) alelnök, valamint Tölgyesi Előd (ARAK) szereptévesztésben van - a hozzájuk csatlakozó negyedik elnökségi tag, Horváth Gergely lemondott.
Ezek a tagok Kriszt szerint azt gondolják, hogy nekik kell irányítani, miközben "folyamatosan írásban és szóban is hazudnak".
Jelezte, szerinte a sportvezető és az edző két külön szakma a személyes érdekek miatt, ha ezt nem választják szét, az vitákhoz, szakadáshoz vezet - utalva arra, hogy például Németh Zsolt az olimpiai ezüstérmes Halász Bence edzője is.
Deutsch Péter vezérigazgató elmondta, szeretnék folytatni a közösen megkezdett szakmai munkát, hiszen a magyar atlétika eredményessége meredeken ível felfelé. Hangsúlyozta, azért is érthetetlen az említett elnökségi tagok támadása, mert az elmúlt évtizedben a Dobó SE 250 millió, az ARAK pedig 110 millió forint támogatást kapott. Úgy látja, az "ellenzék" célja az elnöki jogkör csorbítása.
Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint múltbéli személyes sérelmek állhatnak a háttérben. Az elmúlt évek eredményeiről kiemelte, míg 2021-ben 151, tavaly már 199 tagszervezete volt a MASZ-nak. Négy éve három felnőtt országos csúcs született (három versenyzőtől), 2023-ban már 19 (12), tavaly pedig 20 (11). Visszautasította azt a kritikát, miszerint a szakma kiszorul a vezetésből, szerinte még soha ilyen széles szakmai alapon nem születtek döntések a magyar atlétikában, mint jelenleg.
Gyulai Miklós, Kriszt Balázs és Deutsch Péter is puccsnak nevezte, ha a tagság nem szavazza meg a beszámolókat, amire az említett elnökségi tagok kérték a tagszervezeteket. Egyetértettek abban, ha nem ez történik, akkor a két alelnöknek és Tölgyesi Elődnek le kell mondania.
A MASZ rendes éves közgyűlésére pénteken 11 órától kerül sor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Forrás: MTI

FRISSÍTÉS:

Az Eurosport felvette a kapcsolatot a nevesített elnökségi tagokkal, Zsivoczky-Farkas Györgyi, Németh Zsolt és Tölgyesi Előd a következőt juttatta el hozzánk:  
"Sajnálattal olvassuk Elnök Úr gondolatait. Tévesnek gondoljuk az általa említett személyes támadást vagy akár az általa említett gyanúsítgatásokat.
Elnökségi tagként a magyar atlétikáért dolgozunk nem csak az elnökségi ülések alatt, hanem szinte a hét minden napján, mint szakosztály vagy klub vezető. Már nem csak sportolóként, de gyakorlott sportvezetőként tekintünk az általunk elvállalt tisztségre, amelyet legjobb tudásunk szerint igyekszünk ellátni.
Mi nem megosztani, hanem egységesíteni és támogatni szeretnénk szeretet sportágunkat, amihez hozzátartozik, hogy a belső egyeztetéseinket és az esetleges véleménykülönbségeket igyekszünk házon belül és személyeskedés mentesen megoldani, láthatóan más utat választva, mint Gyulai Elnök Úr tette ezt jelen pillanatban is."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés