Lenyomni, amit Forrest Gump? - Egy őrült fazon megcsinálta!
Frissítve 18/04/2021 - 15:29 GMT+2
Rob Pope, a Tom Hanks által megformált hőshöz hasonlóan bozontos szakállat hord. Az is közös bennük, hogy ő sem futott keveset. Úgy 600 maratonit.
Tizennyolc hónapig nem borotválkozott. Úgy nézett ki, mint egy rocksztár egy hosszú turné végén. Ő azonban ez idő alatt lefutott több, mint 25 ezer kilométert.
Rob Pope a ’Hogyan legyél Emberfeletti’ című podcast-csatorna házigazdája a műsor címéhez méltóan olyan embereket lát vendégül, akik extra teljesítményeket vittek véghez. Legutóbb Kílian Jornet túrasíző, ultrafutóval beszélgetett, de volt már a vendége mások mellett Molly Hughues, a legfiatalabb nő, aki mindkét oldalról megmászta az Everestet, és Yusra Mardini is, aki sikeresen partra húzott egy menekültekkel teli csónakot.
„Komoly regenerációra van szükségem ezek után a beszélgetések után, ugyanis többet vesznek ki belőlem, mint anno a Forrest Gump-futás” – mesélte Pope. „A műsor az emberfeletti teljesítményekről szól, miközben nagyon is emberi volt, ahogy ők cselekedtek, amit véghezvittek. Kicsit feszengtem a társaságukban az elején, de annyira közvetlenek, annyira jó fejek voltak, miután ők maguk is feloldódtak.”
Pope élete során sajnos elég sok olyan tapasztalatot szerzett, melyekkel elég könnyen tud kapcsolódni az általa meghívott vendégekhez.
2002-ben, nem sokkal azután, hogy lefutotta a London Maratont, az édesanyja rákban elhunyt. Hathónapos korától egyedül nevelte őt szeretetben, optimista, erőt sugárzó légkörben.
„Ő egy elképesztően harcos asszony volt. Egyszer bementünk egy beszélgetős műsorba, ahol az volt a téma, hogy az egyszülős családok a felelősek a legtöbb brit megbetegedésért. Én 17 éves voltam, és épp akkor tudtam meg, hogy felvettek az egyetemre. Anyu szanaszét szedte a műsör házigazdáját, elmondta, hogy állatorvosnak fogok tanulni, és hogy az egyszülős családok gyerekei bármire képesek.”
„Végül szájrákja lett, és a teljes alsó állkapcsát eltávolították. Lábból vett csontokból, valamint gyomorból vett izmokból alkottak neki egyet helyette. Úgy tűnt, legyőzte a betegséget, elkezdett jogot tanulni, a második évben azonban már betegen drukkolt nekem a maratonon. Júliusban készült az utolsó közös képünk, a diplomaosztómon, és aztán szeptemberben ment el.”
Pope ezután sürgősségi állatorvosként dolgozott, majd kiment Ausztráliába, ahol csatlakozott egy nagyon rangos atlétikai klubhoz. Kifejezetten jó időket ért el a maratoni távon, ezért 2015-ben megkeresték azzal, hogy ha állampolgárságot váltana, Ausztrália színeiben akár ki is juthatna a riói olimpiára.
„Naná, hogy örültem a megkeresésnek, de végül három-négy ember gyorsabb volt nálam. Most gondolkodom egy olyan tetkón, amelyen rajta van az olimpiai öt karikából kettő vagy három.”
Ezután visszatért Nagy-Britanniába és ismét állatorvosként kezdett dolgozni. Közben elolvasta Nick Baldock’Futás keresztül Amerikán’ című könyvét, ami nagy hatással volt rá.
„A könyv csodálatosan megidézte Amerika különböző részeit, és eszembe jutott, hogy ha valaki ezt végigcsinálja, az emberektől menetközben folyamatosan megkapja majd a Forrest Gump híres sorát. Amikor először írtam Nicknek, az emailem tárgyának azt írtam bel, hogy ’Forrest Gump 2’. A kaliforniai Long Beach-ből akartam eljutni a New York-i Long Beach-ig, és a futást magát ’Long Run Home’-nak akartam elnevezni. És 25 ezer kilométer megtétele volt a cél.”
Az akkori barátnője, jelenlegi felesége, Nadine mindenben támogatta őt, többek között abban is, hogy próbált szponzorokat találni terve megvalósításához. Száz levelet küldött szét, de mindössze hárman válaszoltak. „Lehetett érezni, hogy csak egy olyan valaki volt, aki egyáltalán elolvasta.”
Az egész túra 50 ezer fontba került, amiből 35 ezret Rob és Nadine fizettek a spórolt pénzükből. Közben segített a közösségi finanszírozás, de összességében Robnak sokszor több gondot okozott a pénz előteremtése, mint a futással együtt járó fizikai és mentális kihívás.
„Nem volt bennem keserűség a pénz miatt, hisz senki nem tartozik nekem semmivel, néha azonban megkönnyítette volna a dolgokat, ha több van belőle.”
Ahogy a filmben is van, azért futottam, mert úgy éreztem, hogy futnom kell. Futottam a nők jogaiért, a hajléktalan emberekért, a környezetünkért és egy békésebb világért.
2017 szeptemberében kezdte meg az útját Mobile-ban, Alabamában. A Santa Monicáig tartó első 3200 kilométer alatt csak U2-t hallgatott, ahogy a filmben azt Forrest is tette.
„Az első fordulóm Santa Monicában, azon a mólón volt, ahol Forrest is ráeszmélt, hogy már milyen sokat futott, és hogy akár futhatna tovább is. A második szakasz során eljutottam Kaliforniából Maine-be, közben lefutottam a Boston Maratont is.”
Vízumproblémák miatt nem tudta egyben letudni a teljes tervezett utat, haza kellett utaznia Nagy-Britanniába. Nem sokkal később kiderült, hogy Nadine gyermeket vár. Azon felbuzdulva, hogy hamarosan apa lesz, Rob úgy döntött, bevállal egy gyötrelmesebb észak-amerikai részt is Boston és San Francisco között.
„Azt hittem, hogy Portland egy jómódú nagyváros, a bicikliúton futva azonban inkább tűnt egy hajléktalan falunak. Megértettem, hogy ha itt lehetséges ilyen szintű nyomor, akkor a világ számos táján erre még sokkal inkább megvan az esély. Úgy éreztem, keresztülfutok az ország történelmén, ugyanakkor azt is éreztem, hogy valakinek az életén is keresztülfutok, ami egészen szürreális élmény volt.”
A következő évben Oregonban rendezték az atlétikai világbajnokságot, ami Rob számára kihagyhatatlan lehetőség volt arra, hogy fusson néhány kört a Hayward Fielden. Alkalma nyílt találkozni a Nike marketing igazgatójával.
„Ő nem értette, hogyhogy nem hallott addig rólam. Ez a találkozás arra jó volt, hogy cipőre meg egyéb kiegészítőkre utána legalább már nem volt gondom.”
Mire San Franciscóba ért, a pénzük szinte majdnem teljesen elfogyott. Nevadában már templomokban, utánfutókban, sátrakban aludt.
„Wyomingban nagyon szenvedtem. Ez az USA második leggyérebben lakott állama Alaszka után. Ráadásul baromi hideg volt, basszus. Néha mínusz 18 is. Alig tudtam mozgatni az ujjaim, miközben pakoltam össze a sátrat reggelente.”
A hónapokig tartó küldetése a végéhez közeledett, ám a Monument Valley környékén kis híján feladta. Fizikailag a végét járta, ami mentálisan is nagyon negatív hatással volt rá. Szomorú volt, hogy nincs ott a barátnője, és hogy a születendő lánya semmit nem láthat az egészből.
„Aztán ránéztem a naptárra, összeszedtem magam, valahogy megcsináltam a végét, majd hazautaztam, és láttam, ahogy a lányom megszületik.”
Az időzítés tökéletes volt. A Navajo Rezervátumban fejezte be az útját úgy, hogy nagyjából 40 ember futott mögötte. Pont, mint a filmben. És nem sokkal azután, hogy elsőként teljesítette a Forrest Gump-futást, megkérte Nadine kezét.
A futása végén pedig stílusosan csak egyetlen dolgot mondhatott.
„Elég fáradt vagyok. Szerintem most hazamegyek.”
Forrás: Athletics Weekly
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés