Már a verseny előtt érezte, hogy élete formájában érkezett meg Chicagóba és esélyes lehet a dobogóra, amit aztán a pályán bizonyított is.


Emma Bates fejében egyetlen, az edzéseken unalomig ismételt gondolat visszhangzott: „módszeres türelem.” És hogy ez mit jelent? Konzervatív kezdést, az idő helyett az erőfeszítésre való összpontosítást, és ezzel együtt azt, hogy teljesen kizárta a többi futó taktikáját, csak a saját versenyére koncentrált. Mondhatni, a dolog működött, Bates egyike volt azon futóknak, akik a táv második felében futották a leggyorsabb kilométerüket, ráadásul az ötödikről egészen a második helyig küzdötte fel magát az utolsó 10 kilométeren.
Atlétika
Seifu Tura és Ruth Chepngetich nyerte a Chicago Marathont, két ezüstöt szereztek az amerikaiak
10/10/2021 16:04
Taktikáját makulátlanul hajtotta végre, amelynek karrierje első major-maratoni dobogós helye lett a jutalma, valamint egy új egyéni csúcs: 2:24:20 - ez utóbbi az amerikai nők között a valaha volt kilencedik legjobb eredmény. Bates számára egy nagyon nehéz időszak után jött az áttörés: nagyon korán elkapta a koronavírust, aztán elhagyta a megszokott közegét és a boise-i otthonát, hogy a Joe Bosshard vezette Team Bosshoz csatlakozzon. Mint utóbb kiderült, ez a váltás telitalálatnak bizonyult, erről is beszélt a Women’s Runningnak.
Most, hogy volt már pár napod értékelni a teljesítményed, minek tulajdonítod a második hely megszerzését?
Úgy mentem neki a versenynek, hogy a dobogó a célom. Mivel a mezőny valamelyest gyengébb volt idén, még úgy is reálisnak tartottam, hogy csak a hatodikként rangsoroltak. Ott akartam lenni a legjobb háromban, főleg azok után, hogy 2019-ben negyedik lettem. Nagyon jó edzéseken voltam túl. Most először edzettem Joe Bossharddal, először dolgoztam magaslaton egy maratoni felkészülés alatt, szóval azt tudtuk, hogy jó formában vagyok, életem legjobb formájában, ám azzal nem voltunk tisztában, mire lesz ez elegendő Chicagóban, vagy milyen időt érhetek el. Volt egy laza célunk időben, de azt egyből ki is dobtuk az ablakon, amint megláttuk az időjárás-előrejelzéseket. Szerettem volna a versenyre koncentrálni, konzervatívan kezdeni. Pontosan tudtuk, hogy nehézségeim lennének, ha ebben a hőségben keményen kezdenék.

Emma Bates, Ruth Chepngetich, Sara Hall - fotó: Jamie Sabau

Fotó: Eurosport

Az volt a lényeg, hogy a saját versenyemet fussam, arra figyeltem leginkább, mennyi energiát fektetek bele, hogyan érzem magam. Próbáltam mindent felhasználni az edzésekből, amikor egyedül futottam az úton, miközben Joe mellettem tekert, tanulni a türelmesen befektetett kilométerekből, elvégre az egész felkészülés tematikája a módszeres türelem volt. Azt mondta: „Ne toljam túl keményen, mert ha minden nap 80%-ot adok bele, azt egy remek szezonra lehet fordítani. Felesleges minden nap őrültséget csinálni, egyszerűen csak legyünk túl a munkán, és el fogunk jutni odáig, ahova szükséges.”
A közösségi médiás posztjaid alapján úgy tűnik, hogy rendeztetek egy kis ünnepséget a Team Boss stábjával.
Nem vízzel ünnepeltünk. Folyamatosan olyan dolgokat nyomtak a kezembe, ami nem víz volt. Az biztos, hogy jól éreztük magunkat. Nagyon jól éreztem magam a verseny után, nem igazán volt szükségem a regenerációra, de őszintén szólva ez valószínűleg egy picit visszavetett a folyamatban. Nagyon jól éreztük magunkat, mindannyian ott voltak mellettem. Elég különleges pillanat volt.
Ez volt az első maratonid, amire már a mostani edződdel készültél fel. Volt valami drasztikus változás a programodban a Team Boss előtti időkhöz képest?
Hét nap helyett tíznapos ciklusokban dolgoztunk. Korábban minden héten volt kettő kemény edzésem, utána pedig egy hosszú, lazább futás. Ezúttal két nap regeneráció jutott két kemény edzés közé, két nappal később pedig beiktattunk egy kemény, hosszú futást is. Ez volt a legnagyobb különbség: a hosszú etapok is valós edzésnek számítottak. Minden tíz nap elteltével 32-38 kilométeres távok következtek, amit korábban nem csináltam, a hosszú futásokat lazára vettem. Jelentős változást hozott a magaslat is. Nem lehetett összehasonlítani a múltbeli edzésekkel, nagyon nehéz volt. Fogalmam sem volt, mennyire teljesítettem jól a hosszú etapok alatt, csak annyit éreztem, hogy kemények voltak. Csak az erőfeszítésből következtethettem, azt viszont nem tudtam, mit érek vele, de bíztam a folyamatban, hogy eljuttat oda, ahova kell.
Több kilométert tettem meg. Joe hetente 190 kilométert várt el, és volt egy olyan hét – amiről én akkor nem is tudtam –, amikor 200 fölé jutottam hét nap alatt. Csak utána mondta el, és azt hiszem, jól kezeltem, legalábbis így utólag visszatekintve. Látni akarta, hogyan teljesítek, mielőtt mondta volna.
Az, hogy a magaslatot hozzátettétek, jól sült el, de nem lehet egyszerű eligazodni benne. Előfordult veled, hogy túl sokat akartál, elszámoltad a szükséges erőfeszítés mértékét?
Miután áprilisban csatlakoztam a csapathoz, egyből Crested Butte-ba mentem [közel 2800 méter]. Korábban nem jártam ilyen magaslaton. Akkoriban egyértelműen túledzettem magam, és nem sikerült aludnom sem, magaslaton előfordul az inszomnia. Örülök, hogy volt időm rájönni ezekre. Amikor új csapatba kerül az ember, mindig bizonyítani akarja, hogy oda tartozik, én is túltoltam az edzéseket, hogy tartsam a lépést Emma Coburnnel. Végül én magam jöttem rá, hogy visszább kell venni az intenzitásból.
A múltban beszélték a személyes problémáidról, a stresszről, szorongásról és depresszióról. Hogy érzed magad azóta, és hogyan tudtál tenni a fizikális és mentális problémáid ellen?
Szerintem az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az elit sportolók sem robotok. Ugyanúgy vannak érzéseink és gondolataink, én magam is egy érzelmes futó vagyok, nehezen viselem a dühöt, a stresszt vagy a szomorúságot. Néhányan képesek ezt a kemény munkára irányítani, a futást egyfajta stresszoldóként használni, kiadni magukból a frusztrációt. Én viszont akkor tudom kihozni magamból a legjobb teljesítményt, ha boldog vagyok, pozitívan gondolkozom és jól érzem magam. Időbe telt eljutni erre a szintre. Amikor valami nehézségen megyek keresztül, rendszerint elzárkózom, nem akarok emberekkel érintkezni. Miután ebből az állapotból sikerült kizökkenni, elmentem egy terapeutához, elkezdtem beszélgetni a barátaimmal és a családtagjaimmal, min mentem keresztül, még a közösségi oldalamon is megosztottam az érzéseim egy részét. Katartikus élmény volt.
Rájöttem, hogy szükségem van az emberekre és a társas interakciókra, ragaszkodnom kell a jó dolgokhoz az életemben, az erősségeimhez és a képességeimhez. Az önbecsülésemen és az öngondoskodásomon egyaránt dolgoznom kellett. Ez a legfontosabb: őszintének kell lenni azzal kapcsolatban, ami boldoggá tesz, és milyen társaságra van szükséged ahhoz, hogy ez fenntartható legyen. Változásra volt szükségem, na, nem mintha Boise-ban ne lettek volna nagyszerű barátaim, de más környezet kellett. Túl mérgező és stresszes volt. Ki kellett szakadnom onnan, hogy találjak egy olyan közösséget, amibe be tudok illeszkedni, ahol értékelnek és támogatnak. Így találtam rá egyből a Team Bossra. Ezért szerencsésnek tartom magam. Van, hogy keresni kell, de mindig akad valaki, aki különlegesnek érzi magát attól, hogy felkerested.
Mit mondtak Joe edzői munkájáról? Mi a stílusa, a filozófiája, és miért passzol ez hozzád?
Amikor először beszéltem vele telefonon, hogy csatlakoznék a csapatához, egyből megragadott az edzősködés iránti lelkesedése. Meg lehetett mondani, mennyire imádja, mennyire törődik minden egyes sportolójával. Mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy hozzásegítsen a fejlődéshez, és ez sok edzőre igaz, de én dolgoztam olyanokkal korábban, akik nem élvezték a munkájukat. Érezni lehetett, hogy ők csak a sportolóikból élnek. Joe elégedett, ha elértél valamit, és sosem vallja magáénak a sikert. Ezért ismerik őt kevesen: mert mindig a háttérben marad.
Elég csendes ember a világ szemében, és amikor velünk beszél, akkor is keveset mond, viszont azok mély gondolatok. Vicces és felemelő. Remek energiája van az edzéseken. Sokszor futottam vele hosszan, szólóban toltam 40 kilométert, miközben ő bringán kísért. Amikor a beszélgetés leül egy kicsit, vagy már nem tudok megszólalni a gyors tempó miatt, énekel vagy lejátszik egy zenét. Olyan ember, akit jó magad mellett tudni, mert törődik veled. Nagyon izgatott volt a verseny után, és nem áraszt el dicséretekkel, így ha mond valamit, az tényleg jelentős és szívből jövő. Szerencsém van, hogy vele dolgozhatok, ez a maraton önmagáért beszél.
Az Instagramon azt írtad, hogy az edzőpartnereid döntik el, csatlakoznak-e hozzád. Milyen szereped van a csoportban, mit látnak szerinted benned?
Korábban csak néhányukat ismertem. Laura Thweatt ellen versenyeztem már, a csoport többi tagját pedig nem ismertem túl jól, legfeljebb a közösségi oldalakon keresztül, esetleg váltottunk néhány szót. Jókat hallottam róluk, imádtam, amit csinálnak, de csak az érkezésem után döbbentem rá, mennyire különlegesek. Imádják egymást, nagyon jó barátok. Minden héten elmegyünk együtt reggelizni, nem olyanok vagyunk, mint az egyszerű kollégák, de tényleg törődünk egymással, akár a futáson kívül is. Korábban ilyesmiben nem volt részem, mindig csak futópartnereim voltak. Nem foglalkoztunk a másik életével, hogy min mennek keresztül. Sokatmondó, hogy ezek a társaságok hagyják, hogy összejöjjünk, ráébrednek arra, hogy egy csapatot nem a logó tesz csapattá, hanem az, hogy az emberek jól passzoljanak egymáshoz, és kialakuljon egy közösség, amely ugyanolyan értékekkel és célokkal rendelkezik.

Emma Bates - fotó: Kevin C. Cox

Fotó: AFP

Különböző személyiségek vagyunk. Emma Coburn az anyuka a csapatban. Kordában tart minket, egyúttal gondoskodik arról, hogy megfelelően dolgozzunk. Aisha karakteres és bolondos. Kate Grace állandóan poénkodik, fenntartja a figyelmünket. Mindig meg tud lepni minket azzal, amit csinál vagy mond. Nagy élmény látni a csoport különböző különcségeit. Sokat segítettek nekem azzal, hogy eljöttek az edzéseimre, mellettem autóztak, bicikliztek vagy futottak néhány kilométeren át. Még őket is meglepte, mennyire élveztem a kemény edzéseket és mennyire pozitív voltam. Rájöttem, hogyan tudom élvezni, könnyedén és simán elvégezni a feladatot. Azt nem kérdeztem meg, én mit teszek hozzá, de ők ezt mondták, és remélem, igazuk van. Nem szeretném többé annyira komolyan venni az életet, mindenben meg akarom találni az örömöt.
Miután sikerült regenerálódni a versenyből, milyen reményekkel és álmokkal folytatod?
Nem tudom, hogy pontosan hogyan működik a kiválasztás folyamata, de reményeim szerint ezzel a teljesítménnyel kijutok a 2022-es világbajnokságra. Szeretnék futni egy tavaszi maratont, talán Bostont, mert a londonit ismét októberre tolták.
Forrás: Women’s Running

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Atlétika
Tizenhét éves magyar csúcs dőlt meg atlétikában
16 ÓRÁJA
Atlétika
Négy évre eltiltották a sprintert, aki miatt Usain Bolt is bukott egy olimpiai aranyat
03/12/2021 11:23