Kertészkedéssel tör Usain Bolt világcsúcsára a világbajnok amerikai sprinter

Kálmán Laci

Publikálva 23/10/2022 - 15:24 GMT+2

Fred Kerley az idén világbajnok lett 100 méteren Eugene-ben, nem sokkal korábban pedig ugyanazon a pályán, a legendás Hayward Fielden repesztett egy 9.76-os egyéni csúcsot az amerikai válogatón, amivel a hatodik helyen áll a 100-as örökranglistán. Az amerikai úgy gondolja, megdönthető Usain Bolt 9.58-as koraszakos világcsúcsa, a rekorddöntésre pedig kertészkedéssel hangolódik.

Fred Kerley

Fotó: Getty Images

Fred Kerley már most minden idők hatodik leggyorsabb embere, ő azonban úgy érzi, van még benne tartalék bőven.
Nem kérdés, dominálni akarja a 100 métert, olyannyira, hogy a tervei között Usain Bolt világcsúcsának megdöntése is szerepel.
Azzal, hogy hármas amerikai győzelem született Eugene-ben, és főleg azzal, hogy ő vitte el az aranyérmet, Kerley biztosította helyét minden idők legjobb sprinterei között. Ő azonban nem éri be ennyivel.
Usain Bolt 2009-ben, Berlinben futotta a szédületes 9.58-as világcsúcsát, amelyhez azóta ketten tudtak viszonylag közel kerülni, Tyson Gay és Yohan Blake, mindketten 9.69-ig jutottak.
Azzal azonban, hogy Kerley két órán belül futott egy 9.76-ot és egy 9.77-et az idén nyári amerikai válogatón, úgy érzi, Bolt rekordja elérhető közelségben van a számára.
picture

Fred Kerley, le nouveau champion du monde du 100m, avec le drapeau US

Fotó: Getty Images

„Nagyon is reális a rekorddöntés, abszolút reális” – mondta Kerley. „Bolt, Wayde van Niekerk és a többiek magasra tették a lécet a számunkra. De az én célom az, hogy örökre átírjam a történelmet. Ha ők meg tudták csinálni, akkor mi miért ne tudnánk?”
„Továbbra is megfelelően kell edzenem, ennem, aludnom. Ezek az apró dolgok segítenek hozzá ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Rekordokat akarok dönteni, és meg akarom csinálni a 100-200 duplát.”
Kerley sokáig 400-on versenyzett, egy bokasérülés után azonban úgy döntött, inkább a két rövidebb sprinttávra összpontosít.
„Egyébként szoktam beszélni Usainnal a közösségi médiában, de a rekordok sosem kerülnek szóba. Feltette a lécet jó magasra, én pedig meg akarom azt ugrani.”
A világbajnokságon Marvin Bracy és Traycvon Bromell előtt szerezte meg a győzelmet. Az amerikaiak tehát hármas győzelmet arattak 1991 óta először.
picture

Fred Kerley

Fotó: Getty Images

„Hajtjuk egymást előre. Próbálunk eljutni a csillagokhoz, minden nap beszélünk egymással azért, hogy elérjük a céljainkat.”
Jövőre, Budapesten a 100 és a 200 aranyára is pályázik, addig azonban floridai otthonában kertészkedéssel próbál feltöltődni a 2023-as szezonra.
„A kertészkedés a béke szigete a számomra. Egy kicsit olyan, mint a futás, ugyanis türelmesnek kell lenni itt is. Az is jó, hogy rengeteg színt láthatsz a kertben. Ha vége az edzésnek, én nem beszélek futásról, hisz én nem csak a futás vagyok, sokkal több annál. A kertészkedésben az is jó, hogy kisöpri az összes negatívumot a fejemből, így tudok koncentrálni az élet más dolgaira is.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés