"Az erőszak nem megoldás" – Ingebrigtsen apuka összetört a bíróságon, szerinte a gyerekei hazudnak

Továbbra is zajlik a norvégiai Sandnesben Gjert Ingebrigtsen tárgyalása. Az Ingebrigtsen testvérek fizikai és verbális bántalmazással vádolt apja hétfőn elsírta magát a bíróságon, és mindent tagad.

Gjert Ingebrigtsen

Fotó: NTB

A per kezdetéről, valamint Jakob Ingebrigtsen vallomásáról is írtunk korábban. Gjertet a hét gyermeke közül többen is bántalmazással vádolják, és most az ő részletes beszámolóira kerül sor.
Hétfőn nagyon idegesen állt a bírák elé.
"Kérem a megértésüket, mert ez egy nagyon nehéz helyzet. Ideges és feszült vagyok" – mondta, majd elsírta magát. "Szegénységben nőttem fel, aztán korán apa lettem. Nem igazán voltam felkészülve erre a szerepre, és nem volt segítségünk, hiszen az én és a feleségem szülei is távol laktak tőlünk. Folyamatosan rossz volt a lelkiismeretem, hogy nem tudtam megadni anyagilag a gyerekeimnek azt, amit más szülők meg tudtak adni a saját gyerekeiknek. Talán túlságosan is óvtam, védtem őket."
Gjert szerint a családban hamar kialakult a versengés, hiszen a hét gyerekből hat fiú.
"Mindig, szinte minden pillanatban versenyeztek, így voltak köztük győztesek és vesztesek. Ezt próbáltunk kontrollálni, és minél jobban bevonni a barátaikat is a hétköznapokba. 2000-ben elkezdtünk egy hagyományt: karácsonykor minden gyerekünk elhívhatott hozzánk fejenként négy-öt barátot, és tartottunk nekik egy egy karácsonyi lakomát. Ezek gyakran hajnali kettőig is eltartottak. Szeretném elmondani, hogy ezek a bulik még mindig léteznek, az elmúlt években majdnem ötvenen voltunk, és a gyerekeink még mindig rendszeresen eljönnek."
Ahogy nőttek a gyerekek, egyre jobb lett a család anyagi helyzete.
"A feleségemmel, Torével megvettünk egy fodrászszalont, aztán biciklit, robogót, mopedet és autót tudtunk venni a gyerekeknek. Ez prioritás volt nekünk. Olyasmit adtunk nekik, amit mi nem feltétlenül engedhettünk meg magunknak. Elkezdtük egy kicsit elkényeztetni őket, mert azt gondoltuk, hogy ez egy jó irány, amiért majd hálát kapunk viszonzásképpen. Sajnos viszont fokozatosan azt éreztük, hogy minél jobban elkényeztettük őket, annál hálátlanabbak lettek. Elvárássá és követeléssé váltak a dolgok, és semmit nem köszöntek meg."
Jakob az előző heti tárgyalásokon részletesen elmondta, hogy az apja többször is megverte őt. Gjert mindent tagad.
"Soha nem szerettem az erőszakot, ezért szereltem le a katonaságból is. Sok időt töltöttem azzal, hogy erőszakmentesen neveljem a gyerekeket. Mindig is vallottam, hogy a bántalmazás nem megoldás. Egyszer sem büntettük őket a nevelés során: sem fizikálisan, sem lelkileg nem ártottunk nekik. A következményekkel viszont nagyon is foglalkoztam.
Minden döntést, amit gyerekként vagy felnőttként hozol, vállalni kell, mert ha nem teszel így, annak valamilyen következménye lesz. Előfordult olyan a Covid alatt, hogy a lányommal, Ingriddel vitáztunk, mert ő a mutatóujját felém tartva azt ordította, hogy nem akar tovább a börtönömben maradni, én pedig a nyakamban lévő törölközővel toltam el magamtól az ujját. Belátom, hogy ez a reakcióm túlzó volt, mert megkérdezte, hogy meg akarom-e ütni őt, de nem, nem pofoztam fel, és az ujja sem sérült meg."
Múlt héten Ingrid fotókkal igyekezett bizonyítani, hogy az apja 2022 januárjában megütötte őt egy vizes törölközővel. Gjert nem bírta hallgatni ezeket a vádakat.
"Ingrid minden nap nagyon hiányzik nekem. Ő az utolsó, akire gondolok, amikor este lefekszem, és az első, akire gondolok, amikor reggel felébredek. A veszteséget nem tudom feldolgozni. Fáj, hogy a gyerekeim nem mondanak igazat és eltorzítják a valóságot."
A tárgyalások várhatóan május közepéig tartanak. Ha bebizonyosodik a bántalmazás, akkor hat év börtönt kaphat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés