Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ha nem győzhetsz ellenük, csatlakozz hozzájuk - így tarolta le a futócipő-piacot a Nike

Németh Dániel

Publikálva 19/05/2021 - 17:13 GMT+2

Ma már azok is a Nike csodacipőiben futnak, akiket más sportszergyártó szponzorál.

Eliud Kipchoge 2021 áprilisában

Fotó: Getty Images

Még az elit sportolókat is megosztják a hosszútávfutást szép lassan leuraló szupercipők. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy aki nem akar lemaradni, az a Nike cipőit választja.

Az amerikai hosszútávfutó, Mason Ferlic a Nike cipőit használja, pedig már nem szponzorálja őt az amerikai cég. Ennek egyszerű oka van: szeretne bekerülni az USA olimpiai csapatába, és megítélése szerint a Nike által gyártott szupercipőkkel, amelyek valósággal forradalmasították a hosszútávfutást, nagyobb esélye van. Ferlic szeretné, ha futókat elsősorban a teljesítményük miatt ítélnék meg, és „megszűnne ez az ostoba vita arról, milyen cipőt hordanak”, de belátta, hogy az a hajó már elúszott.
Az olimpiai válogatókon és más versenyeken azt látjuk, hogy a többi sportszergyártó által támogatott atléták is Nike-ban futnak, aminek a logóját átfestik.
Nem túlzás azt mondani, hogy a cégre már azt megelőzően nagy figyelem irányult, mielőtt bemutatta az Air Zoom Alphafly NEXT% nevű termékét. Ennek a prototípusát viselte Eliud Kipchoge, amikor ő lett az első futó – igaz, váltott nyulakkal és egy lézerrel felszerelt autó segítségével – két órán belül teljesítette a maratoni távot. Ma már a Nike legfejlettebb technológiája az amatőr futók, alkalmi kocogók és felvágós hipszterek számára ugyanúgy elérhető, mint az elit versenyzőknek.
A márka egyik nagy újítása a cipőben elhelyezett szénszálas lemez volt, amely állítólag lendületérzetet biztosít a futóknak, ehhez jön extraként a vastag habszivacs talp és az áramvonalas talpbetétek. Összehasonlítva a Nike korábbi sikerszériájával, a ZoomX Vaporfly NEXT%-kal, az Alphafly több szivacsot tartalmaz, ezáltal több ütésvédelmet és párnázottságot kölcsönöz a viselőjének – áll a gyártó hivatalos promójában.
picture

Mason Ferlic

Fotó: AFP

„Ez a termék annyira jó, hogy eladja magát” – jelentette ki Ferlic, aki a Vaporflyt használja, míg pályán a Nike ZoomX Dragonfly szöges cipőjét - korábban szponzori szerződése is volt a vállalattal, amit még 2016-ban kötöttek meg. A férfiak és a nők hivatalos maratoni rekordját Vaporflyban futották, mindkét teljesítmény bizonyítja, hogy mennyire valós a Nike technológiájában rejlő potenciál.
Kipchoge és Brigid Kosgei egyaránt hatalmasat faragott a korábbi rekordból: előbbi 78, utóbbi 81 másodpercet. Ferlic szerint ez a cipő kezdetben egyenértékű volt a doppinggal, mert a viselőjük jelentős előnyben voltak a többiekkel szemben. Nem ő az egyetlen, aki ekképpen vélekedik. „Van némi ellentmondás abban, hogy a dopping a teljesítménynövelés miatt nem engedélyezett, de az rendben van, ha a cipőkön keresztül javul a teljesítmény” – mondta Mara Yamauchi a BBC-nek.
Természetesen a Nike sikerén felbuzdulva a többi vezető márka, az Adidas, az Asics, a Brooks és a New Balance (sok más szereplő mellett) kifejlesztette a saját verzióját a szupercipőkből, a karbonszálas betétekkel és az ultrakönnyű szivacsokkal. Kezdetben valóban előnyt jelenthetett a cipő, hiszen a technológia nem mindenki számára volt elérhető, a szakértők azonban úgy látják, mostanra nagyjából egyenlő esélyekkel indulhatnak a profik.
Az eredeti prototípusokat csak néhány kiemelt sportoló, mint például a 2016-os riói olimpián versenyző Kipchoge kaphatta meg. Habár Ferlicet például ejtette a Nike, a sportoló szerint annak is megvan a maga előnye, ha nincs egy konkrét márkához kötve. Állítása szerint az Adidas által szponzorált futóknak dönteniük kellett, hogy hűségesek maradnak a támogatójukhoz, vagy inkább a gyermekkori álmaikat választják.
Szinte már öröm, hogy nekem nem kell meghoznom ezt a döntést. Azon a bizonyos napon a legjobb cipő lesz rajtam.
Ferlic egyik jó barátja, a szintén hosszútávfutó Zach Ornelas szerint a Nike már csak a legnagyobb sportolókra koncentrál. „Pontosan tudják, hogy ők rendelkeznek a legjobb cipővel. Nincs szükség arra, hogy pénzt adjanak embereknek. Ők ugyanis mindenáron a Nike cipőit akarják. Akiket kidobtak, most ugyanúgy Nike-ban edzenek és készülnek. Ami szomorú. Én szerencsére olyan helyzetben vagyok, hogy nem kell versenyeznem, hogy legyen mit ennem, van munkám. De ha a futás lenne a főállásom, Vaporflyban mennék.”
picture

Brigid Kosgei az új rekorddal

Fotó: Getty Images

A cég ezt az állítást visszautasította, a CNN-hez eljuttatott közleményben azt írta: „Régóta támogatjuk a sportot, nagyon büszkék vagyunk ezen elkötelezettségünkre. A futás nem csak az örökségünk, de a legnagyobb teljesítményközpontú üzletünk is egyben. Az vezérel minket, hogy eljuttassuk a legújabb innovációkat a sportolókhoz, ezáltal a futás továbbra is fenntartható fejlődést biztosít a Nike számára.”
Geoff Burns, a Michigan Egyetem futásra és biomechanikára szakosodott sporttudósa, nem mellesleg lelkes futó, azt mondja, örömmel fizet ki 250 dollárt, durván 70 ezer forintot a cég futócipőire. „Sok szempontból egészen eltérőek az eddigiektől. Az egyik eltérési pont, hogy ezek mennyire puhák. Futás közben egészen olyan, mintha pattogósabb lenne” – fogalmazott. Szerinte a vastag szivacs miatt olyan, mintha a lábaik is hosszabbak lennének.
Ferlic a szabályozás kapcsán azt mondta, szerinte a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek intézkednie kellene, hogy valamelyest korlátozza a Nike előnyét. „Olyan szabályokat hoztak, hogy azok illeszkedjenek a már meglévő technológiához” – mondta Ferlic. Szerinte jobb lenne, ha a jövőben az cipők egy bizottság elé kerülnének, megakadályozva ezzel azt az örökös körforgást, hogy a gyártók megpróbálják az adott keretek között maximalizálni a teljesítményt, majd előállnak valami újjal.
A szövetség azt írta, tiszteletben tartják a piacon rögzült cipőmagasságokat, a beavatkozással pedig mindig megvárták azt, amikor a versenyeredmények elérték a kritikus tömeget. „Minden egyes új cipő és prototípust vizsgálni fognak a szabályok szerint, mielőtt azokat nemzetközi versenyeken használnák" - emelte ki a szövetség. Burns szerint is szükség van szabályozásra, mert a cégek innovációi hatással vannak a teljesítményre is.
Azt is hozzátette, hogy - már ha van rá igény - a Forma-1-hez hasonlóan az atlétikában is gyakrabban frissíthetnék a szabályokat.
Forrás: CNN
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés