Óriási bukás lett az atlétika új szupersorozata, Michael Johnson átverte a sztárokat

A jelek szerint csúfos véget ért az atlétika forradalminak szánt új sorozata, a Grand Slam Track. A négyszeres olimpiai bajnok sprinterlegenda, Michael Johnson fűt-fát megígért a legnagyobb sztároknak a részvételért, ehelyett sokan még mindig a több millió dolláros kifizetésekre várnak.

Nagy sztárokkal és erős eredményekkel rajtolt Kingtsonban Michael Johnson új atlétikai sorozata

Videó forrása: Eurosport

Június közepén jelent meg a hír, hogy Johnson rendkívüli ülést hívott össze a sportolókkal, és értesítette őket: elmarad a sorozat negyedik, utolsó állomása, amelynek Los Angelesnek adott volna otthont június 27. és 29. között.
A meghívásos, pénzdíjas széria április elején Kingtstonban indult, majd egy hónappal később Miamiban folytatódott, a harmadik fordulót pedig Philadelphiában rendezték.
A négyszeres olimpiai bajnok Johnson már a nyitóverseny előtt elmondta, hogy a bemutatkozó évben tesztelik a formátumot és ha kell, változtatnak rajta. Ennek megfelelően már menet közben is módosítottak a lebonyolításon, a harmadik állomás az első kettőtől eltérően nem három, hanem csak kétnapos volt.
Johnson júniusban azt mondta, nem kell aggódni, hiszen 2026-ban újult erővel tér vissza a sorozat, ehhez képest most kiderült: nagyon más a helyzet, mint ami eddig megjelent a sajtóban.
A The Timesnak több klasszis sportoló, köztük olimpiai és világbajnokok is elmondta: ügynökeikkel együtt továbbra is üldözik a pénzeiket, így azt is, amit április elején, a jamaicai Kingstonban megrendezett első állomás után járt volna nekik, de a miami és philadelphai állomásról is óriási elmaradások vannak.
A 12,6 millió dolláros teljes nyereményalapon túl a legnagyobb sztárok 200 ezer dolláros szerződési díjért írtak alá, emellett minden fordulóban százezres nagyságrendű bónusz állt (volna) rendelkezésre. A hírek (és a látottak) szerint viszont nagyon gyengén ment a jegyeladás, és jelentős hiányok keletkeztek a közvetítési és szponzorációs bevételek hiánya miatt.
Néhányan most közvetlenül a nemzetközi szövetséghez, a World Athleticshez fordultak jogi segítségért, hiszen úgy érzik, Johnson átverte őket. Eközben az ügynökök szövetsége előbb Zoom-beszélgetést tartott Johnsonnal, majd hivatalos levelet írt a Grand Slam Track vezetőségének.
A válasz a következő volt: "A tervünk az, hogy a kingstoni díjakat még július vége előtt, a fennmaradó kifizetéseket pedig szeptember végéig teljesítsük, beleértve a Los Angeles-i elmaradt állomás díjait is" – írta e-mailben Kyle Merber, a GST versenyigazgatója.
Kérdés, valóban fizetnek-e, és egyáltalán folytatódik-e 2026-ban a sorozat – gyanítható, hogy nem.
(The Times)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés