Usain Bolt a világ valaha volt leggyorsabb embere. Azonban gyerekkori barátjával közösen most kiadott egy lemezt, és azt reméli, az emberek rájönnek majd, hogy ő ebben is egy szupertehetség.

A 100 és a 200 méter világcsúcstartója bízik benne, hogy meg tudja mutatni az embereknek, hogy ő több, mint egy klasszis sprinter, reggae zenésznek is legalább olyan kiváló. Régi barátjával, a menedzser Nugent „NJ” Walkerrel közösen jelentettek meg egy közel 42 percnyi zenei anyagot magában foglaló albumot.
Az album 14 nótát tartalmaz, köztük az „It’s a party” címűt. Bolt azt mondta, hogy ő mindenben, amibe belefog, a legjobb akar lenni. Naná, hogy a zenélésben is.
Atlétika
Usain Bolt úgy érzi, megnyerhette volna a 100 méter aranyát Tokióban
17/11/2021 16:45
„Ha követitek a pályafutásomat, láthatjátok, hogy mindig csinálok valamit, és közben állandóan nevetek és táncolok” – mondta Bolt. „Szeretek mindig komoly teljesítményt letenni az asztalra. Bármiben, amihez hozzáérek, amit a fejembe veszek, a legjobb akarok lenni.”
„Az elmúlt három évben egyfolytában arról beszéltem, hogy ki fogok jönni egy albummal. Aztán jött a pandémia, úgyhogy volt időm foglalkozni az anyaggal.”
Mindenki pályaatlétaként, sprinterként ismer engem, én viszont meg akartam mutatni az embereknek, hogy zenét is tudok csinálni.
Boltnak egyébként az atlétika után elindult egy profi focista karrierje is. Egészen konkrétan az ausztrál Central Coast Mariners csapatánál próbálkozott.
Még sprinterpályafutása idején felvetődött az az ötlet is, hogy az amerikai foci felé fordul. És akkor még nem is beszéltünk a krikettről, aminek szintén nagy rajongója.

Usain Bolt

Fotó: Getty Images

A reggae muzsika Bolt szülőhazájából, Jamaicából származik, az 1960-as évek végén alakult ki. Olyan zenei nagyságok köthetők hozzá, mint a Tootsand theMaytals, valamint Bob Marley.
„Természetesen Bob Marley-t mindenhol hallgatják Jamaicában. Az ember úgy nő fel, hogy a családok gyakran összejönnek és régi jamaicai zenét hallgatnak, Beres Hammondot, Bunny Wailert. Nyolc-kilencéves korom óta folyton ők vannak a fülemben.”
Mondjuk a gyerekkora nem csak a zenéről szólt. Egy időben kém akart lenni.
„Minden vasárnap kajáztunk, csilleztünk és filmeket néztünk a családdal. Imádtam a Bond filmeket, először a Tomorrow never dies-t láttam a láthatatlan autóval. Hétfőn aztán mentünk suliba, ahol mindenki a filmben látható különböző kütyükről beszélt. És persze mindannyian kémek akartunk lenni.”
Na, de vissza a reggae-hez. Nyilván megkerülhetetlen kérdés volt, hogy ő is énekel-e az albumon.
„Beleteszem a magamét, de a hangom szerintem nem elég jó az énekléshez. Úgyhogy csak akkor veszem a kezembe a mikrofont, amikor feltétlenül muszáj. Én inkább hátul vagyok, hájpolom a tömeget, adom a pozitív energiát.”
Élő turnéról egyelőre nincs szó, de Bolt nem is zárja ki ennek a lehetőségét. A Country Yutes mindenesetre nagyon jól fut a Billboard reggae listáján.
Persze a célok is vagányak. „Grammy-t akarok nyerni!”
via The Guardian
Atlétika
Tehetséges, mint az ágyú - Olyan, mint Michael Phelps és Usain Bolt
13/10/2021 10:46
Atlétika
Az olimpiai bajnok szerint Bolt dominanciája ártott az atlétikának
12/08/2021 08:48