Újabb szenzációs futás a 17 éves szupertehetségtől, ismét megdöntött egy rekordot Gout Gout

Kedden újabb csúcsot adott át a múltnak Gout Gout. A 17 éves ausztrál sprinter élete első európai versenyén megdöntötte a saját korábbi rekordját 200 méteren, ráadásul nem sokon múlt, hogy "hivatalosan" is áttörje a 20 másodperces álomhatárt.

Gout Gout

Fotó: Getty Images

Gout az ostravai Golden Spike-on mutatkozott be Európában, és rögtön kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Simán verte a mezőnyt 200 méteren, és két századmásodperccel megjavította a saját maga által tartott ausztrál csúcsot, ráadásul a 20.02-es idejével kis híján a 20 másodperces álomhatár is meglett.
A 17 éves szupertehetség 17 századdal előzte meg a kubai Reynier Menát, a harmadik helyen pedig a brit Nethaneel Mitchell-Blake (20.60) ért célba.
Bár Gout idén tavasszal, az ausztrál bajnokságon már benézett 20 másodperc alá, hiszen 19.84-es űridővel nyert, akkor a megengedettnél erősebb, 2.2 m/s-os hátszél fújt, ami nem tekinthető hivatalos eredménynek – a mostani 20.02 tehát élete eddigi legjobbja.
"Nagyon jól érzem magam. Új egyéni csúcs, új országos rekord az első európai versenyemen, soha rosszabbat.
Nincs rajtam semmilyen nyomás. Amint kilépek a pályára, csak én vagyok egyedül, és az, amit tennem kell – a kedvenc dolgomat csinálom, és ez a futás.
Kimegyek és futok, és semmi sem akadályoz meg ebben. Néhány verseny és biztos, hogy áttöröm a 20 másodperces határt."
A dél-szudáni családból származó Goutot sokan Usain Bolthoz hasonlítják, és már idén berobbanna a felnőttmezőnybe. Erre minden esélye megvan, hiszen a következő hetekben is láthatjuk őt versenyezni, és helyet kapott az ausztrál világbajnoki csapatban is, úgyhogy a fő célja a szeptemberi, tokiói vb.
Goutról bővebben ezekben a cikkekben írtunk:
részben Reuters
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés