Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Elhunyt a nemzetközi atlétikai szövetség botrányhős elnöke

Eurosport
Eurosport

Publikálva 03/12/2021 - 09:40 GMT+1

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a szenegáli Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt elnöke, akit tavaly két év börtönbüntetésre ítéltek.

Lamine Diack

Fotó: Getty Images

Diackot, aki 1999-től 2015-ig irányította a nemzetközi szövetséget, csalással, korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolták, az ügyész négy év börtön kiszabását kérte a volt sportdiplomatára.

Többek között azért is felelnie kellett, mert készpénz ellenében doppingeseteket tussolt el, rajta kívül fiát, Papa Massata Diackot is megvádoltak a perben. Tavaly szeptemberben az illetékes párizsi bíróság két év börtönbüntetésre - plusz két év felfüggesztett - és félmillió eurós pénzbírság megfizetésére kötelezte.
A hazájában volt távolugró rekorder Diack 1976 és 1999 között az IAAF alelnökeként tevékenykedett, majd a legendás Primo Nebiolo halálát követően a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ötödik elnöke lett. Számos vezetői és fontos pozíciót töltött be, így volt Dakar főpolgármestere, Szenegál sportminisztere, a szenegáli parlament tagja és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés