Itt az új dopping, az időjárásdopping – balhé és kemény kritikák a világcsúcsok miatt
Frissítve 18/04/2025 - 12:36 GMT+2
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, történelmi pillanatokat hozott a diszkoszvetők ramonai versenye: Mykolas Alekna kétszer is megdöntötte a saját korábbi világcsúcsát, és 75.56-os eredményével a sportágban elsőként lépte át a 75 méteres álomhatárt. Az ausztrál Matt Denny is a korábbi rekordon túl dobott, ez pedig kiverte a biztosítékot a szakértőknél.
Kereken 70 méteres eredménnyel a jamaicai Roje Stona nyerte a diszkoszvetést Párizsban
Videó forrása: Eurosport
A 22 éves, olimpiai ezüstérmes Alekna első kísérletére 74.89 méterig jutott, amivel a tavaly ugyanitt elért 74.35-ös rekordját adta át a múltnak, majd 75.56 méterre javított, ezzel elsőként lépte át a 75 méteres álomhatárt. Denny 74.78-at ért el, és összesen öten is 70 méter feletti eredménnyel zártak a férfiaknál, míg a nőknél Valarie Allman 73.52-vel egy 36 éve fennálló amerikai rekordot döntött meg. A versenyről itt írtunk bővebben.
Már tavaly is sok kritikát kapott a verseny helyszíne, hiszen az oklahomai Ramona kis túlzással a semmi közepén, egy pusztán található, és mindössze 500-an lakják. A létező legkedvezőbb széljárásnak megfelelően alakították ki a körülményeket, több, különböző irányba néző dobókör is létezik, és az ide érkezők nem is titkolják, hogy egyedül a világcsúcs a céljuk, semmi több. A szabályok lehetővé teszik, hogy a szeles verseny rekordjai hivatalosak legyenek, még ha egyértelmű is, hogy más helyszíneken meg sem közelítik ezeket az eredményeket.
"Ez egy másik sportág" – mondta Staffan Jönsson, az olimpiai és világbajnok Daniel Ståhl edzője.
"Itt az új dopping, az időjárásdopping, amit fel kéne venni a tiltólistára" – fogalmazott Mats Wennerholm svéd kommentátor. "Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak. "Egyszerűen nevetségessé válik az egész, mert orkán erejű szél erősíti a versenyt."
A korábbi 800 méteres norvég bajnok, Vebjorn Rodal szerint elfogadhatatlan, hogy a helyszín alkalmazkodjon az eredményekhez és ne az eredmények a helyszínhez, ám Thor Gjesdal, a Norvég Atlétikai Szövetség munkatársa úgy érzi, nehéz számszerűsíteni a szélből fakadó előnyt, így nem változtatna a szabályokon.
A World Athletics a The Athleticnek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy az Oklahomában felállított rekordok a "szokásos ratifikációs folyamatoknak" megfelelően érvényben maradnak. Hozzátették, a dobószámok, például a diszkoszvetés esetében lehetetlen lenne a szél mérése, mivel a kísérletek hatalmas területet fednek le.
"Az oklahomai Ramonában megrendezett verseny hitelesített, a Continental Tour Bronze besorolású állomása, amit a World Athletics bírói felügyelnek a helyszínen. A dobószámokra soha nem vonatkoztak ugyanolyan korlátozások a szélre vonatkozóan, mint a futó- vagy ugrószámokban, mivel a dobóterület szélessége és a dobóeszközök által lefedett hatalmas rész miatt lehetetlen lenne kiválasztani egy pontot, ahol a szél mérése történhetne.
A szélviszonyok megértése mindig is része volt a számításoknak. Azt is meg kell jegyezni, hogy a szél sokkal nagyobb előnyt jelenthet nagy felülettel rendelkező objektumok esetében, mint például egy emberi test, mint olyan kicsi és könnyű eszköznél, mint a diszkosz.
Az Oklahomában elért rekordok az atlétika jelenlegi szabályainak és előírásainak megfelelnek, ahogy mindig is megfeleltek."
Az egész verseny visszanézhető itt:
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés