34 éves korában meghalt az Európa-bajnok futó, Ciara Mageean

Eurosport | Google

34 éves korában elhunyt Ciara Mageean, az 1500 méteres síkfutás korábbi Európa-bajnoka, aki két olimpián is képviselte Írországot.

34 éves korában meghalt a kétszeres olimpikon Ciara Mageean

Fotó: Getty Images

Az észak-írországi Portaferryből származó Ciara Mageeannél 2025 májusában negyedik stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak.
Az ír színekben versenyző atléta részt vett a 2016-os riói és a 2021-re halasztott tokiói olimpián is, a 2024-es párizsi játékoktól azonban Achilles-ín-sérülése miatt vissza kellett lépnie.
Nem sokkal ezt megelőzően pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelhette: 1500 méteren aranyérmet nyert a római Európa-bajnokságon.
Vasárnap a közösségi oldalán közzétett közleményben jelentették be a halálhírét: ”Ciara ma reggel 6:30-kor, szerettei körében veszítette el a rákkal vívott küzdelmét.
Szeretett lány, testvér, feleség, barát és rengeteg ember példaképe volt. Kimondhatatlanul fog hiányozni mindannyiunknak. Ar dheis Dé go raibh a hanam (Nyugodjon békében a lelke).”
Az Ír Atlétikai Szövetség szintén a közösségi médiában búcsúzott a sportolótól.
”Összetört a szívünk. Ciara rengeteg ember számára jelentett inspirációt, és mindig emlékezni fogunk a bátorságára, a kedvességére és a rendkívüli lelkierejére.
Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak és szeretteinek ebben a nehéz időszakban. Nyugodj békében, Ciara!”

A fiatal tehetségtől az olimpiai álmokig

Mageean már fiatalon megmutatta kivételes sporttehetségét. A Portaferry GAC csapatában camogie-t – a hagyományos ír ütős labdajáték – játszott, ám az volt az álma, hogy egyszer olimpián képviselhesse Írországot. Végül ezért az atlétika mellett döntött.
Futótehetsége hamar megmutatkozott. A 2010-es junior-világbajnokságon és a 2011-es junior-Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett 1500 méteren, 2010-ben pedig mindössze 18 évesen bejutott a Nemzetközösségi Játékok döntőjébe.
A felnőttek között azonban egy súlyos bokasérülés hátráltatta a fejlődését, és végül emiatt maradt le a 2012-es londoni olimpiáról is, amelyen eredetileg szerette volna megkezdeni ötkarikás pályafutását.
2013-ban műtéten esett át, majd a következő év júliusában sikeresen tért vissza: megnyerte az ír bajnokságot 1500 méteren.
2016-ban bronzérmet szerzett az amszterdami Európa-bajnokságon, ám első olimpiai szereplése csalódással végződött, miután Rióban az 1500 méter elődöntőjében búcsúzott.
Egy edzőváltást követően akadtak ugyan gyengébb eredményei, 2019 márciusában azonban bronzérmet nyert a fedett pályás Európa-bajnokságon. Egy évvel később pedig a monacói Gyémánt Liga-versenyen 2:31,06 perces idővel 3,6 másodpercet javított Sonia O'Sullivan 27 éve fennálló ír országos csúcsán 1000 méteren.
A 2021-re halasztott tokiói olimpia újabb csalódást hozott számára. Felkészülését vádlisérülés zavarta meg, a versenyen pedig már az előfutamban kiesett.

A nagy áttörés és a történelmi győzelmek

2022-ben azonban ismét magára talált. A korábbi brit olimpikon, Helen Clitheroe irányításával kiváló szezont futott, 1500 méteren pedig az Európa-bajnokságon és a Nemzetközösségi Játékokon is ezüstérmet szerzett, mindkét alkalommal Laura Muir mögött.
Két héttel az Európa-bajnokság után aztán a brüsszeli Gyémánt Liga-versenyen már Muirral és a világ élmezőnyének többi tagjával szemben is győzni tudott. A fantasztikus sikerhez 3:56,63 perces idő társult, amellyel 2,22 másodpercet faragott Sonia O'Sullivan ír rekordjából, és pályafutása során először került négy percen belülre 1500 méteren.
A 2023-as budapesti világbajnokságon hajszál híján maradt le az éremről: a rendkívül erős mezőnyt felvonultató döntőben a negyedik helyen végzett.
picture

A budapesti világbajnokságon

Fotó: AFP

Ugyanakkor júliusban több mint két másodpercet javított O'Sullivan ír rekordján egymérföldes távon, az év végén pedig a BBC Észak-Írországban az év sportszemélyiségének választotta.
A nagy világversenyeken elszenvedett sok fájdalmas vereség és éppen csak elszalasztott érem után végül a 2024-es római Európa-bajnokságon érte el pályafutása legnagyobb sikerét.
A fordulatos 1500 méteres döntőben egy ideig úgy tűnt, Mageean beszorul a két brit futó, Georgia Bell és Jemma Reekie mögé. Végül azonban megtalálta a rést, amelyen keresztül előretörhetett, a célegyenesben pedig lehajrázta riválisait, és 4:04,66 perces idővel megszerezte az aranyérmet.
Mageean az évek során őszinte, érzelmes verseny utáni nyilatkozataival is sok szurkoló szívébe belopta magát. Római győzelme után örömében azt mondta, szavakkal szinte lehetetlen leírni, mit érez, miután végre megszerezte pályafutása első igazán nagy bajnoki címét.
picture

A győzelem Rómában

Fotó: AFP

A római győzelmet követő öröm azonban hamarosan újabb csalódásnak adta át a helyét.
A párizsi olimpián ismét sérülés hiúsította meg az álmait: Achilles-ín-problémái miatt közvetlenül az előfutama előtt kénytelen volt visszalépni a versenytől.
Hálás vagyok, hogy olyan pályafutásom lehetett, amilyen sokaknak nem adatott meg
Mageean idén, a súlyos betegségének diagnózisát követően megköszönte az emberek támogatását, és egy hosszú interjúban arról beszélt, hogy továbbra is igyekszik megtalálni az örömöt a mindennapokban.
Júniusban a BBC-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hálás azért, hogy olyan sportolói pályafutásban lehetett része, amilyen sok más embernek nem adatott meg.
Forrás: BBC
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés