Nemi identitás a sportban: olyan példátlan döntést hozott a bíróság Caster Semenya ügyében, ami sorsfordító lehet
Publikálva 11/07/2025 - 18:57 GMT+2
A héten folytatódott Caster Semenya évek óta tartó, sőt, már évtizedes szintre visszanyúló pere. A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kimondta, hogy a svájci legfelsőbb bíróság elmulasztotta a megfelelő ellenőrzéseket a nemi identitási kérdéseket érintő ügyben és nem járt el elég körültekintően a szabályok pontos betartásánál, megítélésénél. Semenya esete sorsfordító lehet.
A világcsúcstartó egyelőre nem tudta elvinni a négyperces álomhatár közelébe az egy mérföldet
Videó forrása: Eurosport
Az EJEB döntése értelmében a svájci bíróság megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel nem kezelte megfelelően Semenya a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) szabályzata ellen benyújtott fellebbezését. Ez a szabályzat 2018 óta korlátozza a nemi fejlődési különbségekkel rendelkezők, így például a hermafroditák részvételét bizonyos versenyszámokban. Semenya egyébként a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2019-es döntését követően is fellebbezett a svájci legfelsőbb bíróságnál, amely végül helybenhagyta a CAS ítéletét.
A csütörtöki szavazás nagy fölényt hozott: 15 igen és 2 ellenszavazattal fogadták el a svájci legfelsőbb bíróságot elítélő határozatot. Az EJEB megállapította, hogy az ügy a súlyának megfelelő, szigorú felülvizsgálatot igényelt volna, ám ez elmaradt és nem felelt meg a követelményeknek.
Az EJEB Nagykamarája emellett 13-4-es többséggel elfogadhatatlannak ítélte a magánéletre, a hátrányos megkülönböztetésre és a hatékony jogorvoslat hiányára vonatkozó állításokat, mondván, hogy ezek nem is tartoznak a svájci joghatóság alá.
A döntés nem változtatja meg a jelenlegi szabályokat, és nem érinti közvetlenül a World Athletics politikáját, így azt sem, hogy genetikai vizsgálatot vezetnek be annak megállapítására, hogy egy sportoló biológiailag nő-e. Ezt a kromoszóma-tesztet először a tokiói világbajnokságon alkalmazhatják.
A kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok Semenya jelentős jogi sikerként könyvelheti el a csütörtöki ítéletet. A svájci legfelsőbb bíróságot 80 ezer euró perköltség és egyéb költség megfizetésére ítélték, és bár az EJEB tartózkodott attól, hogy ítéletet hozzon arról, maga a World Athletics eljárása diszkriminatív volt-e vagy sem, elismerte, hogy Semenya nem kapta meg a szükséges feltételeket ahhoz, hogy megtámadhassa a karrierjét befolyásoló döntéseket.
Az ítélet kikövezheti az utat a további jogi lépésekhez is. Mivel megállapították a tisztességes eljárás megsértését, Semenya kártérítést követelhet a svájci államtól. A 34 éves dél-afrikai versenyző egyelőre nem jelentett be semmilyen lépést a kártérítési igény érvényesítésére.
Az ügy egyben újra felélénkíti a sportban alkalmazott nemi tesztelések vitáját. A kromoszóma-tesztek támogatói azzal érvelnek, hogy az eredmények megbízhatóak, sok szakértő viszont továbbra is megkérdőjelezi, hogy az emelkedett tesztoszteronszint túlzott előnyt jelent-e vagy sem.
Az EJEB döntése azért is fontos, mert a svájci legfelsőbb bíróság elszámoltathatósága évek óta kérdőjeles, mint ahogy az is, hogy a különböző igazságszolgáltatási rendszerek mennyiben tartják tiszteletben az alapvető jogokat – Kenderesi Tamás és a CAS ügye juthat eszünkbe, hiszen az olimpiai bronzérmes úszó és ügyvédje a svájci legfelsőbb bírósághoz fordult a doppingügye tisztázása miatt, a CAS kérdőjeles döntése után.
"Ez már nem a futásról szól, hanem mások védelméről. A vezetőknek emlékezniük kell arra, hogy a sportolók védelme mindig prioritás kell, hogy legyen. A harc soha nem ér véget, amíg igazságtalanság létezik. Márpedig amíg az igazságtalanság létezik, addig a bíróságon küzdünk az igazunkért" – nyilatkozta Semenya.
Az EJEB döntése további kérdéseket vet fel: mit jelent valójában a méltányosság, kinek van felhatalmazása arra, hogy meghatározza a nőiesség definícióját az élsportban, és milyen mértékben lehet szabályozni az irányító testületek döntéseit.
A legtöbb sportág szorosan figyelemmel kíséri az ügy alakulását, mivel a per ismét a svájci legfelsőbb bíróságon folytatódik, és az is lehet, hogy később, évek múlva a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon is. A végső döntés – akár Semenya, akár a World Athletics nyeri a pert – komoly precedenst teremthet a sport számára, mert hasonló eset még nem volt korábban.
Semenya 2018-ban vonult vissza, mivel nem volt hajlandó alávetni magát a versenyzés folytatásához szükséges hormonkezelésnek, majd a 2022-es eugene-i világbajnokságon 5000 méteren próbálkozott visszatéréssel, de nem jutott tovább az előfutamból. 2012-ben és 2016-ban 800 méteren lett olimpiai bajnok.
(insidethegames, NBC)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés