Az ópiát cukorka, a kannabisz dopping, a sportoló lelke meg nincs sehol

Amikor sportolók kerülnek szóba, a fájdalmukkal senki sem törődik.

Ez eléggé nyilvánvaló azóta, hogy Sha’Carri Richardsont kitették az amerikai olimpiai csapatból, mivel a szervezetében marihuána nyomaira bukkantak. Elég csak meghallgatni a rádiós és tévés vitákat, és elolvasni a közösségi médiát elárasztó hozzászólásokat, jól látjuk, hogy a sportoló lelke semmit sem számít.

Richardson utolsó reménye az volt, hogy legalább a 4x100-as váltó tagjaként ott lehessen az olimpián. Azt ugyanis azután rendezik, hogy lejár az egyhónapos eltiltása. De végül a döntéshozók ezt az esélyt is elvették tőle azzal, hogy teljesen kihagyták a keretből.

Az egyik leggyakoribb téma, ami újra és újra előjön, hogy Richardson elfogadta a büntetését, úgyhogy mindenki lépjen csak szépen tovább. De mégis mi mást tehetett volna? Nem fogadja el a szankciókat? Harcba száll az Amerikai Doppingellenes Ügynökséggel, az Amerikai Atlétikai Szövetséggel és az Amerikai Olimpiai és Paralimpiai Bizottsággal?

Annyit tehetett, hogy miután látta, hogy törölték a válogatón elért kiváló eredményeit, elnézést kért.

„Bocsánatot kérek” – mondta Richardson. „Bár rettenetesen csalódott vagyok, tudom, hogy amikor pályára lépek, nem csak saját magamat képviselem. Egy közösséget képviselek, mely támogat és szeret engem. Elnézést kérek, mert nem tudtam irányítani és kezelni az érzelmeimet ebben az időszakban.”

Lényeges adalék, hogy Richardson elismerte, saját magát próbálta meg gyógyítani marihuánával. Az édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmát próbálta meg ily módón enyhíteni az amerikai válogató előtti napokban. Erre a közvélemény egy jelentős része meglepő érzéketlenséggel, az együttérzés teljes hiányával reagált. Köztük a sportvilág és a média egyéb megmondóemberei, akik ugyanazokat a frázisokat ismételgették újra meg újra.

Érdekes amúgy, hogy a kritizálók közül sokan, akik most fennhangon hirdetik, hogy ’a szabály az szabály’, gyakran ugyanazok az emberek, akik tele szájjal és büszkén gúnyolódtak a járvány alatti intézkedéseken, például a maszkviselés és a távolságtartás fontosságán. Meg ugyanazok, akik nem hajlandóak elfogadni egy demokratikus választás eredményét, és valamirevaló, érdemleges bizonyíték nélkül állítják, hogy a győzelmet ellopták Donald Trumptól. De ez csak egy kis kitérő volt.

A héten volt alkalmam beszélgetni Al Harringtonnal, az NBA egy korábbi játékosával. Harrington cége, a Viola Exracts kiváló minőségű kannabisz terméketeket forgalmaz, piacvezető az Egyesült Államokban. Elmondta, hogy a marihuánának valójában nincs teljesítményfokozó hatása, ezért nem kellene tiltólistás szernek lennie.

Felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy a függőséget okozó ópiátok cukorkának számítanak a profi sportban, miközben az organikus fájdalomcsillapító marihuána illegális. Elmesélte, hogy pályafutása nagy részében orvosi javallatra szedte a Celebrex nevű gyulladáscsökkentőt, napi hármat. Majd évekkel később az Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet arra kötelezte a Pfizert, a gyártót, hogy hívja vissza a gyógyszert, mert az esetlegesen bekövetkező szív-, gyomor- és bőrproblémák kockázata egyértelműen meghaladja a várható előnyöket.

Harrington szerint ironikus, hogy Richardson egy olyan államban nyerte meg a válogatót, ahol a marihuána használata legális mind orvosi, mind rekreációs célból. Azt javasolja, hogy a doppingellenes ügynökség és az olimpiai bizottság vizsgálja fölül a szerinte elavult szabályozást, főleg, hogy a kannabisz használata egyre több országban engedélyezett valamilyen formában. A növény nem csak a sportolók, az átlagemberek számára is hasznos lehet, főleg azoknak, aki szorongással, depresszióval vagy ízületi fájdalmakkal küzdenek.

Ami azonban Harrington számára a leginkább szembetűnő volt, az a Richardsonnal szemben tanúsított együttérzés szinte teljes hiánya a médiában.

„Biztosak lehetünk benne, hogy iszonyú mélyen volt” – mondta Harrington. „Tudta, hogy négy-öt nap múlva futnia kell, tudta, hogy pozitív tesztet produkálhat, úgyhogy semmi kétség, teljesen padlón volt. Tudta, hogy baja lehet belőle, így aztán egyértelmű kell legyen a számunkra, hogy nagyon rosszul volt.”

A saját NBA-pályafutásom során is megtapasztaltam, hogy az emberek többségét a legkevésbé sem érdekli, hogy a sportolók min mennek keresztül. Csak teljesítsenek úgy, ahogy az elvárható tőlük, semmi más nem számít. Szórakoztassanak, de a problémáikat, az ilyen-olyan ügyeiket tartsák meg maguknak.

Ha a média előtt kell beszélned, ugyan kit érdekel, hogy depresszióval és szorongással küzdesz? Csak tedd a dolgod, Naomi Osaka. Ha az édesanyád épp most hunyt el, kit érdekel, hogy érzed magad, Sha’Carri Richardson? Ezek a szabályok, te pedig jobb, ha betartod őket.

Félreértés ne essék, senkinek sem ajánlom, hogy megszegje a doppingellenes előírásokat, hisz azok nem véletlenül léteznek. De bizonyos élethelyzetek, mint amilyen Richardsoné muszáj, hogy legalább némi együttérzést kiváltsanak az emberekből, és muszáj, hogy arra ösztönözzenek minket, hogy bizonyos szabályok létjogosultságát újraértelmezzük.

És közben tartsuk észben, a sportolók is emberek.

via The Guardian