Sondre Nordstad Moen, a maratonfutás korábbi Európa-csúcstartója augusztusban meg szeretné dönteni az egyórás futás kontinentális rekordját.


A 29 éves norvég hosszútávfutó augusztus 7-én lakóhelyén, Kristiansandban vág neki a kísérletnek. A cél a táv 1976 óta fennálló, 20,944 kilométeres csúcsának megjavítása, ezt a holland Jos Hermens tartja.
Moen keddi közleményében azt írta, hogy már a múlt hónapban közel került a rekordhoz, amikor 25 000 méteren javította meg a legjobb európai időt. Akkor a 60 perc leteltekor 241 méterre volt Hermens eredményétől, így most bízik benne, hogy sikerrel jár. Az atlétát az első 10-12 kilométeren iramfutók segítik majd, ám az utolsó 25-30 percet egyedül kell teljesítenie.
Olympic Games
Az atlétikai versenyek egyik legizgalmasabb összecsapásának tett keresztbe egy pozitív Covid-teszt
3 ÓRÁJA
Könnyen elképzelhető, hogy Moen javít majd a 44 éves rekordon, mint ahogy az is, hogy az ő csúcsa mindössze egy hónapig lesz csak érvényben. A négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah ugyanis júniusban jelentette be, hogy szeptember 4-én, a hagyományos brüsszeli Gyémánt Liga-versenyen kísérletet tesz az egyórás világcsúcs (21,285 km, Haile Gebrselassie) megjavítására.
Érdekesség, hogy a maratonfutás esetében ugyanez volt a forgatókönyv: Moen 2017 decemberében 2:05:48 órára javította az Európa-csúcsot, majd Farah 2018 októberében 2:05:11 órás idővel megfosztotta őt a rekordtól.
MTI
Olympic Games
Öt várva várt szereplés az olimpia atlétika programjából
13 ÓRÁJA
Olympic Games
Az utolsó pillanatban visszalépett az olimpiától az 1500 méter londoni bajnoka
26/07/2021 20:32