• A Letzigrund az atlétáknak ugyanaz, mint  a teniszezőknek Wimbledon, vagy a labdarúgóknak a Wembley. A szentély. Zürichben, a Letzigrundon futni, versenyezni, mindig is kiváltságnak számított, csak a legnagyobbaknak adatott meg, mert csak a legnagyobbakat hívták meg. Most azonban akad 1483 atléta, akiknek megadatik ez a kiváltság. Merthogy idén Zürich nem csak a szokásos Weltklassét rendezi meg, hanem jövő keddtől az Európa-bajnokságot is.
Ha a mieink esélyeit egy szóval kéne összefoglalnunk, akkor ez a szó ugyanaz lenne, mint amelyikkel összefoglaltuk volna az esélyeket az elmúlt négy évtizedben szinte bármikor.
Kétarcúság.
Atlétika
Csirkelábnak csúfolták, idén meglehet a tizedik olimpiai érme
12/05/2021 12:46
Mindig is megvolt az a pár atléta, aki a sportág fölé azt a bizonyos esernyőt tartotta, és szinte mindig jellemző volt, hogy a csapat java részétől még továbbjutásra sem nagyon számíthattunk.
Ez alapvetően nem lenne, lett volna baj, hiszen azt az esernyőt is lehet szépen délcegen, magasra tartani, hogy alatta jó sokan elférjenek, és az is természetes, hogy néhányak tanulási, vagy divatosabb szóval élve menedzselési szándékkal utaznak egy Európa- vagy világbajnokságra. A gond általában az arányokkal volt.
Tudniillik, hogy azt az esernyőt sokszor csak egy ember tartotta, vagy volt, hogy mondjuk ketten, de ők éppen nem túl magasra. Illetve gond volt még azzal is, hogy ez alá az esernyő alá nem fértek be annyian, ahányan be szerettek volna furakodni.
Mindenki tudja, aki a sportág közelében él, hogy ez így nem jó, és mindenki tudja, hogy változtatni kéne, csak azt nem tudja senki, hogy miként.
Jó példa volt minderre London, ahol Pars Krisztián aranyérme mellett a többiek nem tudtak továbbjutni a futamukból sem, és jól látszott tavaly, a moszkvai világbajnokságon, hogy innen azért elmozdultunk előre, hiszen bár Krisztiánnak nem sikerült nyernie, a többiek sokkal közelebb voltak egyéni legjobbjaikhoz, mint egy évvel korábban. Többen döntőbe, elődöntőbe is jutottak.
Ízlés dolga, hogy kinek mi a fontos, az a bizonyos aranyérem, vagy a jó átlagteljesítmény. Én inkább az utóbbira szavaznék, nekem az atlétika sokkal inkább ez, mintsem egy ember kimagasló teljesítménye. A Magyar Atlétikai Szövetség vezérkara London után arra szavazott, hogy Krisztián sikerét meglovagolva, mintegy felülről építkezve próbálja szélesíteni az alapokat.
Az, hogy a tavaly elindult folyamatok még nem jutottak el a hátországig, az jól látszott az idei csapat Európa-bajnokságon, ahol kiestünk a harmadik osztályba. De ettől még léphetünk akár előre is.
A kérdések a következők:
Nyer-e Krisztián, vagy Fajdek ezúttal is legyőzi, mint tavaly Moszkvában. Hacsak valami földindulás nem következik be, akkor itt egy ezüstérem szinte garantált, melynek következtében Krisztián lesz a második olyan magyar atléta Zsivótzky Gyula után, akinek három Európa-bajnoki érme lesz. És bár kétségtelen, hogy a kétévente rendezendő Eb-k segítik az érmek gyűjtésben Krisztiánt, azért nem szabad nem észrevenni, hogy szépen lassan Krisztián a valaha élt legnagyobb magyar atléták közé látszik emelkedni.
És ha nem jön közbe semmi, és ezt a gyűjtögetést mondjuk Rióig folytatni tudja, akkor az is lesz, szinte minden kétséget kizáróan.
A másik, és mint említettem, legalább ilyen fontos kérdés, hogy miként teljesítenek azok, akik nem tanulni, hanem teljesíteni érkeznek Zürichbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy akik tanulni érkeznek, azok csinálhatnak bármit, hiszen ők pont most bizonyíthatják, hogy érdemesek a támogatásra, de azt le kell szögezni, hogy tőlük egy továbbjutás, vagy ne adj' Isten egy-egy döntőbe jutás, hatalmas bravúrnak számítana.
De a kulcs, hogy mi lesz 25 fős magyar csapat derékhadával, azzal a kb. 10-12 atlétával, akik már jónéhány világversenyt megjártak, akik rutinosak, és akik idén jó körülmények között készülhettek, és akiknek idén azért nem olyan erős mezőnyben kell megmutatniuk magukat mint tavaly Moszkvában.
Nekik igazából egyetlen egy, de annál fontosabb feladatuk van. Tovább kell menniük azon az úton, amin tavaly elindultak. Ha előrelépnek, ha jobb eredményeket érnek el, akkor mondhatjuk, hogy az EK-búcsú ellenére van ok reménykedni. A nemre és arra, hogy ez mit jelent, engedelmükkel nem is gondolnék.
Ellenben beszélni kell azonban még valakiről, aki egyik kategóriába sem tartozik. Ő pedig Zsivoczky Attila. Tőle nagy eredményt már nem várhatunk, hogy mást ne mondjunk, atlétikában igen szokatlan módon úgymond játékos-edzőként lesz jelen az Eb-n. Neki bizonyítania már semmit nem kell, annyi történt, hogy így pályafutása végeztével úgy érezte, az Eb szintet még napi egy edzéssel is meg tudja csinálni, és meg tudta csinálni. Várni, pláne elvárni tőle semmit nem lehet, nyilván örülne, ha az idei legjobbja összejönne, de ez szerintem nagyjából mindegy.
Mert ami most jön, azt jutalomjátéknak hívják.
És őszintén remélem, hogy különösen a tízpróba magasugrása lesz majd az.
Olympic Games
A többször is elmeszelt sprinter aranyéremért megy Tokióba
11/05/2021 14:28
Atlétika
Magyar arany rögtön az idei szabadtéri szezon első versenyén
09/05/2021 20:36