Pozitív lett a New York Marathon 2021-es győztesének doppingtesztje, versenyengedélyét felfüggesztették
Pozitív lett Albert Korir New York Marathon-győztes hosszútávfutó doppingvizsgálatának eredménye, így versenyengedélyét felfüggesztették. A kenyai sportoló a 2021-es győzelmén több alkalommal is dobogóra állhatott az egyik legrangosabb maratonin.
2011-es pályacsúcs dőlt meg a New York-i maratonon
Videó forrása: Eurosport
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) hétfőn közölte, hogy Korir mintájában a vörösvérsejt-termelést serkentő CERA nevű anyagra bukkantak.
- Elismerte, hogy doppingolt, három évre eltiltották a női maratonfutás világcsúcstartóját
- Betett a marhafarok, „rossz éttermet választott”, ezért négy évre eltiltották a sprintertehetséget
A 31 éves kenyai atléta 2016-ban indult először maratonon, majd 2017-ben Bécsben, 2019-ben Houstonban és Ottawában nyert rangos nemzetközi versenyt.
Legnagyobb sikerét a New York Marathonon aratta, melyet 2021-ben megnyert. Emellett 2019-ben és 2023-ban második lett, tavaly és tavaly előtt pedig a harmadik helyen ért célba az amerikai metropoliszban.
(MTI)
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/02/image-e0615742-9feb-43c5-b5e3-fd6ac88e031e-85-2560-1440.jpeg)
Kipruto 16 századmásodperces előnnyel nyerte a New York Marathont
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)