„Egy év kellett, hogy újra megszeressem és felépítsem magam” – depressziójáról mesélt a világ egyik legyorsabb embere
Akani Simbine az elmúlt két olimpián egyaránt a negyedik helyen végzett 100 méteren, de Párizsból mégis éremmel távozhatott, ugyanis hazája 4x100-as váltója másodikként zárt. Nemrég a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mentális egészségért felelős csapatának egyik nagykövetévé választották. Ennek kapcsán mesélt a segítségkérés fontosságáról.
Elváltották magukat az amerikaiak, meglepetésgyőzelem férfi 4x100-on
Videó forrása: Eurosport
Ezt mesélte a dél-afrikai Akani Simbine, aki Párizsban három honfitársával együtt ezüstérmet szerzett a 4x100-as váltóban.
A depresszió még mindig tabunak számít az sportban, miközben az orvosok nagyon gyakran épp a mozgást írják fel receptre azoknak, akik ezzel küzdenek. Simbine arról mesélt, hogy a sport jó dolog, a profi sport azonban nagyban hozzájárulhat a betegség kialakulásához, illetve súlyosbíthatja a meglévő tüneteket.
„Akkoriban nem jártam terápiára, így semmi sem volt, ami megvédjen attól az érzéstől, amit a teljesítményem miatti csalódottság okozott bennem.”
„Az első hetekben iszonyú mélyen voltam. Még azt sem akartam elfogadni, hogy depressziós vagyok. A szüleim mondták, hogy beszéljek valakivel, aki segít kijönni ebből az állapotból, így végül elmentem egy terapeutához. Csak ezt követően ismertem be magamnak, hogy depressziós vagyok, és hogy nagyon nem vagyok jól.”
„Eléggé extrém szintre juttattam el magam, ugyanis számomra senki más nem létezett, csak Akani, az atléta. Ez volt az identitásom és semmi más. És amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, nem éreztem jól magam a bőrömben, és tele volt a fejem negatív gondolatokkal.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/18/4052306.jpg)
Akani Simbine és a Párizsban ezüstérmes dél-afrikai váltó
Fotó: AFP
„Most már tudom, hogy nem csak az atlétika határoz meg engem, és van identitásom a sporton kívül is. Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért. Most már képes vagyok elfogadni, hogy ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, és megpróbálom mindenben a pozitívumokat keresni.”
Simbine hangsúlyozta, hogy aki depresszióval küzd, tegye meg a szükséges lépéseket, és kérjen segítséget ahhoz, hogy visszataláljon a mentális jóllétéhez.
„Nem csak a terápia segíthet, már az is sokat jelent, ha valaki bevallja magának, hogy nincs jól, és megpróbálja kifejezni az érzéseit, és igyekszik kiadni azokat magából. Én például gyakran belepötyögöm a telefonomba azt, ahogy érzem magam. Utána megyek tovább és folytatom a napom. De az, hogy kiírom magamból, ami bánt, megkönnyebbülést jelent a számomra.”
via insidethegames
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)