Andre De Grasse a világ egyik leggyorsabb embere, olimpiai és világbajnoki érmes 100 és 200 méteren. 2020 azonban az ő számításait is keresztülhúzta. Az alábbiakból kiderül, hogyan vezette le az energiáit a világjárvány sújtotta szezonban, mi volt számára a legnagyobb tanulság, és hogy mik a tervei 2021-re. 


Egész évben az Egyesült Államokban edzettél, de most hazatértél Kanadába. Milyen érzések vannak benned?
Az a helyzet, hogy az ember sajnos készpénznek veszi az emberi kapcsolatait. Egész pályafutásom során annyira elfoglalt voltam, hogy nagyon kevés időm jutott a barátaimra, a családomra. Aztán egyszerre csak itt a COVID-19, ami miatt emberek betegszenek és halnak meg világszerte. Meg kell tanulnunk értékelni, hogy együtt lehetünk a szeretteinkkel. Sokan közülük sajnos elvesztették a munkájukat, úgyhogy ez a helyzet senkinek sem könnyű.
Milyen volt ez az év számodra?
Csalódott voltam, hogy az olimpiát elhalasztották, persze igyekeztem ezzel nem nagyon foglalkozni, mert ennél sokkal komolyabb dolgok történtek a világban. Végül is szerencsés vagyok, hogy már részt vehettem egy olimpián, ahol nyertem is három érmet, úgyhogy egy szavam sem lehet. Igyekszem felhasználni a felületeimet arra, hogy segítsek a bajba jutott embereknek, vállalkozásoknak. Részt vettem több jótékonysági kezdeményezésben is. Most pedig abban bízom, ahogy mindenki más, hogy minél előbb visszatérünk a normál kerékvágásba, és hogy 2021-ben már lesz olimpia.
Olympic Games
Az utolsó pillanatban visszalépett az olimpiától az 1500 méter londoni bajnoka
TEGNAP 20:32
Mit hallottál a 2021-es atlétika-szezonról?
Beszélnek a buborék-rendszerről, hogy teszteket kell majd csinálunk, mielőtt odaérünk az adott helyszínre. Pontosabban, mielőtt felszállunk a repülőre, meg akkor is, amikor megérkezünk. Utána egy nap karantén, majd megint egy teszt. Így próbálnak meg szezont csinálni, meg aztán ez várható majd Tokióban is. De ez kemény lesz. Azt sem tudom, lesznek-e rajongók vagy sem. Úgyhogy nagyon kell fókuszálni és nagyon készen kell állni a pillanatra. Nemrég újrakezdtem az edzéseket, és próbálok majd szépen lassan formába kerülni. 
Hogyan változtak az edzéseid?
A súlyzós edzések zárt, fedett teremben zajlanak, úgyhogy ott végig hordanunk kell a maszkot. Nem túl könnyű megfelelő edzésmunkát végezni, miközben a maszk eltakarja a szánkat és az orrunkat. De pályán is ugyanez van, mivel olyan helyen készülünk, amely része az egyetemi intézménynek. Nekünk sportolóknak megengedték, hogy levegyük a maszkot lenn a pályán, de az edzőinknek hordaniuk kell. 
Ki nyerheti a 100 métert Tokióban? | Eurosport
Usain Bolt, jó szokásához híven három aranyéremmel távozott az éppen aktuális nyári olimpiáról. Így összesen van neki kilenc, esetleg csak nyolc, ha kivesszük a pekingi váltóaranyat, ami Nesta Carter doppingügye miatt egyelőre lóg a levegőben. Ám mindez Bolt örökségét aligha befolyásolja. A jamaicai sprinter a tervek szerint jövőre visszavonul.
Főállású édesapa is vagy. Hogyan befolyásolta a család életét a járvány?
Azt mondhatnám, hogy apaként jól jött ez a járvány, hisz így több időt tölthetek a lányommal és a családommal. Előtte sok mindent kihagytam az életéből, mert éppen valahol a világ egy másik pontján versenyeztem. Nagyon nagy dolog jelen lenni fontos eseményeknél, olyankor, amikor láthatom, hogy a lányom éppen akkor csinál valamit életében először. 
Mi a legfontosabb dolog, amit megtanultál ebben az időszakban?
Az egyik mindenképpen az, hogy a legnagyobb ajándék, amit valakinek adhatsz, az az idő, a te saját időd, a figyelmed. Ez mindennek az alapja. Oda kell figyelned az emberekre, mert nem tudhatod, mi történik majd a következő pillanatban. Felelősségteljesebb akartam lenni, jobban alkalmazkodni a körülményekhez. Az ilyesmiben azelőtt nem voltam valami jó. Rosszul bántam az idővel, de ebben szerintem sokat fejlődtem.
Sportnet
Olympic Games
Édesanyja mágikus mantrája teheti olimpiai bajnokká a masszív aranyesélyest
TEGNAP 18:41
Olympic Games
„A tüntetés alapvető jog” – a világbajnok sprinter szerint nem szabad büntetni a sportolókat
23/07/2021 10:00